Szerző: Asztalos Olivér

2016. november 16. 09:30

Kilőtte a felhőbe az IoT-t a Fujitsu

Komplett megoldásként kínálja IoT-vel keresztezett biztonságos felhőjét a cég. Sűrű mezőnybe érkezik az új platform, de a japánok hisznek benne.

Egy új, komplett megoldással célozza a digitális transzformációra pályázó vállalatokat a Fujitsu – jelentette be Fujitsu Forum 2016 rendezvényén a cég. Az európai vállalatok számára is elérhető platform egy csomagban kínálja az IoT-t, a biztonságos felhőt, illetve az adatok megfelelő feldolgozásához szükséges gépi tanulást (és mesterséges intelligenciát). A Cloud IoT Platform ezzel az adatforrástól indulva a megfelelő feldolgozáson át egészen az adatok integrálásáig összefogja az egyes folyamatokat, melynek egészet egy saját védelmi vonallal veszi körül. A Fujitsu szerint ezzel jelentősen gyorsulhat és egyszerűsödhet az átállás, miközben a testreszabhatóság sem szenved csorbát.

A Cloud IoT Platformmal elsősorban nagyvállalatokat venne célba a Fujitsu, a felhasználási módok lehetséges listáján pedig a gyártás mellett többek között a raktározás és ellátás, a jármű vagy más eszközparkok nyomkövetése is ott van, de a cég szerint komplett megoldásukból a közműszolgáltatók (pl. IoT-s mérőórák), vagy az (okos)mezőgazdaságok is profitálhatnak. A platform egy API-készlettel az adatok küldése, fogadása, gyűjtése, illetve tárolása mellett a kiértékelést is elvégzi, utóbbihoz gépi tanulást alkalmazva. Amennyiben szükséges, úgy a rendszer valós időben hozhat döntéseket, illetve hajthat végre műveleteket a kiértékelt adatok függvényében, ezzel leegyszerűsítve és javítva az üzletmenetet.

„Komplett menedzselt IoT-megoldásával a Fujitsu az IoT előnyeinek gyors kiaknázásán túl azt is lehetővé teszi számukra, hogy a tervezés és a rendszerbevezetés bonyolult és időigényes szakaszát kihagyva integrálják működésükbe az adatokat. Menedzselt szolgáltatási portfóliónknak köszönhetően partnerként tudjuk támogatni az ügyfeleket, így a folyamat helyett a végeredményre összpontosíthatnak – és a keletkező értékes IoT-adatokat akadálytanul használhatják fel üzleti működésük átalakítására” – nyilatkozta Conway Kosi, a Fujitsu alelnöke és menedzselt infrastruktúra-szolgáltatásokért felelős EMEIA-régióbeli vezetője.

A megoldás egyre sűrűsödő mezőnybe érkezik, a nagyobb felhős szereplők már mind letették az asztalra saját felhős IoT-platformjaikat, esetenként meglepően fejlett szolgáltatáscsomaggal megspékelve. A Microsoft Azure IoT Suite tavaly jelent meg, az Amazon az AWS keretében egy ideje már kínál IoT-specifikus szolgáltatást, az SAP már 2014-ben felült az IoT-vonatra, a Google pedig más irányból, a nyílt platformok felől közelíti meg a kérdést. Kérdés, hogy ezekkel a szereplőkkel szemben hogyan tudja pozicionálni magát a Fujitsu és milyen versenyelőnyt tud kovácsolni.

A lehetőséget az OpenStack-alapú K5 felhős ökoszisztéma részeként kínálja a cég, mely a Fujitsu stratégiájának alappillérét jelenti. Ezért azt tovább is bővíti a Fujitsu, az Egyesült Királyság mellett hamarosan Finnország, Németország, illetve Spanyolország is helyben telepített adatközpontokkal gyarapodik. Ennek az adott országra nézve számos előnye van, hisz ezzel nem csak gyorsabb, alacsonyabb késleltetésű elérés biztosítható a helyi partnereknek, de garantálható, hogy az adatok nem hagyják el az adott ország határait. Utóbbi bizonyos esetekben rendkívül fontos szempont, pénzügyi, illetve állami adatokat például rendre tilos a határokon kívül tárolni.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A K5-tel szemben az IoT a másik végen helyezkedik el, az eszközökre az adatgyűjtés alapvető elemeiként tekint a japán vállalat. Ezért egy felvásárlást is bejelentett a Fujitsu, aki a BearCom akvirálásával az USA legnagyobb kétirányú rádiós eszközöket és megoldásokat szállító cégét szerezte meg. A felvásárolt vállalat a Fujitsu GlobeRanger IoT eszközök telepítéséért illetve menedzseléséért felel majd, a már meglévő eszközök száma jelenleg nagyjából 25 000 darabra rúg.

Ezzel párhuzamosan jelentette be a Fujitsu, hogy mostantól még nagyobb szerepet kap az IT-biztonság, amihez külön üzletágat épít ki a cég. Az IoT világában ez kiemelten fontos, az ilyen egyszerű eszközök ugyanis nagy kockázatnak vannak kitéve, azok alacsony számítási teljesítménye sok esetben nem tesz lehetővé erős helyi védelmet és titkosítást. Az új biztonsági rendszer a mesterséges intelligenciára épít, a hálózati adatforgalom folyamatos, valós idejű elemzésével, és az abban felbukkanó anomáliák szűrésével próbálja előrejelezni a potenciális támadást. Ennek egyik lépéseként az EMEIA régióban található négy Security Operation Centerből kettőt, az Egyesült Királyságban és Németországban lévő központokat Advanced Cyber Threat Centerré fejleszti fel a Fujitsu.

Aki kimarad, az lemarad

A Fujitsu szerint egyre komolyabb akadálya a vállalati informatika fejlődésének a kétsebességes IT – a hagyományos üzleti rendszerekért felelő (robust) IT, és az új generációs technológiákkal dolgozó (gyors) IT, amely modern műszaki alapokon modern megoldásokat hoz a szervezetbe. A Fujitsu szerint a következő három év során utóbbi költések tekintetében megelőzi az előbbit, a felhőre, big datára, IoT-re, vagy éppen okostelefonra épülő szolgáltatásokat teljesen átrendezik a piacot és ezzel az igényeket, ehhez pedig az életben maradás miatt mindegyik vállalatnak alkalmazkodnia kell.

Erre szánja válaszként most bejelentett egyes lépéseit a Fujitsu, aki különféle szolgáltatásait, mint pontokat összekötve teljes képet kínál az érintett cégeknek, erős háttérrel megtámogatva. A japán gyökerű vállalat szerint a jövőben már csak így lehet labdába rúgni, önmagukban az egyes szolgáltatásokkal egyre nehezebb differenciálni, amire épp remek példa az IoT. Ma már számos cég kínál ilyen eszközöket, ugyanakkor hozzáadott érték, tehát például az adatok megfelelő feldolgozása (szoftver), illetve a kellő biztonság nélkül ezek egyre kevésbé jelentenek komoly alternatívát egy vállalat számára.

„Az IoT hamarosan el fogja érni azt az inflexiós pontot, ahol már többre lesz szükség érzékelőknél, technológiánál és adatoknál. A vállalatoknak ezen a ponton rendszerintegrátorok segítségével kell majd kombinálniuk az érzékelőadatokat meglévő rendszereikkel ahhoz, hogy érdemi üzleti értékhez jussanak a részek összességéből. Kutatási eredményeink szerint ebben a szakaszban az ügyfeleknek legfőképp olyan partnerekre lesz szükségük, akik értik és jól kézben tudják tartani az IoT meglévő IT-rendszerekbe való integrálásával járó komplexitást, és képesek arra, hogy a kritikus üzleti platformok hasznos részévé tegyék az IoT-t.” – mutatott rá Vernon Turner, az IDC kutatócég alelnöke és IoT-kutatásokért felelős munkatársa.

Az IoT témája a HWSW mobile! konferencián is kiemelt hangsúlyt kap önálló szekcióval, amelyben 18 előadó, köztük számos külföldi szakember beszél majd a terület kihívásairól, azok lehetséges megoldásairól és best practice-ekről. A konferencián idén összesen 80 szakértő áll majd színpadra és hét szekcióban veszi végig az év mobilos és IoT újdonságait. A részletes programért és a konferenciával kapcsolatos további információkért érdemes felkeresni a rendezvény weboldalát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról