Szerző: Asztalos Olivér

2016. június 21. 16:29

Végre elérhető a "Knights Landing" Xeon Phi

Piacra kerültek "Knights Landing" Xeon Phi gyorsítók, az Intel első körben négy önálló processzorral jelentkezett, melyek egyfoglalatos rendszerekbe illeszkednek.

Az Intel végre bárki számára elérhetővé tette legújabb, Knights Landing kódnevű Xeon Phi gyorsítócsaládját. A paletta egyelőre négy, önálló processzorként funkcionáló modellt számlál, melyek között a számítási teljesítmény jelenti a legfőbb különbséget. A gyártó szerint a Knights Landing több felhasználási környezetben is veri az Nvidia gyorsítóit, a SPECfp_rate2006 egyfoglalatos eredményei között pedig a Xeon Phi 7250 már át is vette a vezetést.

A vállalat még tavaly novemberben mutatta be a Knights Landing felépítését, illetve annak működését, amiről még akkor részletesen beszámoltunk. A konkrét publikus modellekről, illetve azok árazásáról, valamint a gyakorlati teljesítményről viszont nem sok biztosat lehetett tudni, eddig.

Az Intel most négy, önálló processzorként funkcionáló, bármilyen x86-os operációs rendszerrel elboldoguló modellt jelentett be, amik egy szerveres processzorfoglalatba, a vadiúj, LGA-3647 (tehát 3647 érintkezős) jelölésűbe illeszkednek, mely többek között a jövőre érkező Skylake-E/EN/EP/EX CPU-kat is fogadja majd. A most megjelent termékek egyaránt 16 gigabájt rétegzett Micron HMC memóriával rendelkeznek, amit az Intel MCDRAM-nak (Multi-Channel DRAM) keresztelte el. Ezt még két különálló, egyenként 3-3 csatornás memóriavezérlővel egészíti ki a Knights Landing, mely DDR4-2400 szabványú modulokat támogat, összesen legfeljebb 384 GB összkapacitás és 115,2 GB/s sávszélesség erejéig.

A teljes, nagyjából 8 milliárd tranzisztort felvonultató központi lapka összesen 74 végrehajtómagot tartalmaz, melyből a jobb kihozatal miatt "csak" 72 darab aktív a 7290 típusjelzésű csúcsmodellben. Ennek ajánlott ára 6254 dollár, melyért cserébe 3,46 teraflops elméleti maximális számítási kapacitást nyújt a legerősebb gyorsító.

A gyártó várakozása szerint ennél a 68 magot tartalmazó 7250, illetve a 64 magot felvonultató 7230 jóval népszerűbb lesz, ez a két modell ugyanis jobb ár/teljesítmény mutatóval rendelkezik, ami különösen a 7230-ra igaz. Ebből a szempontból a 7210-nek van a legkedvezőbb értéke, a legkisebb Xeon Phi ugyanis a 7290 árának nagyjából 40 százalékáért hozza a csúcsmodell számítási teljesítményének 80 százalékát. Emellett érdemes az előd Knights Cornerrel is összevetni az új generációt, melyhez viszonyítva nagyjából kétszer jobb a Knights Landing ár/teljesítmény mutatója.

Bal szélen az interkonnekt

Az Intel megjegyezte, hogy a Knights Landing Omni-Path interkonnekttel szerelt verziói szeptember-október környékén érkeznek. Ez várhatóan további négy új terméket jelent majd, melyek mindegyike két 100 Gb/sec Omni-Path porttal lesz felvértezve. Ennek egy 278 dolláros felár, illetve 15 wattal magasabb TDP lesz az ára, ennyit fogyaszt az áramkörre elhelyezett kiegészítő lapka, mely a következő (Knights Hill) generációnál már a magokkal egy fedél alatt lesz. Emellett az elődhöz hasonló, PCI Express csatolós koprocesszor formájában is piacra kerül majd a Knights Landing, de ennek részletei egyelőre nem ismertek, vélhetően ezek piaci rajtja szerepel az Intel listájának legvégén.

Mire lehet elég?

A gyártó a számítási teljesítményben elért előrelépésről is beszélt, mely az előd Knights Cornerhez képest 2,6-2,9-szeres szorzót mutat, ami első hallásra tetemes, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy majd 4 év telt el a két termék megjelenése között, az architektúra mellett pedig az alkalmazott gyártástechnológia is fejlettebb.

Ennél fontosabb a legfőbb konkurens Nvidia gyorsítókhoz viszonyított különbség. Itt az Intel még magasabb, 2,7-5,2-szeres szorzókról beszél, de a vállalat még korábbi generációs, Tesla K80 és K20, valamint Titan X kártyákat vett alapul, miközben az Nvidia már a Pascal-alapú megoldásokat is bejelentette, igaz ezek elérhetősége egyelőre erősen limitált. Várhatóan a közeljövőben lesznek hasonló körülmények között készült Tesla P100 és Knights Landing összevetések, ami tisztázhatja a valós erősorrendet.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ettől függetlenül még idén legalább 100 000 darab leszállított Xeon Phi gyorsítóval számol az Intel, melyek döntő többsége a HPC piacon találhat gazdára. Emellett a "hyperscale", azaz nagy sűrűségű szerverek piacán landolhat egy számottevő mennyiségű termék, elsősorban gépi tanulás gyorsításához.

A szoftveres támogatás sem marad el

A mostani bejelentés másik fontos része a HPC Orchestrator, mely gyakorlatilag az Intel saját, Linux-alapú OpenHPC platformja, de ennek csak egy része lesz nyílt forráskódú. A fizetős, illetve terméktámogatással rendelkező szoftvert három kiadásban kínálja majd a vállalat, melyek közül az elsőt a kisebb, mindössze néhány rackes rendszerekre szabják. A második variáns a közepes méretű TOP500-as rendszerekhez lesz jó, a legnagyobb kiadás pedig az 50 000-100 000 node-os nagy szuperszámítógépekhez lesz optimális. A HPC Orchestrator megjelenése az utolsó negyedévre datálható.

Ehhez kapcsolódóan az Intel elmondta, hogy már több mint 30 fejlesztőcég portolta szoftverét Knights Landingra, amit várhatóan még nagyjából ugyanennyi fog követni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról