Szerző: Gálffy Csaba

2015. április 28. 12:15

Apple: csak az iPhone számít

Megelőzte az európai régiót Kína az Apple pénzügyi jelentése szerint, igaz, erre rásegített, hogy ott átnyúlik a negyedévre az ünnepi szezon. Az iPhone 6 továbbra is nagyon jól fogy, az iPad immár a Mac-ek alá csúszott bevételben.

Lassan szürreálisba torkollik az Apple negyedéves jelentése, a cég újra olyan adatokat tett közzé, melyeket nagyon nehéz kommentálni. Azért próbáljuk meg. A sarokszámok: a bevétel éves szinten 27 százalékkal, 58 milliárd dollárra nőtt, az adózás utáni eredmény harmadával 13,6 milliárd dollárra emelkedett. A növekedést továbbra is a nagy kijelzős iPhone 6 fantasztikus piaci fogadtatása hajtja, a telefonok forgalma 26 milliárdról 40,3 milliárdra nőtt, egyetlen év alatt. Ugyan az Apple bevételének 69 százaléka származik a nemzetközi piacról, a cég agresszíven védekezett ez ellen valuta fedezeti ügyletekkel, így a dollár erősödése mindössze 1 százalékkal fogta vissza a bevételt.

iPhone, iPhone, iPhone...

Az iPhone újra hozta a korábbi negyedévben mutatott lenyűgöző teljesítményt, az előző év hasonló időszakához képest az értékesítési volument 40 százalékkal, a bevételt 55 százalékkal sikerült emelni. Darabszámban 43,7 millió darabról 61,1 millióra nőtt az értékesítés, miközben a bázisév is kifejezetten jónak számított. Nincs amiért kertelni, az iPhone mára olyan kulturális jelenséggé vált, amely messze maga mögött hagyta a hagyományos okostelefonos kereteket és az Apple-t a világ legértékesebb vállalatává emelte.

A nagy képernyős iPhone egyik legfontosabb jellemzője, hogy immár versenybe tud szállni azon vásárlók pénzéért, akik kifejezetten nagy kijelzős modelleket szeretnének. Cook elmondta, hogy soha nem volt ekkora a más platformról (értsd: Androidról) váltók aránya, mint az elmúlt két negyedévben, ami egyértelműen alátámasztja ezt a tézist. A hatás különösen a fejlődő piacokon jelentős, ahol valamiért a nagy kijelző részben státuszszimbólummá is vált, ezekben az országokban az eladások 63 százalékkal nőttek éves szinten.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az iPhone-ok mögött szépen érik a fejlesztői ökoszisztéma is, az App Store rekord negyedévet zárt mind bevételben, mind az aktív, vásárló felhasználók számát tekintve. A bevétel éves szinten 29 százalékkal nőtt, a három hónap alatt elérte az 5 milliárd dollárt. A telepített bázis tehát nem csak széles, de egyre mélyül is, a felhasználók fokozatosan egyre többet és többet költenek, ez jól mutatja az ökoszisztéma egészségét.

A fentiek fényében egyértelműnek látszik az Apple Watch piacra dobása mögötti üzleti stratégia. Ha ennyire szeretik a vásárlók a telefont, akkor logikus, hogy olyan termékkel jelenik meg a gyártó, amely szorosabban kötődik az előbbihez, ezt pedig igen egészséges eredményhányaddal teszi. Az Apple Watch mindkét kritériumnak megfelel, azonos réteget céloz, mint az alaptermék (az iPhone), erős szinergiát is mutat vele, miközben ugyanazt az életérzést vagy imázst építi, amit az iPhone is sugall - és amelyre világszerte emberek százmilliói vevők.

A földrajzi régiókat illetően érdemes kiemelni, hogy Kína feljött a második helyre az Egyesült Államok mögött, igaz, erre rásegített, hogy ott az első negyedévre is kitolódik az ünnepi (vásárlós-ajándékozós) szezon, így ott a karácsony utáni visszaesés nem jellemző. Ezzel együtt a 71 százalékos éves szintű növekedés továbbra is mellbevágó, hiszen a bázisév negyedéve is 9,8 milliárd dolláros bevételt produkált.

Mac > iPad

Az Apple még két másik termékcsaládjáról ad ki tételes jelentést, az iPad és a Mac azonban épp ellenkező irányba tart - és nem úgy, ahogy azt annak idején Steve Jobs megjövendölte. A poszt-PC korszak ellenére a Macek eladásai 10 százalékkal nőttek, elsősorban az olcsóbb modellek, az Air család bizonyult nagyon népszerűnek. A szállítások bővülése ellenére ez azzal járt, hogy a bevétel csupán 2 százalékkal emelkedett, ahogy a Pro modellek helyett inkább az olcsóbb gépek felé tolódott el a termékmix. A negyedévben 5,6 milliárd dollár értékben, 4,6 millió darab számítógép fogyott. Ugyan a PC-piachoz képest a Mac vonal nagyon jól teljesít, az iPhone mellett egészen eltörpül, a cég bevételének jelképes, 7,8 százalékát teszik ki.

Az iPad-ballon lassan leenged, éves szinten 23 százalékkal esett a darabszám, 29 százalékkal pedig a bevétel. Ráadásul a terékmix itt is az olcsóbb termékek felé tolódik, az iPad Air 2 marginális innovációi úgy tűnik nem késztették váltásra a vásárlókat. Negatív mérföldkő, hogy az iPad-bevételek már a Mac alá csökkentek, 5,4 milliárd dollárral - ebben meglepő igazából nincs, csak a korábban kirajzolódó trend folytatódik tovább. Az iPad tehát nem vált az iPhone mellett második lábbá az Apple alatt - ez persze a céget egyelőre nem zavarja, a zsugorodó tablet eladásokat ugyanis elsősorban a nagy kijelzős telefonok és részben a MacBook Air kannibalizálja, márpedig mindkét alternatívának magasabb az eredményhányada, mint a tableteknek.

 

 

Végül ejtsünk néhány szót a cég készpénzállományáról is. Az összeg a komoly adatközponti és megújuló energiás befektetések ellenére rohamos ütemben gyarapodik, és elérte a 194 milliárd dollárt - képletes hasonlattal, ez több, mint 5000 tonna aranynak felel meg. Az Apple adóoptimalizálási gyakorlatának paradoxona, hogy hiába a termérdek készpénz, ez jelenleg offshore adóparadicsomokban pihen, az amerikai befektetők nem férhetnek hozzá. Ezért a cég hitelt (!) vesz fel, amelyből a befektetőknek osztalékot fizethet - inkább ez, mint a hazavitt profit után befizetni a társasági adót.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról