Szerző: Koi Tamás

2015. március 5. 12:50

Nemet mondtak a roamingdíj törlésére a tagállamok

Három évig maradna a mobiltelefon-használat felára a honos hálózaton kívül az Európai Unióban, vagyis 2018-ig szinte biztosan fizetni kell majd a barangolásért, vagy roamingért. Ezt vetíti legalábbis előre, hogy az Európai Tanács tegnap délután gyakorlatilag visszadobta a Bizottság (Parlament által már elfogadott) előterjesztését a roamingdíjak idei eltörléséről.

Az Európai Unió állam- illetve kormányfőiből álló Európai Tanács tegnapi állásfoglalásában közölte, a külföldi mobiltelefonálás költségei az unió tagállamain belül még legalább három évig nem hozhatók a belföldi szintre, vagyis 2018-ig valamilyen formában mindenképpen megmaradnak a roamingdíjak. Pedig a beszédperceket, SMS-eket és adatforgalmat érintő, a külföldi telefonhasználatot igen nagy mértékben befolyásoló, illetve a turistákra és üzleti ügyfelekre egyaránt hátrányosan ható roaming felár eltörléséről tavaly elsöprő többséggel szavazott az előző parlament.

Mindenki nyugodjon le a p****ba!

Az Európai Tanács javaslata szerint ehhez képest a mobilozók számára egy bizonyos adatforgalmi és beszédkeret hazai tarifával lenne leforgalmazható, ám ez a könnyítés is csak a jövő év közepétől lépne hatályba, addig a roamingdíjak - az újabb hatósági árszinteket előíró hatályos szabályozás hiányában - a jelenlegi szinten maradnának. Kérdéses ugyanakkor, hogy ezek a forgalmi keretek mennyire életszerűek, a kiszivárgott javaslat szerint például napi 5 MB-nyi adatforgalom járna egy mobilozónak hazai tarifával az EU bármelyik tagállamában barangolva.

A Tanács döntése egyértelmű, erős arcul csapás a politikai színtér kirakatát képező Európai Parlamentnek, nem véletlen, hogy egyes parlamenti bizottságok és frakciók a tegnapi állásfoglalást követően élesen bírálták a tagállamok vezetőinek döntését. A Liberális Demokraták EP-frakció közleménye szerint ezzel a döntéssel egyedül a nagy európai lefedettséggel rendelkező operátorok járnak jól, Európa vezetői pedig szégyellhetik magukat, amiért cserben hagyták a fogyasztókat.

A frakció véleményét valamelyest alátámasztja, hogy a legnagyobb európai telkók lobbiszervezeteiken keresztül az elmúlt években valóban igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a barangolás költségeit mesterségesen magasan tartsák. Egyes cégekben ráadásul komoly érdekeltségekkel rendelkeznek bizonyos uniós tagállamok, melyek befektetésük értékét is mérlegelik a döntéshozatal során.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A roaming teljes eltörlése emellett felvet egy másik, évek óta megoldatlan dilemmát is: a turizmus kiegyensúlyozatlanságából fakadó érdekellentétet. Azokban az országokban ugyanis, amelyek a belső európai turizmus célországai, a roaming árbevételek is nagyobbak, valamint azok után nagyobb adóbevételre is szert tesz a költségvetés. Ilyen, úgynevezett napfény-ország például Spanyolország vagy Olaszország, mely így szintén ellenérdekelt a roaming eltörlésében. Ezt a kiszivárgó hírek is megerősítették, Spanyolország volt a lépés egyik legnagyobb ellenzője.

Független szakértők szerint a mobiltelefonos barangolás költsége ma már nem csak az Európai Unióban, hanem a nemzetközösség határain túl is az egyik leglátványosabb mesterségesen fenntartott költsége a nemzetközi telekommunikációnak. Bár a hálózatok összekapcsolása és a forgalom elvezetése járhat extra anyagi teherrel egy operátor számára, a jelenleg érvényes díjtételek - különösen a szabadáras piacon - messze nem állnak összhangban ezekkel a kiadásokkal.

Nem lehet megindokolni

Noha a szolgáltatók a roamingdíjak fokozatos csökkentése kapcsán többször is hangsúlyozták, hogy a piac önszabályozó módon is képes kezelni ezt a kérdést, az árak drasztikus letöréséhez mégis hatósági kényszer kellett. A helyzetről legalábbis meglehetősen lesújtó képet fest, hogy az előző évtizedben a szabályozatlan piacon egy roaming percért a mobilcégek nem ritkán 250-600 forintot számláztak, 1 megabájtnyi adatforgalomért pedig még pár évvel ezelőtt is előfordult, hogy több ezer forintot kellett fizetniük az ügyfeleknek. Ugyanezek a tarifák ráadásul még ma is léteznek akkor, ha az előfizető nem uniós tagállamba utazik, így akár a szomszédos Szerbia, vagy Ukrajna területére utazva is az európai roamingtarifák sokszorosát fizethetik az ügyfelek a mobiltelefon-használat után.

A roamingdíjak teljes eltörléséért folytatott harc ezzel még nem ért véget, a következő hónapokban alighanem maratoni tárgyalásokat igénylő egyeztetési szakasz kezdődik az érintett legfőbb európai szervek közt a témában. Idén nyáron ennek megfelelően aligha változnak majd a barangolás költségei, hacsak egy-egy operátor saját szakállára nem vezet be újabb, a jelenleginél kedvezőbb feltételeket kínáló roaming-opciókat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról