Szerző: Voith Hunor

2015. október 6. 17:30

Nyílt hálózati operációs rendszer a HP-tól

A vállalat egy fejlesztői közösséget is létrehozott az OpenSwitch köré, komoly támogatókkal a háta mögött.

Tovább menetel a (jelenleg még egy nagyvállalatként működő) HP a nyílt hálózati technológiák által kikövezett úton. A hálózati eszközök és szoftverek piacán egyértelműen kihívóként, a vendor lock-in elleni küzdelem egyik zászlóvivőjeként fellépő cég eddig is komoly támogatást nyújtott a nyílt szabványú hálózati megoldásoknak. Persze ez a vállalat üzletileg jól felfogott érdeke ahogy a HP technológiai igazatója, Mark Carroll mondta még az év elején, az Accton és a Cumulus partneri megállapodások bejelentésekor fogalmazott: "Megvizsgálod, milyen piacok nőnek, és oda mész. Látjuk a változást, hogy a hagyományos, egy beszállítós modell a több beszállítós felállás felé mozdul el."

A cég most egy új kezdeményezéssel (azaz inkább egy fejlesztői közösséggel) és egy hálózati operációs rendszerrel (NOS, network operating system) jelentkezett, mindkettő az OpenSwitch nevet viseli. Utóbbi egy nyílt forrású, nagyméretű (web-scale) adatközpontokba szánt Linux-alapú operációs rendszer, amely ONIE-alapú (Open Network Install Environment, azaz gyárilag operációs rendszer nélküli "csupasz vas") switch-ekkel kompatibilis. Arról egyelőre nincs információ, hogy a HP melyik Linux-kernel mellett tette le a voksát, de ennek megválaszolására bizonyára nem kell sokat várni, ahogy a következő hetekben a vállalkozó kedvű fejlesztők elkezdik megosztani az érdekesebb részleteket.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szoftver fejlesztését a nyílt forrású SysDB, multi-backend rendszer- és leltármenedzsment szolgáltatás modellje határozta meg, Carroll elmondása szerint végső soron azért döntöttek saját, új operációs rendszer létrehozása mellett, mert a meglévőkben többek között nem találták elég mélynek, az alapvető működést meghatározónak a SysDB-implementációt. A SysDB lényegében egy aggregátor, segítségével egy központosított adatbázisba lehet gyűjteni a rendszerállapot-információkat, majd ezeket különböző, egyedileg meghatározott kimenetekhez illeszteni.

Az OpenSwitch teljes mértékben támogatja az L2/L3 protokollszinteket, és a rendszer nem fapados szemlélettel készült, így a "tiszta" hálózati funkciókon felül olyan hasznos funkciókat is kapott, mint például a hűtőventilátor-vezérlés vagy a fentebb már említett teljes körű monitoring. API-támogatás tekintetében a HP szintén az univerzálisan elfogadott standardok mellett REST, CLI, Ansible, Puppet/Chef tette le a voksát. Aki kipróbálná, az OpenSwitch oldalán mindent megtalál hozzá a lemezképektől a telepítési segédleten keresztül a részletes dokumentációig.

A jelenleg támogatott hardverek köre így meglehetősen szűk, a hivatalos kompatibilitási listán mindössze maroknyi HP Altoline és Edge-Core switch szerepel, de a jövőben ez a lista bizonnyal bővülni fog, hiszen az OpenSwitch kezdeti támogatói között ott van az Intel, a Broadcom, az Arista, az Accton és a VMware. Érdemes megjegyezni, hogy ugyan a HP bevallottan erősen fog támaszkodni a fejlesztésben a szabad szoftveres közösségre, az induló támogatók körében is akad releváns szoftveres szakértelem a VMware és az Arista is. Utóbbit azért is érdemes kiemelni, mert EOS hálózati operációs rendszere révén akár az OpenSwitch versenytársa is lehetne. A cég által kiadott közlemény alapján azonban erről szó sincs, az Arista teljes mellszélességgel áll az "örökölt" (legacy) modellek ellen indított kezdeményezés mellett.

Az anyagi megtérülés természetesen a professzionális támogatásban lesz, a HP kvázi a Red Hat, a Hortonworks (Hadoop) vagy a Mirantis (OpenStack) üzleti modelljét fogja követni ezen a téren. Erre azonban még várni kell, a kereskedelmi változat és a hozzá tartozó szolgáltatások a HP szerint csak valamikor 2016 második felében lesznek elérhetőek, akkor már a HPE (Hewlett Packard Enterprise) kínálatában.

Köszönjük Kiss Márton hazai OpenStack-nagykövetnek a dublini LinuxConon és CloudOpenen begyűjtött információkat, valamint az illusztrációként szolgáló fotót!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról