Szerző: Vörös Péter

2001. december 28. 12:41

Intel: visszatekintés 2001-re

[EBN] Az idei évben, amikor oly sok félvezető- és elektronikai gyártó óriásvállalat lesz veszteséges, az Intel a kevés nyereséges chipgyártó egyike lesz.

[EBN] Az idei évben, amikor oly sok félvezető- és elektronikai gyártó óriásvállalat lesz veszteséges, az Intel a kevés nyereséges chipgyártó egyike lesz.

Igaz, hogy a cég nettó nyeresége 90%-kal esett vissza az első kilenc hónapban, de még így is 787 millió $ volt a nettó nyereség. Dan Scovel, a Needham & Co. egyik elemzője megjegyezte, hogy "bár a 2000. év első három negyedévében az Intel nettó nyeresége 8,3 milliárd $ volt, de még így is nyereséget ért el a cég, ami nagyon kevés vállalatnak sikerült az idén az iparban".

Az Intel piaci részesedése a PC-s processzorpiacon 78% volt, annak ellenére, hogy a nagy rivális AMD pár százalékkal növelte részesedését. Az a tény, hogy az Intelnek 10 milliárd $ készpénz áll a rendelkezésére szintén segített abban, hogy a cég versenyképes maradjon.

Az idei első három negyedévben a forgalom 19,56 milliárd $ volt, szemben az előző év hasonló időszakában elért 25,02 milliárd $-ral. Hasonlóan a többi elektronikai vállalathoz az Intelnek is göröngyös volt az útja az idén, mivel a fogyasztói piac több mint egy évtizede nem volt ilyen gyenge.

Az Intel arról álmodott, hogy a kommunikációs és hálózati IC-piacon vezető helyet ér el -- a gond csak az volt, hogy ez a piac kaotikus időket él át, mivel óriási a túlkínálat, és a szeptember 11-i események utáni gazdasági bizonytalanság sem segített. Ennek ellenére a cég viszonylag új vezetéknélküli kommunikációs részlege a harmadik negyedévben 59 millió $-os nettó üzemi nyereséget ért el (egyúttal ez volt az első időszak, amikor a cég külön is részletezte az üzletág pénzügyi eredményeit).

Scovel szerint a "növekedés érdekében az Intelnek új piacokra kellett betörnie, mint pl. a kommunikációs és a hálózati IC terület. Azonban várhatóan több évbe fog telni az, hogy megalapozzák helyüket ezeken a piacokon, feltétlenül több időbe, mint azt az Intel szeretné."

Bár a változó piaci körülmények miatt az Intel többször is megváltoztatta processzorokra vonatkozó roadmapjét, a zászlóshajónak számító Pentium 4-essel kapcsolatban stabil 2002-es stratégiája van a cégnek: a csúcskategóriájú PC-knél továbbra is a Direct Rambus DRAM memóriával és az ennek megfelelő lapkakészlettel kínálják a processzort, míg a közép és alsókategóriában az SDRAM és (január 7-étől) DDR SDRAM memóriával és az ennek megfelelő lapkakészlettel. A következő generációs Northwood kódnevű Pentium 4 és a DDR SDRAM memóriát támogató lapkakészlet a tervek szerint január 7-én jelenik meg -- ez egy újabb bizonyítéka lesz annak, hogy a cég felhagyott a korábbi "csak-Rambus" stratégiával.

Talán a legfigyelemreméltóbb hír az Intellel kapcsolatban az idén az volt, hogy a cég tartotta magát tőkeberuházási előrejelzéseihez egy olyan időszakban, amikor a legtöbb félvezetőgyártó jelentősen csökkentette beruházásait. Andy Bryant, a cég pénzügyi vezérigazgatója így fogalmazott: "Bátor döntés volt az, hogy tartottuk magunkat az eredeti 7,5 milliárd $-os beruházási tervünkhöz. Természetesen elérhettünk volna valamivel magasabb nyereséget, ha visszafogtuk volna a tőkeberuházási kiadásainkat, de ez jelentős hosszú távú veszteséget okozó rövid távú nyereség lett volna. Ez főleg a szeptember 11-i terrortámadások után volt igen nehéz döntés."

Az Intel tőkeberuházási kiadásainak középpontjában azok a befektetések állnak, amelyek alapvető fontosságúak a cég 0,13 mikron csíkszélességű, ill. rézalapú gyártási technológiára történő átállása szempontjából Hillsboróban (Oregon állam), Santa Clarában (Kalifornia), Chandlerben (Arizona) és Hudsonben (Massachussets). Ezenkívül jelentős beruházást jelent a cég első 300 mm átmérőjű ostyákat (wafer) készítő oregoni gyárában (D1C) a teljes körű termelés beindítása valamint az albuquerque-beli (Új-Mexikó) 300 mm-es wafergyár megépítése.

Mivel csökkent a piaci kereslet, és az AMD növelte a piaci részesedését, az Intel az idén felére csökkentette a Pentium 4-árakat. Bryant ezt is "bátor lépésnek" nevezte. "Azt szerettük volna, ha a Pentium 4 piaci részesedése növekszik a Microsoft Windows XP megjelenése előtt, amivel azt akartuk bebiztosítani, hogy ne legyen kérdéses, hogy milyen processzort érdemes használni az új operációs rendszerhez" -- mondta Bryant.

Miután a cég túlélte a 2001-et, kérdés, mi várható jövőre? "Minden azon múlik, hogy milyen gyorsan jön rendbe a gazdaság. Biztosak vagyunk abban, hogy a következő 3-6 hónapban jól fog alakulni a cég sorsa. Azon túlmenően egyelőre sok még a bizonytalansági tényező" -- közölte Bryant.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról