Szerző: Bizó Dániel

2009. április 28. 14:30

Etikus hacking oktatást indít a Kürt is

Oktatási tevékenységet indított a Kürt, melyet Kürt Akadémia leánycége végez majd. A vállalat elérkezettnek látta az időt, hogy az évek alatt felhalmozott szakértelmét hasznosítsa, amiből üzleti és HR szempontból is hasznot akar húzni.

\"Elég szélesek és mélyek vagyunk ahhoz, hogy akadémiai gondolatokat fogalmazzunk meg\" -- mondta el a bejelentés alkalmával Kürti Sándor, a Kürt alapítója, utalva a cégnél felépült tudásra. Hogy önálló cégen keresztül folytatja ezt a tevékenységet az információbiztonságra szakosodott vállalat, azt jelzi, életképes, nyereséget termelő üzletté kívánja fejleszteni az informatikai oktatást, mely régi álma volt a cégnek, árulta el Frankó Csuba Dea, a Kürt marketingvezetője. Hozzátette, utánpótlásnevelésben is segíti majd a Kürtöt az Akadémia, hiszen ők maguk képzik ki a jövő szakembereit, így azonnal lecsaphatnak a legtehetségesebbekre -- ez a terület hagyományosan nehéznek bizonyul a Kürt számára.

Kezdésként a Kürt Akadémia háromféle képzést kínál. A legnagyobb területet az etikus hacking oktatás jelenti majd, amit két formában végez a cég. A kétszer ötnapos tréningeken gyakorló IT-szakembereket igyekeznek praktikus tudással felvértezni, hogy eredményesebben és hatékonyabban tudják felvenni a küzdelmet az aktuális fenyegetésekkel. A másik képzés 2 szemeszteren át tart, és etikus, vagyis fehérkalapos hackereket képeznek ki, akik a bűnözők előtt ismerik fel egy IT-rendszer biztonsági réseit.

\"Hiszünk abban, hogy olyan technológiailag, pszichológiailag, és jogilag és felkészült szakembereket tudunk biztosítani\", akik magasabb szintre emelik a cégek biztonságát, fogalmazott a Kürt marketingért felelős vezetője. Az igazgató elmondta azt is, a terület komplexitása megköveteli, hogy a képzés része az etikai és jogi felkészítés is. Az oktatás a Kürt tudására épít, \"a Kürt technológiája világszinten is megállja a helyét, sokszor túlmutat a versenytársakén\".

Az etikus hacking mellett, mely a NetAcademia után a második ilyen jellegű képzés, a Kürt a kockázatarányos védelemmel kapcsolatban is szervez kurzusokat, rávilágítva arra, hogy a szervezetek nagy része egyes területeken túlköltekezik, míg máshol alul. Emellett üzleti coachingot kínál majd a Kürt Akadémia, mely elsősorban IT- és üzleti vezetőknek szól, és a stratégiai gondolkodást hivatott segíteni. A képzések szeptemberben indulnak, a helyszínt pedig a Kürt budaörsi székháza biztosítja, mely megfelelő termekkel rendelkezik a nagy létszámú rendezvények fogadásához is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról