Szerző: Dojcsák Dániel

2010. június 25. 12:16

Apró, szép, okos, csajos: Xperia X10 Mini Pro

Ha már az androidos csúcstelefonok teljes repertoárját kiveséztük, akkor nehéz lenne folytatni a sort, de a Sony Ericsson gondoskodott érdeklődést keltő fordulatról. A nehézbombázók után eljött az ideje a könnyed, nőies androidos apróságoknak is. Az X10 Mini és Mini Pro meglepően jó benyomást keltett.

A női telefon továbbra is nehezen értelmezhető kategória, hiszen általában a gyártók letudják annyival, hogy cirádás, színes, többnyire rózsaszín, esetleg kicsi. Nos ettől a Sony Ericsson sem rugaszkodott el túl messzire, hiszen az X10 Minik az Android operációs rendszert futtató mobilok közül a legkisebb méretűek, és szinte természetesen hatott az is, hogy a készülékek hátlapja cserélhető, s a felhasználók választhatnak az unalmas fekete helyett fehér, szürke, zöld, piros, narancs, vagy rózsaszín (női olvasóink kedvéért: gyöngyfehér, lime, pink, vörös, ezüst) hátlapból is.

A színek mellett, ahogy említettük, a másik nőies vonás a méret. A 4 hüvelykes Sony Ericsson Xperia X10, a 3,7 hüvelykes HTC Desire vagy a 3,2-es HTC Legend mellett az X10 Mini 2,55 hüvelykes képernyőátlója mondhatni nevetségesen kicsi, de a megfelelő kezekben, használat közben ez mégsem jelentkezik hátrányként. Értelemszerűen nem a videolejátszás istene lesz a mobil, sőt még fotókat nézegetni sem földöntúli élmény rajta. A kijelző sem AMOLED, hanem egyszerű TFT, a felbontása pedig mindössze 240x320 (QVGA). Így mindössze ötödannyi képpont áll rendelkezésre, mint a Desire vagy az Xperia X10 esetében.

Kevesebb pixel, több kraft

A kisebb felbontást használat közben nem feltétlenül lehet majd észrevenni, főleg, hogy méretben is kisebb a kijelző, így a szemünk nem érzékeli sokkal rosszabbnak a minőséget. Talán az egyetlen fájó pont, hogy a TFT fényereje és színei messze elmaradnak az AMOLED-éhez képest, ezért az apró ékszer nem lesz túl csillogó. A kevés pixel viszont előny a teljesítmény tekintetében, hisz ugyanaz a 600 MHz-es Qualcomm ARM processzor kap helyet az X10 Miniben mint a jóval nagyobb felbontású HTC Legendben. A használat során azt tapasztaltuk, hogy a menük gyorsak, a kezelés reszponzív, az aprólékosabb érintések esetén is korrekten az történik amit elvárunk. Nincs lassulás, nincs késés.

A 930 mAh-s akkumulátor viszont érezhetően kevés a telefonba, bár ennél nagyobb valószínűleg nem fért volna bele. A nagyobb okostelefonoknál már megszoktuk az 1200-1500 mAh kapacitást, amivel aktívabb használat mellett egy napot ki lehet bírni. Az X10 Mini 930 mAh-e viszont tartósabb GPS, Wi-Fi és kijelző használat mellett képes fél nap alatt is megadni magát. Egy kő egyszerű Nokia telefonhoz szokott nő imádni fogja az új elérhető funkciókat, sőt, szinte egyből még okosabbnak érzi saját magát is, hogy a zsebébe kerül az internet, a térkép és a közösségi web is. Ugyanakkor érdemes a szocializációs folyamatban az újdonságok elsajátítása mellett arra is figyelmet szentelni, hogy a készüléket nem háromnaponta kell tölteni, hanem szinte folyamatosan. Itt sem a hanghívások miatt kell aggódni, könnyedén lehet vele órákat csevegni, egy bekapcsolva felejtett GPS viszont nagyon hamar kimeríti az erőforrásokat.

Szépséges

A Sony Ericsson erőssége az utóbbi időben a dizájn, legalábbis ami a külsőségeket, a hardvert illeti. Az X10 Mini is tetszetős, igazán szép darab. Az Xperia hangulatnak nem is tett rosszat, hogy össze lett nyomva, teljesen egységes marad így is a kialakítás, a nagy Xperia X10-hez képest a különbség annyi, hogy az alsó gombsor hangsúlyosabb, maguk az ívek, szélek, a keret viszont ugyanaz maradt. Az X10 Mini és az X10 Mini Pro szemből nézve nem is különböztethető meg, mindössze annyi a differencia, hogy a Mini Pro kapott egy kicsúsztatható QWERTY billentyűzetet. Ezt leszámítva mindössze a belső elrendezésében különbözik a két mobil. Kívülről ebből talán annyit lehet észrevenni, hogy az X10 Minin fedlapos rejtett microUSB-csatlakozó van, a Mini Prón pedig a billentyűzet alá, technikailag a mobil oldalára került egy nyitott csatlakozó. A kettő közül ezt jóval kényelmesebb használni, a gyakori töltéskényszer miatt a fedlapos megoldás hiába szebb, idegesítő.

A Mini Pro billentyűzetétől a mobil méretei miatt azt vártuk hogy pici lesz, kényelmetlen és nem jól használható. A valóság ezzel éppen ellentétes, a klaviatúra sokkal nagyobb, mint a candybar QWERTY-s telefonok esetében, például a Blackberry-knél, sőt sokkal könnyebb vele gépelni, mint a nagyobb méretű Xperia X1-gyel vagy X2-vel. Ennek oka, hogy a gombok közti távolság elég nagy, illetve a billentyűk kidomborodnak a síkból. Nagyon gyorsan, pontosan, félreütések nélkül lehet vele gépelni akár kettő perc használat után. Ez fontos szempont lehet azoknak, akik nem bírják megszokni a virtuális QWERTY-t hónapok alatt sem.

Billentyűzet nélkül nem menő

Az X10 Mini viszont nélkülözi a kicsúsztatható billentyűzetet, ami a 2,55 hüvelykes átmérőjű kijelzővel együtt azt jelenti, hogy a gépelés kínszenvedés lesz vele. Ha lekattintunk egy szövegmezőt, akkor megjelenik a virtuális billentyűzet. Mivel egy teljes virtuális QWERTY nem férne ki az apró kijelzőre, ezt a fejlesztők nem is erőltették, a kijelzőn megjelenő gombok a telefonok  egy gomb, három betű kombinációban tudunk gépelni. A nagy, támogatott nyelvek beszélőinek ez talán még vállalható a prediktív szövegbevitel mellett, de magyarul elég gyenge teljesítményt nyújt, hiába a szótár. A “Szia, mindjárt ott vagyok, csak kések öt percet” mondat elsőre a Sony Ericssonnál így hangzik: “Szia, mindjárt mtv vagyok, apák őt percet”.

Szorgalmas tanítgatással persze lehet javítani a helyzeten, illetve a két szavas ajánlás néha segít, de figyelembe véve az SMS szleng, vagy csak a beszélt magyar nyelv, az ékezetek és a toldalékolás sajátosságait, ez nem nyerő. A normál multitap módszerrel pedig ember vagy asszony legyen a talpán, aki nekiáll chatelni vagy egy hosszabb e-mailt megírni.

Érthető és jól használható menü

Ha eltekintünk ettől a kellemetlenségtől, akkor viszont egy nagyon kellemes kezelőfelületet kapunk. A Timescape és a Mediascape miatti csalódottságot is képes feledtetni, hogy a svéd-japán cég fejlesztői ezúttal rá voltak kényszerítve, hogy kieszeljenek egy használható kombinációt és sikerült is nekik. A pici kijelzőn értelemszerűen az alapértelmezett 4x4-es felosztású Android home screen nem működik, widgeteket sem tudunk egymás mellé dobálni azonos oldalra.

A bármilyen kis tenyér számára is könnyen teljesen átfogható kijelzőn a Sony Ericsson fejlesztői a négy sarkot alakították át menüpontokká, így biztos hogy nem nyom senki véletlenül mellé, amire a kicsi kijelzőn egyébként nagy esély lenne, ha a menüpontok közvetlenül egymás mellett helyezkednének el. Sajnálatos, hogy ez az elv nem terjed ki mindenre, csak egyes funkcióknál jelenik meg a főmenün kívül, például a fényképezőgépnél. Középen mindig az aktuális widget köszön felénk, másikra váltani az ujjunkat jobbra-balra húzva tudjuk. A képernyő tetejéről az értesítési menüt, lentről pedig a telepített programok listáját tudjuk kihúzni.

