A Sun-részvényesek elfogadták az Oracle ajánlatát
Az Oracle áprilisban jelentette be hogy felvásárolja a Sun Microsystemst, a cég részvényesei a tegnapi közgyűlésen elfogadták az ajánlatot. Az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyása továbbra is hiányzik, de az Oracle szerint augusztusban mindenképp lezárul az akvizíció.
A Sun Microsystems részvényeseinek rendkívüli közgyűlésén a tulajdonosok elfogadták az Oracle felvásárlási ajánlatát, így ez az akadály már elhárult az ügylet létrejötte elől. A részvényesek 62 százaléka szavazott amellett, hogy a Sun olvadjon be az Oracle-be, amely részvényenként 9,50 dollárt, összesen 7,4 milliárd dollárt fizet a Sun Microsystemsért. A szavazáson sem Scott McNealy, a Sun társalapítója és igazgatótanácsának elnöke, sem pedig Jonathan Schwartz elnök-vezérigazgató nem vett részt.
Az akvizíciót a részvényesek ugyan jóváhagyták, de az Igazságyügyi Minisztérium továbbra is vizsgálja azt. Az ügylet versenyjogi értékelésére és jóváhagyására 30 napja lett volna a minisztériumnak, június végén azonban a minisztérium ahelyett hogy rábólintott volna az ügyletre, további dokumentumokat kért be vizsgálatra.
Indul CISSP képzés! (x)
A Netacademiánál idén megkez- dődnek az első CISSP vizsgára felkészítő tanfolyamok, a tananyagot a hallgatók iPaden kapják meg."Nagyon jó párbeszédet folytattunk az igazságügyi minisztériummal és majdnem minden kérdést rendezni tudtunk határidő előtt. Egyetlen apróság van hátra a Java licencelésével kapcsolatban, de ez semmiképp nem állhat az ügylet útjába. Úgy gondoljuk, a vizsgálat hamarosan lezárul nem nem fogja hátráltatni az ügylet nyárra tervezett lezárását" -- mondta az Oracle jogi képviseletét ellátó Latham & Watkins ügyvédi iroda részéről Daniel Wall. Az akvizíció augusztusra zárulhat le.
A Sun a héten hozta nyilvánosságra legutóbbi negyedévének előzetes pénzügyi eredményeit, amelyek jelentősen elmaradtak az elemzői várakozásoktól. A negyedik pénzügyi negyedévben a Sun 2,58-2,68 milliárd dolláros bevételt ért el. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 3,03 milliárdos bevételt vártak, egy évvel korábban a cég 3,78 milliárd dolláros forgalmat ért el. A Sun általánosan elfogadott könyvelési alapelvek szerint számított negyedik negyedéves vesztesége részvényenként 24-34 cent között lesz (egyszeri tételek nélkül részvényenként 6-16 cent), szemben a tavalyi 11 centes profittal. Elemzők részvényenként 1 centes mínuszra számítottak.
Mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.










