Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

2017-től nincs többé CyanogenMod

Hlács Ferenc, 2016. december 27. 10:39

Folytatódik a Cyanogen konfliktusokkal megtűzdelt haláltusája, a cég ezúttal a CyanogenModot is magával rántja és 2016 végével megszünteti az alternatív ROM-ok támogatását is, kihúzva a független fejlesztők alól a szőnyeget. A fejlesztők közössége ugyanakkor nem adja fel, a projekt LineageOS néven élhet tovább.

Már jó ideje nem titok, hogy nem állnak a legjobban a dolgok a Cyanogen háza táján. A gyártóik által elhanyagolt okostelefonokba új életet lehelő "főzött" ROM-ok fejlesztéséből indult cég az első nagyobb gyomrost épp első komoly partnerétől, a OnePlustól kapta, amely tavaly saját rendszerre cserélte a Cyanogen Android forkját készülékein.

Az első pofon

A cég itt ugyanakkor házhoz ment a pofonért, miután a OnePlusszal kötött korábbi megállapodásaikat megszegve más gyártópartnereknek adott exkluzív jogokat szoftveréhez Indiában, ahol így az OnePlus nem tudta paicra dobni saját eszközét. Utóbbi nem bizonyult bölcs lépésnek, ahogy egyelőre a vállalat által idén bejelentett új irányvonal, a modokra építő platform létrehozása sem, amelyben a cég partnerei rendszerszintű funkciókként hozhatják el szolgáltatásaikat a Cyanogen platformjára - legalábbis erre utalnak a cégnél tapasztalt sorozatos elbocsátások, a vállalat nyáron dolgozóinak ötödének intett búcsút.

A vállalat fokozatosan összeomló kártyavárát figyelve sokan kezdtek nyugtalankodni a CyanogenMod, azaz a cégalapítást megelőző, alternatív ROM-okat kínáló eredeti projekt sorsa miatt. A vállalat kommunikációjában rendre megnyugtatta az aggódókat, hogy a CM nem megy sehová, arra nincsenek hatással a cég fiaskói - persze akárcsak a Cyanogen korábbi ígéreteinek nagy részét, ez utóbbi fogadalmat sem sikerült megtartani: a cég rövid blogposztban bejelentette, a projektet 2016. december 31-ével elkaszálja és a független fejlesztők alól kihúzza az infrastruktúrát.

A build folyamatot lezongorázó szerverek hiányában pedig ezt követően nem érkezik majd több, a Cyanogen által támogatott nightly verzió az alternatív rendszerből. A projekt ugyanakkor továbbra is nyílt forrású így annak kódjához a vállalkozókedvű fejlesztők a későbbiekben is hozzáférhetnek.

A lépés egyben azt is jelenti, hogy a Cyanogen OS-t, a cég Android forkját elsődleges rendszerként futtató eszközök, mint a OnePlus One vagy a Lenovo ZUK Z1 a jövőben nem kapnak majd frissítéseket a vállalattól, egészen magukra maradnak - azaz ironikus módon épp arra a sorsra jutnak, amelytől a vállalatot létrehozó fejlesztők eredetileg meg akarták menteni a készülékeket, illetve a felhasználókat. A "konszolidáció" ellenére a vállalat maga nem szűnik meg, a későbbiekben is tovább dolgozik majd moduláris rendszerén - noha kérdéses, mennyi lendület maradt még a projektben.

A rossz hírek ellenére egyelőre úgy tűnik, továbbra sem kell kétségbeesniük azoknak, akik a szeretett CyanogenMod buildekkel toldozgatták készülékeik használható élettartamát: a CM fejlesztői közösségének blogposztja szerint a csapat továbbra is folytatja majd eddigi munkáját, noha immár nem a CyanogenMod zászlaja alatt, hanem LineageOS néven. A rendszer a várakozások szerint ott veszi majd fel a fonalat, ahol azt a CyanogenMod 13-as és 14-es verziói letették. A LineageOS kapcsán egyelőre nem tudni túl sokat, a következő hetekben azonban minden bizonnyal új részletek is napvilágot látnak majd a projektről.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.