Szerző: Barna József

2002. május 14. 12:46

Az Intel ideiglenesen kiszáll a processzorpiacon zajló árháborúból?

[CBS] Az amerikai technológiai részvények a New York-i tőzsdenyitás előtti spekulatív kereskedésben emelkedtek annak köszönhetően, hogy az európai piacok némileg magukhoz tértek, illetve mert olyan híresztelések kaptak lábra, melyek szerint a világ legnagyobb félvezetőgyártó cégének számító Intel a közeljövőben visszalép a mikroprocesszorok piacán folytatott agresszív árversenytől.

[CBS] Az amerikai technológiai részvények a New York-i tőzsdenyitás előtti spekulatív kereskedésben emelkedtek annak köszönhetően, hogy az európai piacok némileg magukhoz tértek, illetve mert olyan híresztelések kaptak lábra, melyek szerint a világ legnagyobb félvezetőgyártó cégének számító Intel a közeljövőben visszalép a mikroprocesszorok piacán folytatott agresszív árversenytől.

A Robertson Stephens brókercég ma azt közölte ügyfeleivel, hogy az Intel "várhatóan eltekint az asztali Pentium 4 processzorok árának csökkentésétől az év harmadik negyedévében." Az árcsökkentés elmaradása egyben azt is jelentené, hogy a chipóriás egy öt éven keresztül megszakítás nélkül folytatott gyakorlattal hagyna fel. A Robertson Stephens az információ birtokában "vételre" módosította az Intel-papírok besorolását, és 34 dollárra emelte éves részvényárfolyam-előrejelzését.

Noha egyelőre meg nem erősített spekulációról van csupán szó, a lépés racionális folyománya lehet az Intel és legnagyobb riválisa, a sunnyvale-i AMD közötti piaci verseny jelenlegi állásának. Az Intel ugyanis nemrégiben jelentette be 2,53 GHz-es Pentium 4 processzorát, és útiterve szerint még az év végéig piacra kívánja dobni a 3 GHz-es változatot is. Ugyanakkor az AMD lemaradása egyre növekszik, nem csupán a processzorok sebességének, hanem azok teljesítményének tekintetében is. Az AMD jelenlegi csúcsprocesszora az Athlon XP 2100+, amely 1,73 GHz-en üzemel.

Az AMD azonban késik a 0,13 mikronos csíkszélességgel előállított Athlon XP processzorainak piacra dobásával, ráadásul feltehetően architekturális korlátok miatt -- és a cég meglehetősen konzervatív útiterve szerint -- ezek sem skálázódnak olyan mértékben, hogy a cég tartani tudja a lépést az Intellel. Így az Intelnek a harmadik negyedévben valóban nem lenne szüksége arra, hogy árcsökkentéssel próbálja meg vonzóbbá tenni termékeit.

E status quo várhatóan a negyedik negyedévben változhat meg, a várakozások szerint ugyanis az AMD ekkor dobja piacra új generációs, korábban Hammer kódnéven ismert asztali processzorát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról