Szerző: Koi Tamás

2016. november 7. 16:17

EXKLUZÍV: Tavasszal indulhat a DIGI mobilszolgáltatása

Ha minden szükséges engedély megszületik és a kivitelezési fázist semmilyen váratlan esemény nem hátráltatja, jövő tavasszal elindulhat a DIGI saját mobilszolgáltatása Magyarországon. A negyedik, saját hálózattal rendelkező mobilszolgáltató indulása, és legfőképpen üzleti stratégiája kapcsán ugyanakkor még mindig sok a kérdőjel.

Néhány héttel ezelőtt hivatalosan is bejelentette a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. a terület szabályozásáért felelős Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH), hogy szándékai szerint mikor indulna el saját hálózatán a mobilszolgáltatás, vagyis mikor rajtolna el a negyedik magyar mobilszolgáltató. Az adminisztratív lépés ugyan nem kötelezi semmire sem a céget, a saját mobilhálózatba eddig is tízmilliárd forintos nagyságrendű összeget fektető szolgáltató részéről az indulás aligha tűr további, jelentős halasztást.

Tavaszi szél...

A hatóság honlapján található információk szerint a DIGI idén szeptember 29-én jelentette be, hogy az ország 19 megyéjére és Budapestre kiterjedően mobil telefonszolgáltatást indítana. A bejelentés szerint a szolgáltatás tervezett kezdési dátuma 2017. március 21. egységesen, mindegyik területen, a tényleges indulási időpont azonban ettől eltérhet, bár aligha valószínű, hogy ennél lényegesen korábban vagy később kapcsolja majd be a hálózatot a fapados árairól ismert távközlési szolgáltató. A DIGI a szolgáltatáshoz már számmezőt is kapott az NMHH-tól, október végén az 50-es SHS-ből (hálózatkijelölő szám) jelöltek ki a cégnek egy százezer számból álló kontingenst.


Ryszka Sambor, a DIGI ügyvezetője és Karas Mónika, az NMHH elnöke 2014-ben

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A negyedik mobilszolgáltató indulása tehát most végre kézzelfogható közelségbe kerülhet, dacára annak, hogy a DIGI mobilpiaci szerepvállalásához elvileg már évek óta adottak a feltételek - legalábbis papíron. A román RCS&RDS tulajdonában lévő szolgáltató a hatóság felé intézett bejelentéshez képest napra pontosan két évvel korábban, 2014. szeptember 29-én nyert mobilfrekvencia használati licencet az NMHH nagyszabású frekvenciapályázatán.

A DIGI ebben az eljárásban sikeresen pályázott az „F” Csomagra, és 10 milliárd forintért az 1800 MHz-es frekvenciasávban szerzett 5 MHz-es párosított alapblokkot (2x5MHz). Az NMHH október 16-án kötötte meg a DIGI-vel az elnyert csomaghoz kapcsolódó hatósági szerződést. A szolgáltató október 21-én kapta meg a frekvenciakijelölést, amely alapján a 1725–1730/1820–1825 MHz (2x5 MHz, azaz 10 MHz) frekvenciatartományban hang- és adatszolgáltatásra is alkalmas rádióhálózatot telepíthet. A spektrumhasználattal kapcsolatos engedélyeztetési procedúra utolsó fázisaként a társaság a rádióengedélyt is megkapta, 2014. október 29-én.

Két éve megy a találgatás

A hatóság a rádióengedély kiadásakor bizakodóan nyilatkozott, mondván a DIGI piaci szerepvállalása "mobilizálja, felpezsdíti a piacot", a szolgáltatók és a szolgáltatások sokszínűsége pedig "hozzájárul a fogyasztói jólét és a hazai vállalkozások versenyképességének növeléséhez". 2014-ben ugyanakkor alighanem kevesen számítottak arra, hogy a szolgáltatás még a rádióengedély kiadásának második évfordulóján sem lesz elérhető a magyar mobilhasználók számára.

Hogy pontosan mi hátráltatta az indulást, azt nem tudni, a szolgáltatás részletei kapcsán mély hallgatásba burkolózó DIGI korábban mindössze annyit közölt (azt azonban már többször is), hogy mielőbb el kívánja indítani saját mobilhálózatát. Az mindenesetre bizonyos, hogy a hálózat tervezése és kivitelezése megkezdődött, legutóbb idén júniusban nyilatkozott a témában újságíróknak Ryszka Sambor, a DIGI ügyvezetője, aki akkor azt közölte, hogy több mint 200 bázisállomás fejlesztése zajlik, ennél azonban jóval többre lehet szüksége a szolgáltatónak ahhoz, hogy országos lefedettségű mobilhálózatot építhessen.

A hatóság honlapján szereplő információkról érdeklődtünk a szolgáltatónál is, melynek kapcsán a cég az alábbiakat közölte: „A DIGI kiemelt célja, hogy mihamarabb el tudja indítani országos saját hálózaton alapuló mobilszolgáltatását, melynek előkészítésén a cég jelenleg is nagy erőkkel dolgozik. A pontos indulási dátumról azonban továbbra sincs hivatalos bejelentés.”

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról