Szerző: Bodnár Ádám

2011. május 5. 10:34

Bejöttek a folytatások az EA-nek

Az év elején kiadott bombasikereknek, valamint a FIFA 11 folyamatosan jó piaci teljesítményének köszönhetően javult az Electronic Arts pénzügyi teljesítménye. A vállalat bevétele és profitja egyaránt emelkedett éves összehasonlításban.

Egy év alatt 11 százalékkal 1,1 milliárd dollárra növelte forgalmát a világ második legnagyobb független játékkiadója, az Electronic Arts. A kiváló eredmények elsősorban a negyedév során megjelent bombasikereknek köszönhetők, név szerint a Crysis 2, a Dead Space 2 és a Dragon Age 2 húzták az eladásokat, mindegyikből több mint 2 millió ment el - ezek egyikének sem a fejlesztője az EA, csupán a kiadója. Továbbra is jól fogyott a FIFA 11, amelyből a tavaly őszi megjelenés óta már 12 milliót értékesítettek különféle platformokra, valamint a Battlefield: Bad Company 2 is keresett cím, már 7 millió példánynál tart.

A növekedő bevételhez látványosan növekedő profit is társult, a nettó eredmény ötszörösére emelkedett és 151 millió dollárt tett ki. Ennek oka egyrészt, hogy az EA tovább folytatta korábban megkezdett költségcsökkentési programját, amely létesítmények bezárásával, elbocsátásokkal és átszervezésekkel jár - 2010 azonos időszakához képest a létszám 200 fővel 7645-re csökkent, de a megelőző negyedévvel összehasonlítva is 100-zal kevesebb dolgozót foglalkoztat a cég. Az alkalmazottaknak több mint ötöde "alacsony költségű" régióban tevékenykedik.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Másfelől erősen növekedett a digitális értékesítés aránya, a most lezárt negyedévben az összbevétel negyedét adta, egy éve még csak 16 százaléka. Az EA stratégiája a digitális értékesítés (pl. letöltés, online előfizetés, mikrotranzakció, reklámokban elhelyezett hirdetés) növelése. Mivel a játékok előállítási költségén spórolni csak a minőség rovására lehet, a cég inkább a disztribúciós költségeket fogná meg - az internetes letöltésnek és az előfizetésnek pedig sokkal kisebb a költsége mint a hagyományos bolti értékesítésnek. "Az elkövetkező évek során az EA egy dobozos termékeket értékesítő vállalatból egy teljesen integrált digitális szórakoztató céggé alakul át" - mondta a negyedéves elemzői tájékoztatón John Riccitiello elnök-vezérigazgató.

2011 hátralevő részében az EA több nagy dobással is készül, érkezik a Battlefield 3, amelynek kapcsán történetének legnagyobb kampányát fogja lefolytatni a cég, valamint a Star Wars: The Old Republic - mindkettőt nagy várakozás előzi meg. Az EA Sports részlegnél ugyanakkor komoly a bizonytalanság, mivel könnyen elképzelhető, hogy a 2011-2012-es szezont a játékosok és a csapattulajdonosok közötti bérviták sem az NBA-ben, sem az NFL-ben nem tartják meg, ez pedig nagy hatással lehet az ősszel szokás szerint megjelenő sportjátékok keresettségére is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról