Szerzők: Bodnár Ádám, Gálffy Csaba

2011. augusztus 15. 16:07

A Google zavarában megvette a Motorola Mobilityt

A keresőóriás váratlanul, de nem előzmények nélkül felvásárolta a Motorola Mobilityt. A lépésnek messzemenő hatásai lehetnek a teljes Android-ökoszisztémára.

A szabadalmak kellettek

Mintegy 12,5 milliárd dollárnyi készpénzért a Google felvásárolta a Motorola Mobilityt - a részvényenkénti 40 dolláros ajánlat több mint 60 százalékos felár a pénteki záróárhoz képest, ami azt mutatja, a Google eltökélt és semmilyen esetre sem szeretne egy magasabb ellenajánlatot látni. A lépésre már mindkét cég igazgatótanácsa rábólintott, azonban a tranzakció méreténél fogva is szükség lesz a különböző amerikai és európai versenyügyi testületek beleegyezésére. A Google közleménye szerint a vállalat teljesen bizonyos abban, hogy a beleegyezést meg fogják kapni, mivel a két cég egyesülése erősíteni és nem gyengíteni fogja a piaci versenyt.

A felvásárlás mögött álló legfontosabb érv egyértelműen az Android jövője: a Google operációs rendszere az utóbbi hónapokban minden oldalról komoly jogi támadások célpontjává vált. A Google közleményében és a befektetői konferenciahívás során is ez kapta a legfontosabb szerepet, a keresőóriás a tranzakciót az Android megvédésének szükségével indokolja. Nem véletlenül, a Motorola Mobility mintegy 17 ezer bejegyzett, és 7500 bejegyzés alatt álló szabadalommal rendelkezik, ezek között van számtalan úgynevezett elengedhetetlen szabadalom is, amelyek lefedik a vezetéknélküli telekommunikáció szinte minden formáját, és amelyek licencelése nélkül ilyen szolgáltatás nem hozható létre.

A nem-elengedhetetlen (non-essential) szabadalmak ha lehet, még értékesebbek, ezek ugyanis felhasználhatóak a versenytársakkal szembeni termékdifferenciációra. A Motorola szabadalomportfóliójának értékét csökkenti azonban, hogy a vállalat számos keresztlicencelési megállapodás tagja, illetve már korábban elkötelezte magát az elengedhetetlen szabadalmak úgynevezett FRAND (fair, ésszerű és nem-diszkrimináló) licencelésére. A portfólió relatív gyengeségére utal, hogy az Apple és a Microsoft is indított már szabadalomsértési pert a Motorola ellen, tehát a szabadalomgyűjtemény a két nagyágyú ellen nem volt elég a "kölcsönös elrettentésre" sem. A Motorola nemrég azonban megjegyzéseket tett arra vonatkozóan, hogy az androidos versenytársakat is perbe foghatják - a felvásárlás ez ellen irányuló megelőző csapás is lehetett.

Ettől függetlenül a portfólió felmérhetetlenül hasznos adalék lesz az Android ellen indított szabadalmi perekben: a megszerzett szabadalmak birtokában a Google viszontkeresetet indíthat az ellenfelek ellen, az ilyen ügyek vége általában peren kívüii megállapodás a felek között. David Drummond, a Google jogi igazgatója szerint “az Androiddal szemben nagyon agresszív licencelési követelések érkeztek, a most megszerzett portfólió birtokában azonban kijelenthetjük, hogy az Android prosperáló és egészséges ökoszisztéma marad.”

A befektetőkkel folytatott konferenciahíváson Andy Rubin, az Android termékfejlesztési igazgatója kijelentette, hogy “a gyártópartnerek rendkívül boldogan fogadták a felvásárlás hírét.” - válaszul azokra az aggodalmakra, amelyek a Google és a hirtelen versenytárssá vált androidos gyártók közötti új viszonyt firtatták. A Google tervei szerint az Android üzletmenetében semmilyen változást nem fog hozni a most bejelentett felvásárlás, “business as usual” ahogy Larry Page fogalmazott. Ezzel egybevág, hogy a Samsung, Sony Ericsson, HTC és LG elnök-vezérigazgatói külön közleményben üdvözölték a megállapodást, a gyártók megkönnyebbülése tehát valódi.

A Motorolával kapcsolatos tervekről a Google csak nagy vonalakban nyilatkozott. Annyit már most lehet tudni, hogy a gyártót teljesen külön entitásként fogja a Google működtetni, nem olvad be a keresőóriás szervezeti hierarchiájába. A Motorola jelenlegi vezetése is a helyén marad, a szervezetet továbbra is Sanjay Jha vezeti majd. A telefongyártást természetesen fenn fogják tartani a jövőben, bár a felvásárlás legfontosabb oka elismerten a Motorola szabadalmi portfóliója. Ettől függetlenül Page szerint hatalmas növekedési potenciál van a telefongyártásban is, ennek megfelelően a termékfejlesztésre is szánnak jelentős forrásokat a jövőben.

A mennyből a pokolba

Az egykoron piacelsőségre törő mobilgyártó a vékony és trendi RAZR-rel 2004-ben teljesen átalakította a mobiltelefonok formatervéről addig alkotott elképzeléseket. A vékony fémházba bújtatott kagylóforma mobil sikere valószínűleg magát a Motorolát is meglepte, a készülék különféle változataiból az évek során közel 140 millió darabot adtak el. Az amerikai cég mobilpiaci részesedése 2006 végére 22 százalék fölé emelkedett, a növekedési adatok alapján realitássá vált a Nokia befogása, a piacvezető pozíció elhódítása is.

A siker ahogy jött, úgy ment: a többi gyártó is rákapott a vékony fémházra és a szétnyitható kivitelre, a Motorola pedig képtelen volt újabb sikermodellel előállni, próbálkozásai rendre csúfos kudarcot vallottak. Az Apple iPhone megjelenésével a figyelem egycsapásra az okostelefonok felé fordult, ahol a Motorola nem bírt értelmezhető jelenléttel. A vállalat részesedése folyamatosan csökkent, s a csúcsnak számító 22 százalékról rövid idő alatt egyszámjegyűre olvadt.

Az igazgatótanács döntött, le kell választani a RAZR-rel magát “túlnyerő”, de méretgazdaságos működést kialakítani képtelen, immár masszívan veszteséges mobiltelefonos divíziót, azonban érthető okok miatt vevő nem jelentkezett, a hitelválság és a gazdasági recesszió pedig meghiúsította az önállósítási terveket is. A Motorola végül hosszas előkészítést követően csak 2011 elején vált ketté, a professzionális kommunikációs bernedezésekkel foglalkozó Solutions mellett létrejött a mobiltelefonokkal és otthoni elektronikai berendezésekkel foglalkozó Mobility, utóbbit vásárolta fel most a Google.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A 2008-ban a cég élére érkezett Sanjay Jha irányítása alatt a vállalat tömeggyártóból okostelefon-gyártóvá alakult, amelyhez kapóra jött a kiemelt piaci és médiafigyelemmel övezett Android érkezése és szédületes térnyerése - az Android körül bábáskodó Open Handset Alliance-nek a Motorola is tagja, társalapítója.

Az amerikai mobilszolgáltatókkal ápolt jó viszonynak köszönhetően kezdetben a Motorola Droidok nagy tetszést arattak a tengerentúlon azok körébe, akik nem akartak vagy tudtak iPhone-t venni, de Nyugat-Európába és a világ többi részére nem sikerült exportálni ezeket a sikereket és a megerősödő konkurencia (Samsung, HTC) árnyékéban a Motorola okostelefonok egyre inkább a peremre szorultak. A legutóbbi negyedévben a cég már nem szerepelt az öt legnagyobb okostelefon-gyártó között, a 4,4 millió értékesített készülék a globális piacnak alig több mint 4 százaléka. A teljes mobilpiacon a Motorola részesedése 3 százalék volt.

Nem hozott átütő sikert az iPad-gyilkosként bereklámozott androidos Xoom táblagép sem, amely 2011 elején rajtolt és nem hogy megszorítani, de megközelítenie sem sikerült az Apple tabletjét eladások terén. A Xoomból mindössze 440 ezer fogyott a második negyedévben, míg iPadből több mint 9 millió fogyott. Az okostelefonok felé eltolódás megnövelte ugyan a mobilgyártásból befolyó bevételeket, ugyanakkor a Motorola Mobility továbbra is veszteséges, a legutóbbi negyedévben 3,3 milliárdos forgalomra 56 millió dollár veszteség jutott.

Kapkodásra utaló jelek

A Motorola felvásárlását nem előzték meg pletykák és híresztelések, ami arra utalhat, hogy egy sebtében, mindössze néhány nap alatt meghozott döntésről lehet szó. Erre utal az is, hogy a Motorola vezetése nemrég, a második negyedéves pénzügyi jelentés kapcsán valós lehetőségként beszélt arról, hogy hajlandó lenne felrúgni az androidos gyártók közötti hallgatólagos jogi tűzszünetet és szabadalmi pereket indít a versenytársak ellen. A Motorola részvényesei ugyanis az elmúlt hónapokban egyre hangosabban követelték az iparági mércével mérve is hatamasnak számító szabadalmi portfólió aprópénzre váltását - akár azok leválasztásával és eladásával, akár úgy, hogy a Motorola Mobility maga indít szabadalmi pereket a telefongyártók ellen.

A leghangosabb befektető a Yahoo kapcsán hírnevet szerzett Carl Icahn, aki a szabadalmak eladását követelte, mondván a telekommunikációs szellemi tulajdonért a vállalatok ma hajlandóak milliárdokat fizetni. Icahn javaslata úgy tűnik, hogy a Google-nál meghallgatásra talált, a felvásárlás ugyanis a megszólaló Google-vezetők szerint elsősorban az Android jogi védelméről szól. Az, hogy a szabadalomportfólió mellé gyártósor és termékpaletta is érkezett, ebben a tekintetben inkább kellemetlenséget jelent, mint valódi előnyt a Google számára. A lehetőség fennmarad, hogy az Apple mintájára a Google a hardvert és a szoftvert integráltan, házon belül előállító vállalattá válik, de a felvásárlás célja most nem ez.

Egy hardverpiacra belépő Google elrettentő lehet az Androidot felkaroló mobilgyártókkal szemben mint amilyen a Samsung, az LG vagy a HTC és közvetetten akár a piacon elérhető más platformok, például a Windows Phone vagy a WebOS felé is terelheti őket. Az Android jövőjét tekintve nagy kérdés lesz, hogy a Motorola-Google házasság után hogyan változik a Google és a többi androidos gyártó viszonya. Az egyik forgatókönyv szerint a Motorola hallgatólagosan az elsőszámú androidos gyártóvá válik, hardvermérnökeinek preferenciális hozzáférése lesz az operációs rendszerhez - ez nyilván éket verne a Google és a többiek közé. a másik lehetőség szerint a Motorolát mesterségesen távol tartják a szoftverfejlesztő csapattól, ennél azonban akár a szabadalmaitól megfosztott Motorola továbbpasszolása is jobb megoldás lehet - kérdés, lesz-e vevő rá.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról