Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 6. 13:38

Elkezdődött a francia torrentvilág felszámolása

Egy januárban jogerőre emelkedett szabályozás nyomán mostantól ténylegesen is ki lehet tiltani francia felhasználókat az internetről, amennyiben felmerül a gyanú, hogy illegális célokra használják a világhálót.

"Figyelem, az ön internetkapcsolatát olyan tevékenységre használták, mely törvénysértő" - így kezdődik az internetkapcsolat tulajdonosának küldött első figyelmeztető levél, majd kiemeli, hogy "a kalózkodás egy komoly veszély a kulturális szektor gazdaságára". Arról a HADOPI egyelőre nem nyilatkozott, hogy az indulás után mennyi figyelmeztető levelet küldtek ki, de bizonyára jelentős volumenben kaphattak a francia internetezők ilyen üzenetet, hiszen a szervezet már hónapok óta készül a "három dobás" rendelet bevezetésére.

A nagyobb francia szolgáltatók közül kettő már aktívan részt vesz a programban, és másik kettő is indulás előtt áll, mindössze egy szolgáltató utasította el, még augusztusban, hogy a felhasználóit kiadja. A Free nevű ISP egyelőre úgy döntött, hogy szembe megy a kormányzati akarattal, megpróbál kicsikarni egy egyezményt, addig is saját kárára, saját költségére vállalja, hogy nem közvetíti a büntetéseket. Ezzel nyilvánvalóan ügyfeleket szeretne szerezni, de amennyiben a francia hatóságok komolyan gondolják a tiltást, akkor előbb-utóbb a Free-nek is meg kell adnia magát.

Indul a gépezet

A HADOPI szerint a Free egyelőre bünteti a felhasználóit, ugyanis azok nem fogják megkapni az első figyelmeztetéseket, de ettől még a számláló pörög majd, és előfordulhat, hogy ezek az emberek egyből a tiltással és a pénzbüntetéssel szembesülnek majd. A három dobás közül, aki az utolsót is eljátssza, annak az ügye egy kerületi bírósághoz kerül, ahol a bíró akár 1500 eurós büntetést is kiszabhat, illetve 1-12 hónapra felfüggesztheti a felhasználó internetelőfizetését, vagyis lényegében kitilthatja az internetről.

A forradalmakat mondhatni kedvelő franciák viszont nem adják könnyen magukat. Máris tömegével jelentek meg az oktatóanyagok és tanácsok a francia weben, ahol még a kezdők is kiképezhetik magukat arra, hogy elfedjék az illegálisnak minősített fájlcserét. Valószínűleg a hálózati statisztikákban drasztikusan zuhan majd a peer-to-peer forgalom, viszont ezzel párhuzamosan lehet arra számítani, hogy a VPN-kapcsolatok és azok terheltsége nő.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A VPN, azaz Virtual Private Network lényege, hogy a felhasználó számítógépe és egy távoli szerver között egy zárt, kódolt csövet hoz létre, s minden internetforgalom a távoli szerveren keresztül zajlik. Gyakorlatilag a weben kifelé VPN szerver mögött lévő gépek láthatatlanok. Emellett sokan javasolják az egyéb proxy megoldások használatát, a seed szervert, illetve az alternatív letöltési technikákat, amit nem feltétlenül szúrnak ki a hatóságok.

Résistance et rébellion

Az ellenállás aktív, s a franciák bizonyára nem fognak lemondani a tartalmakról, amikhez eddig is hozzáfértek, akkor sem, ha egyébként van igazság a francia elméletben, miszerint a kultúra világának mérhetetlen károkat tud okozni a nem fizetős tartalomfogyasztás. Az egyetlen probléma, hogy Franciaország semmilyen más perspektívát nem mutatott, kizárólag "tűzzel-vassal" igyekszik megoldani a problémát, holott az előfizetéses rendszerű online tartalomszolgáltatások látványos bevételeket produkálnak már a világon sok helyen. A franciák tehát az edukáció és a terjesztési infrastruktúra fejlesztése helyett a büntetést és a tiltást választották. A francia szabályozás megszületéséről, körülményeiről a HWSW korábbi, a kapcsolódó anyagok közt felsorolt cikkeiben olvashatóak további részletek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról