Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres

Év végéig húzhatja a Postafon

Koi Tamás, 2012. május 07. 12:27
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Év végén eltűnhet az első, külső partner által márkázott mobiltelefon-szolgáltatás a hazai mobilpiacról: a Postafon három év működés után húzhatja le a rolót, ennyi idő alatt alig pár tízezer ügyfelet szerzett.

Év végén véget érhet a Vodafone Magyarország és a Magyar Posta együttműködéseként 2009-ben létrejött Postafon pályafutása. Az ország első, külső cég által márkázott és értékesített mobilszolgáltatása szép reményekkel indult nem egészen két és fél évvel ezelőtt, a siker azonban csak nem jött, a negyedik, állami mobilszolgáltató - melyben a Posta is szerepet vállal - megjelenése pedig végképp megpecsételte a sorsát.

2009. novemberében bombaként robbant a hír, hogy a már akkor is gyakorlatilag teljesen telítettnek számító magyar mobilpiacra új szereplő lép be virtuális mobilszolgáltatóként. A Magyar Posta és a Vodafone együttműködésének eredményeként létrejött Postafon szolgáltatás kizárólag a postahivatalokban (több mint 600 helyen) kapható, az új ügyfelek azonban jogi értelemben Vodafone-ügyfelek lettek, vagyis nem virtuális mobilszolgáltatóról volt szó, csupán márkázott szolgáltatásról.

Az üzleti modellel elsősorban az idősebb generációt célozta volna a két társaság, azokat a nyugdíjasokat, akik hozzászoktak, hogy a telekommunikációs szolgáltatásokat a Postától vásárolják. A szolgáltatás- és készülékkínálat is ennek megfelelően lett kialakítva. A szolgáltatáskínálat mindössze egy tarifából áll, a készülékportfólióban pedig kizárólag belépőszintű, alaptudású mobiltelefonok voltak találhatók.

A két cég a szolgáltatást bejelentő sajtótájékoztatón meglehetősen optimista várakozásokkal tekintett a Postafon jövőjére, így elhangzott többek közt, hogy még 2009-ben ötezer, 2010-ben pedig 70 ezer új ügyféllel számoltak. A szolgáltatás sikerre vitelében azonban láthatóan sem a Vodafone, sem a Magyar Posta nem volt komolyabban érdekelt, az előfizetői szám pedig még most is mindössze néhány tízezer.

Ez a szám most már biztosan nem nő majd jelentősen, lapunk információi szerint a Posta legkésőbb év végén, a negyedik mobilszolgáltató indulásakor beszünteti a Postafon értékesítését. Az üzleti modell jellegéből adódóan a jelenlegi ügyfeleknek ugyanakkor aligha kell aggódniuk, hiszen a Vodafone valószínűleg továbbra is éppúgy biztosítja a számukra a szolgáltatás elérhetőségét, mint korábban, ráadásul az egyenlegfeltöltésre minden valószínűség szerint ezt követően is lehetőség lesz a postahivatalokban.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.