Fejlődésben persze lehet reménykedni, hiszen ősszel a Sony Ericsson végre előhozakodik az Android 2.1-gyel, s előfordulhat, hogy ezzel egy időben a saját fejlesztésű felhasználói felület is fejlődik. Az Android 1.6 hiányosságai egyébként sokkal kevésbé zavaróak ezen a mobilon, ugyanis a kis méret miatt teljesen más a felhasználói réteg, teljesen más felhasználási szokásaihoz kell illeszkednie.

Fel sem tűnik, hogy okostelefon

Az X10 Mini és a Mini Pro önmagában is egy rétegtelefon, s a szoftveres kialakítás is inkább ez irányba tereli. Az univerzális lehetőségek és a teljes szabadság helyett itt a könnyű, egyértelmű használatóságra való törekvés érhető tetten. Egy átlagos, feltételezhetően nem technológiai érdeklődésű női felhasználó számára már a gyári programkínálat is elegendő lehet, de szakértő kezek percek alatt kiegészíthetik ezt néhány hasznos programmal. Ezek után használója nem fog azon gondolkodni, hogy vajon hogyan kell kezelni egy okostelefont, mindent tálcán kap. Az újdonság az lesz, hogy a telefonnal már lehet e-mailezni, Facebookot használni és térképet nézegetni vagy akár navigálni is.

Eközben a mobilnak nem kell szégyenkeznie hardveres képességei miatt, hisz a menük és az alkalmazások meglepően gyorsak. Ugyanígy a HSPA-modulnak és szintén a relatív gyors processzornak köszönhetően az internetezési sebesség is korrektnek mondható. Az Index.hu főoldal 17-20 másodperc alatt töltődik be Wi-Fi hálózatot használva, igaz Flash nélkül. Összehasonlításképp egy 1GHz-es Snapdragon processzorral szerelt HTC Desire-n 12-16 másodperc ugyanez, igaz, Flash-sel együtt. A GPS egységével sem volt probléma, normál körülmények között hidegindításból mindig kevesebb mint 40 másodperc alatt megtalálta pozícióját a mobil.

Nőknek való

A mai lányok már nem csak sms-ben csivitelnek, hanem Facebookoznak is, egész nap leveleznek, és persze jegyezzük meg, hogy néha el is tévednek, a táskájukban pedig minden köbcentiméternyi hely számít. A Mini Pro éppen erre kínál kompromisszumok nélküli megoldást. Tesztünk alatt főként női kézben volt mindkét készülék, s meglepő volt, hogy egyáltalán nem kellett tanítani az operációs rendszert, a menüket, az alkalmazásokat. Persze bizonyára számít, hogy egy okostelefon egy okos lányhoz kerül-e, de a férfias Droid vagy Nexus One mellett itt nem csak a külső, de a belső is feminim lett.

Ha bárki Androidra váltásra szánja magát, akkor teheti ezt családilag is, s nem kell tovább két platformon is képezni magát, hogy válaszolni tudjon a kínos kérdésekre. Üzleti felhasználásra viszont szigorúan ellenjavallott. A kis kijelzőn a Facebook még jól mutat, de fontos leveleket fárasztó átlátni ha folyamatosan scrollozni kell, a korlátozott akkuidő pedig nem szerencsés kritikus alkalmazásban. Árban talán kissé magasra lőnek az apróságok, az X10 Mini 65-70 ezer forintos áron kapható függetlenül, míg testvére a Mini Pro 75-80 ezerbe kerül.

Feltételezhetően ezen az áron nem fognak sorban állni érte a lányok, de amennyiben bekerül a szolgáltatók kínálatába, akkor népszerű darab lehet kedvezményesebb áron, vagy részletfizetéssel. Ha valaki örlődik, hogy melyik verziót válassza magának vagy kedvesének, akkor a HWSW tanácsa mindenképp az, hogy szigorúan csak a QWERTY-s Mini Próra érdemes lecsapni. A pici kijelző sikít egy kisegítő beviteli eszközért, s ezúttal a Sony Ericssonnak sikerült nagyon jól eltalálnia ehhez a formát is. Akár gyerekeknek is tetszhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról