Szerző: Gálffy Csaba

2016. november 25. 17:18

Új virtuális gépeket hoznak az új Azure-hardverek

Értelmesebb nevezéktan és SSD-k - így jellemezhetjük az alapszintű VM-ek új generációját. Az előző generáció meredek árcsökkentést kapott, így az most még olcsóbban igénybe vehető.

Hét új, általános célú virtuális gépet kapott a héten a Microsoft infrastruktúra-szolgáltatása, az Azure. Az új VM-ek legnagyobb újdonsága, hogy lényegesen gyorsabb lokális háttértárat kaptak, a Microsoft szerint várhatóan kétszeres, egyes esetekben pedig akár tízszeres is lehet a különbség a másodpercenkénti műveletekben (IOPS) a régi A-sorozatú VM-ek és az új A-k között. Nem jár rossz úton az, aki technológia-váltást sejt a háttérben, a Microsoft ugyanis SSD-re cserélte a mechanikus meghajtókat.

A magasabb IOPS-ért azonban kapacitással kell majd fizetni, a helyi merevlemez (amelyet tárolásra nem, kizárólag az operációs rendszer működéséhez ajánlott használni) tárhelye nagyot esett az ekvivalens szintek között. Így a belépő A1 eddig 20 gigabájtos HDD-je helyett fele akkora, 10 gigabájtos SSD vehető igénybe, az A4 helyére lépő A8_v2 pedig 605 gigabájt helyett mindössze 80 gigabájtot kínál.

Apróbb váltás, hogy a magonkénti RAM mennyiségét felkerekítette a cég, így 1,75 gigabájt helyett immár 2 gigabájt jár (a nagy memóriával szerelt gépeknél 7 helyett 8). A Microsoft közlése szerint a CPU-teljesítményben érdemi különbség nincs a két verzió között.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az új virtuális gépekkel új nevezéktant is bevezet a Microsoft, amely pontosabban mutatja, hogy az egyes gépek mire is képesek. A betű a sorozatot mutatja (az A sorozat az általános célú VM-et jelöli), a szám pedig immár egyértelműen a virtuális CPU-magok számát jelenti, a v2 pedig értelemszerűen a második verziót jelzi. A magasabb RAM/vCPU aránnyal rendelkező VM-eket "m" utótag jelöli, ezeknél nem 2 gigabájt, hanem 8 gigabájt jár magonként.

A bejelentés szerint a az Ax_v2 sorozatú VM-ek a héten a legtöbb régióban elérhetővé váltak és "hamarosan" elérhetőek lesznek az összesben. A régi A-sorozatú VM-eket sem vezeti ki azonnal a Microsoft, azok októberben kaptak egy jelentősebb árcsökkentést, az új VM-ek pedig nagyjából a régiek eredeti árán debütáltak - így azoknak, akiknek elegendő a nagyobb, de lassabb helyi HDD, illetve a picivel kevesebb memóriakapacitás, azok továbbra is igénybe vehetik a régi A0-A4 VM-eket, lényegesen olcsóbban, mint eddig.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról