Szerző: Hlács Ferenc

2016. július 25. 13:28

Dolgozóinak ötödétől válik meg a Cyanogen Inc.

Komoly változások előtt áll a Cyanogen Inc., a cég váratlanul alkalmazottainak mintegy ötödétől búcsúzott el. Hivatalos állásfoglalás egyelőre nincs, az előzetes információk szerint a Cyanogen OS rendszere helyett a jövőben inkább appokat fejlesztene a cég.

Csapatának jelentős részétől megválik a Cyanogen Inc., az Andorid Police értesülései szerint a vállalat dolgozóinak nagyjából 20 százalékának int búcsút, ez a 136 fős cégnél közel 30 embert jelent. A leépítés nem csak mértéke miatt jelentős, de azért is, mert elsősorban a cég Cyanogen OS rendszerén dolgozó fejlesztőket érinti. Az elbocsátások a Palo Altótól Seattle-ön át egészen a kisebb lisszaboni és indiai irodákig terjednek.

Az információkat röviddel az első megjelenés után a Recode forrásai is megerősítették. Jelenleg úgy néz ki, a Cyanogen Inc. egy komoly stratégiai váltás küszöbén áll, a cég a módosított Android operációs rendszer felől inkább az appok fejlesztése felé készül "pivotolni". Az előzetes értesülések szerint a leépítéseket egy hosszabb vezetői egyeztetés előzte meg, amelyet követően a cég kötelékében maradó dolgozók felé a vállalat jelezte, ne menjenek be másnap munkahelyükre. Az irodákba megérkezőket már a rossz hírt közlő HR-meetingek várták.

A magasabb pozíciók is szellősödnek

A Cyanogen Inc. eredeti koncepciója szerint hardvergyártóknak kínált volna egyedi, testreszabott Android kiadást. Így a gyártók maradhattak volna a "kaptafánál", vagyis a hardveres kompetenciánál, a szoftvert pedig az igényeknek megfelelően szállította volna a Cyanogen. Ez hatalmas terhet jelent jelenleg a kisebb készülékgyártóknak, a biztonsági frissítésektől a stabilitásig rengeteg megoldatlan problémát orvosolhatott volna az Android-mint-szolgáltatás modellje.

A OnePlus-szal való viharos szakítás óta egyre nyilvánvalóbb, hogy a vállalatnak túl nagy kihívást jelent alternatív, "dobozos" Android rendszerként megvetni a lábát a piacon, szoftveréért nem kapkodtak a gyártópartnerek, pedig a cég a Google-féle, illetve a készülékgyártók szájíze szerint alakított rendszerekhez képest próbálkozott érdekes újításokkal, ezek azonban mint látható kevésnek bizonyultak.

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint a céget megmenteni hivatott új irányvonalat a Cyanogen Inc.-hez műveleti igazgatóként múlt hónapban csatlakozott Lior Tal viszi majd. A vállalat vezérigazatója, Kirk McMaster egyelőre nem kommentálta a híreket, az újrastrukturálással kapcsolatos információkat ugyanakkor megerősíti, hogy a nagyméretű leépítést megelőzően, az elmúlt hetekben több, magas beosztású vezető is távozott a cégtől, többek között Dave Herman termékigazgató is.

A Cyanogen Inc. 2013-ban alakult, a népszerű "főzött" ROM, a CyanogenMod alapjain. Noha a céggé válás nem zajlott kritikák nélkül, több esetben felmerült ugyanis, hogy az alapítók nem ismerték el megfelelő mértékben az egyedi szoftveren korábban dolgozó kiterjedt fejlesztőközösség több tagjának munkáját, az alternatív Androidot a felhasználók alapvetően pozitívan fogadták és komoly reményeket fűztek hozzá. Fontos kiemelni, hogy a belépő- középszintű telefonok messiásaként is emlegetett CyanoenMod ROM-ok fejlesztése továbbra is a cégtől függetlenül zajlott-zajlik, ennek megfelelően a mostani átstrukturálás sem jelent veszélyt a rendszerre.

Szép rajt, gyors zuhanás

Az indulást követő két évben a vállalat tekintélyes támogatást zsebelt be, az első körben kapott 7 millió dolláros befektetést egy bő hónapon belül további 23 millióval toldotta meg, 2015-ben pedig többek között egy 80 millió dolláros kört is levezényelt. A cég mögött közben egészen meglepő támogatók is feltűntek, például a Microsoft, amely ismeretlen összeget fektetett a Cyanogen Inc.-be 2015-ben. A redmondi óriás szándéka ezzel valószínűleg a Google egyeduralmának gyengítése volt a területen - a partnerség mindenesetre hivatalosan máig tart és egészen odáig jutott, hogy a cég rendszerén a Microsoft alkalmazásai, már előre telepítve érkeznek, sőt a Cortana virtuális asszisztens is utat talált a platformra.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A cég által fejlesztett Cyanogen OS néven futó rendszer tehát immár főzött ROM helyett teljes értékű rendszerrel szállt versenybe az androidos készülékek piacán, első (és mint később kiderült egyetlen) igazán komoly mérföldkövét pedig a OnePlus-szal kötött partnerség jelentette. A máig szinte verhetetlen ár-érték arányú eszközöket gyártó cég első okostelefonja, a OnePlus One a Cyanogen Inc. rendszerével fedélzetén látott napvilágot, a népszerű eszköz által keltett hullámokat pedig a cég is sikeresen lovagolta meg - egészen 2015 áprilisáig.

Ekkorra ugyanis a két vállalat kapcsolata csúnyán megromlott, méghozzá épp a Cyanogen Inc. hibájából, a cég ugyanis a OnePlus-szal kötött megállapodását felrúgva, az indiai Micromax-szal lépett együttműködésre, exkluzív jogokat biztosítva a cégnek szoftveréhez Indiában, ezzel ellehetetlenítve az OnePlus indiai rajtját. A OnePlus ezután érthető módon nem kívánta folytatni a közös munkát a vállalattal, helyette saját Android disztribúciót fejlesztett készülékeire, Oxygen OS néven, a cég telefonjainak legutóbbi két generációja már ezzel a szoftverrel látott napvilágot.

A Cyanogen Inc., illetve a Cyanogen OS pályája a OnePlus-tól való viharos búcsúzás óta lefelé ívelt, egy-két apró indiai cégen, illetve a fentebb említett Micromax-on kívül a vállalatnak nem sikerült új partnerségeket kötnie. A cég legutóbb a februárban bejelentett MODS platformjával próbált újat mutatni, amelyben a hagyományos alkalmazások helyett a mélyebb integrációt lehetővé tevő "modokkal" hozna új funkciókat rendszerébe - és még nagyobb zavart nevezéktanába, ezeknek a modoknak ugyanis semmi közük a klasszikus CyanogenModhoz. A Microsofttal kötött együttműködés egyébként itt is megmutatkozik, az első ilyen modok a szoftverház termékeit hozzák el a platformra, mint a Skype vagy a OneNote.

Könnyen lehet, hogy a mostani, komoly leépítésekkel fűszerezett átstrukturálás is a MODS platform köré épül majd - noha a kezdeményezés részleteit egyelőre homály fedi. Az mindenesetre világos, hogy a OnePlus-megállapodás felrúgásával lényegében bezárta magát az indiai piacra, és még ott sem sikerült az elmúlt időszakban látványos sikereket elérnie. Miután valószínűtlen, hogy a cégnek közeljövőben sikerül a nyugatabbra lévő régiókban bármelyik releváns gyártót meggyőznie, hogy engedjen utat a rendszernek készülékeire, kénytelen lesz valamilyen a már létező eszközökön is bevethető monetizációs megoldást találni. Egyelőre mindenesetre nem túl biztatók a vállalat kilátásai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról