TDK: régi név, új tulajdonos
Az Imation 280 millió dollárnyi részvényért és 20 millió dollár készpénzért megvásárolta a japán TDK írható média üzletágát és hozzá a márkanevet is, vagyis nem tűnnek el a piacról a TDK írható lemezek, memóriakártyák, kazetták és más kiegészítők, csak a bevételek másik céget gazdagítanak. Az akvizíció eredményeképp a TDK lesz az Imation legnagyobb részvényese, mintegy 17 százalékos tulajdonrésszel.
A tranzakció a harmadik negyedévben zárulhat le. A vállalat reményei szerint az integráció végeztével a TDK évi 575-600 millió dollárral járulhat hozzá a bevétel növekedéséhez és 25-30 millió dollárt tehet hozzá az üzemi eredményhez. Az egyezség részeként a TDK dolgozóinak egy része az Imationhöz kerül -- másik részük pedig valószínűleg utcára. Frank Russomanno, az Imation elnök-vezérigazgatója szerint a TDK jól kiegészíti a vállalat brandportfolióját, ugyanis a japán márka igen erős az anyaországban és Európában, ahol az Imation lemezeket kevéssé ismerik. A TDK írható médiák forgalmából Európa 40 százalékkal részesedik.
Amint arról beszámoltunk, egy évvel ezelőtt a TDK már kivonult az írható CD-k és DVD-k gyártásából, a japán cég azóta más beszállítótól származó médiát forgalmaz a saját neve alatt. A vállalat közölte, hogy a drasztikusan csökkenő kereskedelmi árak és az emelkedő anyag és energiaköltségek együttesen roppantották össze a gyártási tevékenységet. Bár a közlemény nevén nem nevezte, kétségtelenül a kínai üzemek által elképesztő mennyiségben ontott filléres korongok okozták a TDK végzetét. Tavaly márciusban a cégnél még úgy gondolták, a viszonylag nagy haszonnal eladható Blu-ray lemezek és szalagos kazetták fejlesztése, gyártása és értékesítése tovább folytatódhat, a mostani döntés azonban világossá teszi, a cég erről a területről is kivonul.
App!cloud, 2012. június 13.
A felhő gyakorlata, konferencia üzemeltetőknek és fejlesztőknek!Az amerikai Imation nem egészen egy éve vásárolta fel az írható médiáiról ismert Memorexet, amelyért 329 millió dollárt fizetett. Az akvizíciónak köszönhetően az idei első negyedévben a cég bevétele 26 százalékkal emelkedett, azonban a piacon uralkodó elképesztő árnyomás miatt a nyereség 19 százalékkal 15,7 millió dollárra zuhant.










