Szerző: Gálffy Csaba

2015. szeptember 4. 10:15

Kipróbáltuk: ASUS T100HA, a félkarú hibrid

A 2-in-1 gépek az elmúlt években színt vittek a Windows PC-k világába, az apró, de használható sebességű gépek a csatlakoztatható billentyűzettől és a teljes, x86-os operációs rendszertől táltosodtak meg. Az ASUS boldogan lovagolta meg a hullámot, az új modellben azonban a gyenge billentyűzeten elcsúszik a koncepció.

A Windows 8 sok tekintetben nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, de a PC-tablet hibrid gépeket tényleg használhatóbbá tette. A Microsoft komolyan odafigyelt az érintőkijelzős gépekre, ennek megfelelően a rendszer sok ponton érintésre optimalizált, sőt, "touch-first", vagyis kimondottan érintős kezeléshez fejlesztett felületet kapott. A Windows 10 továbbvitte a tablet-hibridek támogatását, a rendszer immár okosan tud alkalmazkodni például a billentyűzet dokkolásához. A 2-in-1 gépek fejlődésében az Intel is komoly szerepet játszott, a cég Atom processzorai hajtják ezeknek túlnyomó többségét. A passzív hűtést elviselő Broadwell processzorok érkezésével a 2-in-1 a drágább gépek között is hódíthat, az alsóbb ársávban viszont az Atom továbbra is egyeduralkodó, az új generációs, 14 nanométeren készülő Cherry Trail lapkák pedig ragyogó alapot adnak a fejlődéshez.

A cikk apropója azonban nem a Windows 10 és az új generációs Atomok, hanem a 2-in-1 piac fontos szereplőjének, az ASUS-nak a fejlesztése, a vadonatúj T100 (teljes nevén ASUS Transformer Book T100HA). Ez a modellcsalád itthon rendkívüli népszerűségnek örvend, gyakorlatilag a netbook-piac és a tablet-piac lendületét viszi tovább, egyben. A viszonylag olcsó gépektől ugyanis a vásárlók azt remélik, hogy egy jó tablet és egy jó notebook áráért mindkettőt megkapják - egyben.

Hardver - itt minden nagyon rendben

A tablet kifejezetten tetszetős ipari formatervet kapott, még ebben a szokatlan türkiz színben is nagyon jól néz ki. Az árkategóriának megfelelően a táblagép kávája kissé vastag, ebbe a méretbe akár egy hüvelykkel nagyobb panel is befért volna. A kijelzőt és a teljes előlapot egészében üveg borítja, a hátlap pedig jó tapintású műanyag, szerencsére az ASUS itt hanyagolta a szálcsiszolt hatást. A tablet és a billentyűzet dokkolását mágnesek segítik, érdekes módon a gyártó most elhagyta a reteszes biztosítást, így a kijelzőt obbára a saját súlya tartja a helyén. A pozitívum, hogy így tényleg nagyon gyorsan, akár egy kézzel kivehető-betehető a táblagép, a laptopszerű masszív illeszkedésnek azonban búcsút inthetünk.

A kijelzőről érdemes külön is szólni, a 10 hüvelykes, 1280 x 800 pixel felbontású panel ugyanis kiváló minőségű. A fényerő, a kontrasztarány, a színek mind-mind kimagaslóan jók, az új T100 igazi erénye tud lenni ez a panel. A kijelző IPS rendszerű, betekintési szögei kitűnőek, ami egy tabletnél különösen fontos, ezeket az eszközöket nem mindig ideális szögben nézzük. A felbontás 2015-ben lehetne már magasabb, a Windows használatához azonban ez a pixelsűrűség elegendőnek bizonyult.

Egy táblagépnél kiemelkedő szempont a tömeg: maga a tablet viszonylag súlyos, mérlegünkön 583 grammot mértünk, ez billentyűzettel 1080 grammra, billentyűzettel és töltővel pedig 1170 grammra emelkedett. Összehasonlításképp: az iPad legújabb kiadása (Air 2) mindössze 437 gramm, a billentyűzetes, passzív hűtésű MacBook pedig 920 gramm. A T100HA tehát kifejezetten túlsúlyosnak számít, de persze még mindig pehelysúlyú mondjuk egy hagyományos 15 hüvelykes átlaggéphez viszonyítva.

A kijelző mögött az új Atom-generáció tagja, az x5-Z8500 dolgozik. A lapka már 14 nanométeren készül, Airmont magokkal, összesen 2 megabájt másodszintű gyorsítótárral. A rendszerchip mellett 2 gigabájt RAM dolgozik, ez a Windows 10-hez ma már elengedhetetlen mennyiség, de néhány év múlva egy kissé szűkös lehet. A rendszer teljesítménye a Windows 10-hez, alap programok (böngésző, Windows Store alkalmazások, könnyű Office) futtatásához bőségesen elegendőnek bizonyult, a Samsung gyártmányú, eMMC-csatolós meghajtó sebessége sem volt szűk keresztmetszet. (a teljes AIDA64 riport elérhető itt)

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A T100HA a csatlakozók dolgában hozza az elvárhatót, a töltéshez használt microUSB csatlakozón túl miniHDMI és USB-C csatolót kapunk, utóbbi 5 gigabites átvitelt tesz lehetővé. A rendszer microSD kártyával bővíthető, erre szükség is lehet, a tableten az 58 gigabájtból 36 gigabájt volt szabad a rendszer mellett, ráadásul ebből a modellből 32 gigabájttal szerelt változat is piacra kerül majd. Egy extra csatlakozót a billentyűzet is kapott: ide került a teljes méretű USB-aljzat, így ha USB-kulcsot vagy egeret csatlakoztatnánk, akkor szükség lesz a klaviatúrára is.

Az általunk tesztelt modell még nem a végleges hardverrel és meghajtókkal rendelkezett, amire persze a gyerekcipőben járó Windows 10 is rátett egy lapáttal. Emiatt nem nagy meglepetés, hogy bizonyos dolgok nem működtek (giroszkóp), mások (grafikus meghajtó) pedig instabilak voltak. Ezeket a sorozatgyártásra az ASUS és az Intel minden bizonnyal javítja majd, a teljesítményre és például az akkus üzemidőre vonatkozó adatainkat azonban jobbára érvénytelenné tette. Ugyanez egyébként a szabad tárhelyre is érvényes, a "hivatalos" verziók várhatóan jóval több helyet hagynak majd szabadon a rendszeren.

Ez a billentyűzet kevés

A T100HA windowsos tabletként tehát nagyszerűen megállja a helyét, pót-laptopként azonban megbukik sajnos, az ASUS ugyanis egy közel használhatatlan billentyűzetet mellékelt a géphez. Azzal még nincs is baj, hogy a billentyűk mérete a szabványosnál kisebb, ezt még meg lehet szokni, a billentyűzet alátámasztását, strukturális merevítését azonban megspórolta a gyártó. Emiatt a szerkezet "lóg a levegőben", minden leütésnél nyaklik, hajlik, szenved az eszköz és vele a felhasználó is. Aki gyerekének venne ilyen gépet iskolai feladatok, házi feladatok elkészítéséhez, az tegyen le róla - egy akármilyen kiszolgált notebook hasznosabb társa lesz a diáknak ennél.

A szövegbevitelen túl a billentyűzet pedig mást nem ad, nincs benne beépített akku, sem kiegészítő merevlemez, mint az ASUS egyes modelljeiben - csak touchpadet, a klaviatúrát és egy árva USB-csatlakozót kapunk. Utóbbi kettő a billentyűzettel szemben tényleg hasznos, a touchpad minősége meglepően jó, érintésre jól reagál, azt jól követi, kis mérete ellenére kifejezetten használható.

Összegzés

A T100HA még nem rendelkezik hivatalos hazai árakkal, információink szerint nagyjából ugyanannyiba kerül majd, mint az előző generációs T100 (persze a készletsöprési akciók előtt). Ez azt jelenti, hogy az alap, kisebb tárolóval szerelt verzió bőven 100 ezer forint alatt kezd majd, ami vonzó ajánlat egy notebook-tablet hibridért. A T100HA-val szemben azért ne legyenek vérmes várakozásaink, sajnos az alultervezett billentyűzet miatt ez a gép nem képes kiváltani egy normális laptopot - pedig amúgy a hardver elegendő teljesítményt adna hozzá.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról