Szerzők: Bodnár Ádám, Gálffy Csaba

2013. augusztus 23. 15:38

Egy éven belül nyugdíjba megy Steve Ballmer

A Microsoft ma bejelentette, Steve Ballmer elnök-vezérigazgató 12 hónapon belül nyugdíjba megy. A sajtóanyag szerint maga döntött erről, de az utódát még megkeresi, ebben Bill Gates is segíti majd a céget.

"Ilyen típusú átmenetre sosincs tökéletes időpont, de most van itt az ideje" - mondta Ballmer. "Egy új stratégiai irányra fordultunk rá egy új szervezeti felépítéssel és nagyszerű felsővezetői csapatunk van. Az eredeti terveim szerint a távozásom a cég átalakulásának kellős közepére esett volna [...] Olyan elnök-vezérigazgatóra van szükségünk, aki hosszabb távon ebben az irányban megy tovább."

Az igazgatótanács egy bizottságot hozott létre a Microsoft új elnök-vezérigazgatójának megtalálására, ennek többek között Bill Gates, a cég társalapítója és az igazgatótanács elnöke is tagja. "Az utódlásért felelős bizottság tagjaként szorosan együttműködöm az igazgatótanács többi tagjával egy új CEO megtalálásán" - mondta Gates. "Szerencsére Steve továbbra is pozíciójában marad, amíg az új elnök-vezérigazgató át nem veszi a feladatait."

Steve Ballmer 1980-ban csatlakozott a Microsofthoz, a vállalat 30. számú alkalmazottja és első középvezetője volt. A következő húsz évben Ballmer a Microsoft több üzletágánál is megfordult, az operációs rendszerek fejlesztését, az értékesítést és támogatást, valamint az operatív oldalt is beleértve, elnök-vezérigazgatóvá 2000-ben nevezték ki. "Ez egy nagyon nehéz és érzelmekkel teli döntés. Azért teszem, mert ez a legjobb a vállalatnak, amit szeretek, ami a családomon és a legközelebbi barátaimon kívül a leginkább fontos nekem" - írja a dolgozóknak küldött levélben Ballmer, aki a Microsoft egyik legnagyobb részvényese és továbbra is az marad.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A hamarosan távozó vezető regnálása alatt a cég bevétele 23 milliárd dollárról 78 milliárd dollárra nőtt, a profit pedig 9,4 milliárd dollárról 22 milliárd dollárra emelkedett. Ezalatt az időszak alatt a Microsoft kiterjesztette befolyását a nagyvállalati környezetben, az asztali operációs rendszerek és az irodai szoftverek között pedig megtartotta abszolút dominanciáját. Ballmer 2000-ben kapta meg a Microsoft elnök-vezérigazgatói pozícióját, Bill Gates utódjaként azonban csak fokozatosan kapta meg a teljhatalmat a cég élén, előbb csak a cég napi vezetését és a pénzügyeket intézte, majd ahogy 2006-ban Gates a Chief Software Architect pozícióról is lemondott, Ballmer irányítása alá került a cég által követett technológiai irányvonal is.

Az elnök-vezérigazgató örökségének szerves része lesz a június végén bejelentett óriás-átszervezés, ennek keretében a cég teljes szervezeti struktúrája átalakul, az egymástól viszonylag független és saját útjukat járó divíziók helyére egymásra utalt, ezért egymást (már csak kényszerűségből is) segítő osztályok kerültek. Az átalakulás nyomán várhatóan erősödik az együttműködés a cégen belül, így a cég nagyobb hatékonysággal tudja kiaknázni az egyes piacokon (asztali rendszerek, irodai csomagok) élvezett abszolút dominanciáját olyan területeken, ahol jelenleg a relevanciáért küzd (mobil rendszerek, tabletek, online szolgáltatások).

Ballmer bejelentésének hírére a Microsoft részvényárfolyama 9 százalékot emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról