Szerző: Bodnár Ádám

2006. november 3. 12:52

Akárhány gépre feltelepíthető lesz a dobozos Windows Vista

A Microsoft meggondolta magát és a felhasználóktól beérkezett visszajelzések alapján módosította a Windows Vista licencszerződését, amely lehetővé fogja tenni a dobozos változat vásárlói számára, hogy az operációs rendszert tetszőleges alkalommal telepítsék fel új PC-re -- természetesen egy Vista egy időben csak egy gépen lehet.

[HWSW] A Microsoft meggondolta magát és a felhasználóktól beérkezett visszajelzések alapján módosította a Windows Vista licencszerződését, amely lehetővé fogja tenni a dobozos változat vásárlói számára, hogy az operációs rendszert tetszőleges alkalommal telepítsék fel új PC-re -- természetesen egy Vista egy időben csak egy gépen lehet.

A két hete közzétett licencszerződés értelmében csak egyszer lehetett átvinni a Vistát egyik gépről a másikra, amely óriási felháborodást váltott ki, ezért a Microsoft úgy határozott, visszatér a Windows XP esetében már "bevált" sémához. A remondiak indoklása szerint a kalózkodás visszaszorítása miatt lenne szükség egy ilyen lépésre, ugyanakkor tisztában vannak vele, milyenek voltak a reakciók a tervezett változásra, így elállnak tőle -- mondta Mike Burk termékmenedzser.

Burk ugyanakkor leszögezte, egyéb területeken nem lesznek változások a licencelésben, azaz az OEM-verzió vásárlói továbbra is csak azon a gépen használhatják jogtisztán a Windows Vistát, amelyikkel megvásárolták. Ugyanúgy életben marad az a szigorítás, amely szerint bármely Vista-változaton futtathatók lesznek virtuális gépek, vendég operációs rendszerként azonban csak a Business és Ultimate verziók lesznek használhatók.

A nagyvállalatoknak szánt Vista Enterprise verzió felhasználói egyetlen licenccel négy példányban futtathatják az operációs rendszert egy gépen. Az MSDN program regisztrált fejlesztőire is érvényesek lesznek majd könnyítések annak érdekében, hogy hatékonyabban dolgozhassanak, illetve tesztelhessék szoftvereiket. Windows XP esetéban mindnen egyes virtuális gépen futó példány külön licencet igényelt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról