Szerző: Gálffy Csaba

2011. december 14. 13:32

Összefogás az IPv6 hazai elterjesztése érdekében

Összefognak a hazai szereplők az IPv6 elterjesztése érdekében. Ehhez létrehozták a Magyar IPv6 Fórumot, amely összehangolja az erőfeszítéseket és egyeztetési felületet kínál az érintettek számára. A független szervezet oktat, tudatosít és tanácsot ad majd.

Szerdán délelőtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megtartotta alakuló ülését a Magyar IPv6 Fórum. A szervezet a nemzetközi IPv6 Forum hazai tagszervezeteként működik, célja pedig a hazai internetes protokollváltás elősegítése és felgyorsítása. A legnagyobb kihívásnak a váltás szükségességének kommunikálása lesz a felhasználók és az intézmények felé.

Nyílt kezdeményezés

A Fórum tagjainak köre egyelőre meglehetősen szűk, az alapítók között találjuk a BME-t illetve az IPv6 hazai fellegvárának számító NIIF Intézetet, de a versenyszféra is képviselteti magát a Cisco, az Ericsson és a Magyar Telekom révén, a civil szerveződéseket az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége), az ISZT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) illetve a HTE (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület) képviseli. A Fórum természetesen nyitott, tagja lehet bármilyen, az új protokoll iránt érdeklődő szervezet, vállalkozás vagy intézmény - az új tagokat januártól aktívan keresi is a kezdeményezés.

A Fórum elsődleges funkciója az IPv6 internetes protokoll hazai elterjedésének elősegítés. Ezt a váltás szükségességének tudatosításán, bárki számára elérhető tudástár létrehozásán illetve tanácsadás biztosításán keresztül érné el az új szervezet. Konkrét műszaki tanácsadást a Fórum nem végez majd, helyette a tagok erőfeszítéseinek összehangolása, konzultáció és oktatási anyagok biztosítása áll majd a fókuszban.

A Fórum első tanácskozásán kijelölte az elkövetkező néhány hónap feladatait is, az első a célok konkrét feladatokra való lefordítása és a hosszabb távú stratégiai terv elkészítése lesz, ezekkel párhuzamosan beindul a hazai IPv6 helyzetfelmérés is. Ez utóbbi részletes képet készít a hálózatfejlesztések és a hiányosságok mai helyzetéről, ennek függvényében konkrét ütemterv készíthető majd. A Fórum tervei szerint 2012 márciusában sor kerül az első hazai IPv6 konferenciára is, ahol a résztvevők megismerhetik az úttörők átállással kapcsolatos tapasztalatait, illetve segítséget kaphatnak saját problémáikra.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az ülést követő sajtótájékoztatón a szakértők elmondták, Magyarország már most jelentős lemaradásban van a következő generációs protokoll adoptálásában - a szakemberképzés csak a közelmúltban indult be érdemben, a gerinchálózaton kívül pedig minimális elterjedése van az IPv6-nak. Ez rövidesen komoly versenyképességi kérdéseket vethet fel a hazai technológiai szektorban, megfelelő hálózatok illetve szakemberek hiányában lemaradásunk könnyen növekedhet a világ élvonalához viszonyítva.

Nincs killer app

A Fórum kimondott céljai közé tartozik a protokollváltás szükségességének kommunikálása a felhasználók, vállalatok és szervezetek felé is. Ez rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik, az IPv6 műszaki felsőbbrendűsége és bevezetésének szükségessége ugyan vitathatlan, egyelőre azonban érdemi előrelépést a felhasználónak nem hoz. A probléma játékelméleti vetületekkel is rendelkezik: míg az internetfelhasználók sokasága számára nyilvánvalóan szükséges az IPv6 minél gyorsabb teljeskörű implementációja, az egyes felhasználók számára gyakorlatilag nincs ok a váltás sürgetésére. A világméretű problémát fokozza, hogy az IPv6-nak léteznek olyan gyakorlati alternatívái, mint a NAT (network address translation), amelyek segítségével az egyes felhasználók szintjén a végtelenségig eltolható a váltás.

A sajtótájékoztatón részt vevő szakértők szerint azonban egyes országok már kezdik bevezetni az IPv6-only szolgáltatásokat - a BME-n tanuló kínai hallgatók kifejezett kérése volt például az IPv6 hozzáférés, amelyre egyes kínai oldalak eléréséhez van szükségük. Ez a helyzet azonban nem általános és a távolabbi jövőben sem lesz az - a Fórum előtt álló kommunikációs kihívás így igen nagynak ígérkezik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról