:

Szerző: Koi Tamás

2026. szeptember 3. 12:04

Miről szólhat és miről nem a 4iG - SpaceX összeborulás?

A 4iG és a SpaceX partneri megállapodásának tegnapi bejelentése több megválaszolatlan kérdést is hagyott maga után, illetve láthatóan zavart okozott egyes fejekben a tekintetben is, hogy pontosan milyen termékről is szól a deal. Megpróbáljuk elmagyarázni.

Tegnap körbefutotta a sajtót (és a tőzsdét) a 4iG Csoport közleménye, mely a SpaceX-szel kötött, Európában egyedülállónak nevezett együttműködésről szólt. A dealről szóló hírt maga Elon Musk is megosztotta az X-en egy mindössze egyszavas kommenttel (spoiler: Starlink), ami az ügylet jelentőségét nyomatékosíthatja, ám azt még a sajtó sem feltétlenül értette meg, miről is szól pontosan a híradás, illetve milyen közvetlen előnye származik mindebből a 4iG leányvállalatok ügyfeleinek.

Először is fontos leszögezni, hogy a 4iG a megállapodásának semmi köze nincs a klasszikus Starlink műholdas szélessávú internetszolgáltatáshoz, nem lesz egyik leányvállalat sem viszonteladója a speciális antennáknak és routereknek, melyekből egyébként már hordozható változat is elérhető a kínálatban.

Ahogy azt a közlemény említi is, a két cég közt létrejött partnerség a Starlink Mobile szolgáltatás bevezetését teszi lehetővé a 4iG magyarországi és egyes nyugat-balkáni mobiloperátor-érdekeltségeinél.

Ez egy földi mobilhálózatokat kiegészítő, azok lefedettségét műholdak segítségével megnövelő szolgáltatás, melyet a SpaceX eredendően az Egyesült Államok földrajzi adottságait és a földi hálózatok lefedettségét figyelembe véve fejlesztett, értékesített majd tett más régiókban is elérhetővé.

A rendszer működésének lényege, hogy az előfizetőnél lévő mobilkészülék automatikusan, felhasználói beavatkozás nélkül képes átváltani műholdas kapcsolatra, ha a földfelszíni bázisállomások jelét elveszti. Ehhez nem kell sem drága műholdas, sem speciális telefon, mivel a műholdak és a készülékek a földi hálózatok által is használt spektrumon kommunikálnak egymással. 

starlink_mobile

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be

Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

Ez egyébként egy meglehetősen szűk spektrumkeret, ebből adódóan a Starlink Mobile kapcsolat jelenleg többnyire a legalapvetőbb kommunikációs célokra, azok közül is elsősorban SMS-küldésre és fogadásra használható - a V2-es verzióban érkezhet a nagyobb sávszélességű kapcsolat támogatása, mellyel már jellemzően kisebb sávszélességigényű applikációk is zökkenőmentesen lesznek majd használhatók.

A Starlink műholdak közül nem mindegyik, pályán lévő egység rendelkezik olyan kommunikációs modullal, mely a Starlink Mobile kapcsolat létrejöttéhez szükséges, de az újabb felbocsátásoknál ez már alapfelszereltség - ezáltal vált elérhetővé a technológia fokozatosan más kontinenseken is.

Egy ilyen szolgáltatás az Egyesült Államokban jelentős hozzáadott értéket képviselhet, hiszen a Starlink Mobile megjelenése előtt az USA-ban hosszú mérföldeken keresztül lehetett főutakon autózni úgy, hogy semmilyen hálózatot nem talált a mobil.

Ilyen szituáció Európában, illetve különösen a magyar domborzati viszonyok mellett nehezen képzelhető el, a Starlink Mobile viszont jó szolgálatot tehet az albán hegyvidéken és magashegyi falvakban - valószínűleg ezért döntött úgy a 4iG, hogy a szolgáltatást Magyarország mellett az albán One hálózatán élesíti elsőként. És feltételezhetően azért, mivel Albánia (még) nem EU tag, ezért jóval rugalmasabb és megengedőbb szabályozási környezete van, mint Magyarországnak.

A Starlink Mobile integrálásának a One Magyarország hálózatába rövid- vagy akár középtávon a magyar előfizetők számára azonban egészen marginális hozzáadott értéke van.

A hazai szolgáltatók lakosságarányos 2G- és 4G-hálózati lefedettsége ma egységesen 99 százalék felett jár, míg a földrajzi fedés becslések szerint nagyjából 95-96 százalék körül alakulhat - ide "lőhet" a Starlink Mobile, ám sokszor még a legkiesőbb helyszíneken is elérhető legalább egy mobilhálózat, ami a 112-es segélyhívószám nemzeti roaming kötelezettsége miatt ilyenkor is lehetővé teszi a segítségkérést.

A műholdas kiegészítő szolgáltatás emellett különleges (vész)helyzetekben, például katasztrófák esetén válhat hasznossá, vagy bármely olyan esetben, amikor a földi távközlési hálózat működésképtelen.

A Starlink Mobile szolgáltatás hazai bevezetésének ütemezéséről egyelőre nem közölt semmilyen konkrét részletet a 4iG, ami szintén nem véletlen. Az EU-s tagállamokban jelenleg összetett és bürokratikus engedélyeztetési folyamat révén lehet csak ilyen szolgáltatást indítani, melynek része, hogy a szolgáltatóknak saját, licencelt frekvenciájukat át kell engedniük a műholdas kommunikációhoz.

Ráadásul a legtöbb országban (az Egyesült Államokban is) a földi hálózatokat üzemeltető rivális operátorok nem nézik jó szemmel, hogy a Starlink hálózat műholdjai az adott frekvencián nagyobb adóteljesítménnyel sugároznak, mivel ez jelentős interferenciát okozhat a szomszédos sávrészeknél. Ez a kérdés várhatóan legkorábban 2028-tól rendeződhet, amikor a műholdas telefonálásra használható spektrumot harmonizáltan újraszabályozza az Európai Unió.

A 4iG és a SpaceX bejelentése a fentiek alapján ezért rövid- és középtávon sokkal inkább üzenet a befektetőknek, mintsem valós előfizetői értékteremtés. Musknak azonban hosszabb távlatokban komolyabb tervei vannak az alacsony Föld körüli pályán elhelyezkedő műholdflottával, illetve azok mobiltávközlési hálózatokba integrálásával kapcsolatban.

Buddy Musk


Nem véletlen, hogy az amerikaiak után egyre több európai távközlési multi igyekszik megállapodni a világ legnagyobb műholdflottáját üzemeltető vállalattal, mielőtt az komolyabb diszruptív hatást váltana ki a távközlési piacon. Vélhetően erre játszik a Jászai Gellért vezette magyar cégcsoport is, melynek ráadásul űripari érdekeltsége is van.

musk_thumbs_up

A 4iG-nak és a SpaceX-nek lesz is közös fejlesztése a jövőben, ez a szintén tegnap bejelentett Sovereign Solutions, melyről azon kívül semmit nem tudni, hogy védett műholdas kommunikációt nyújtana elsősorban kormányszerveknek. Ennek a megoldásnak a valódi szuverenitása azonban már azon a ponton megkérdőjeleződhet, hogy az infrastruktúrát részben vagy teljes egészében Elon Musk cége biztosíthatja.

Szeptember 21-én 8 alkalmas, 24 órás gyakorlatorientált online képzést indít a HWSW, mely real-time követi le a legfrissebb technológiákat. Az élő képzések órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról