Szerző: Koi Tamás

2008. július 4. 10:18

Kipróbáltuk: Netgear EVA8000 Digital Entertainer HD vezeték nélküli médialejátszó

A hálózati médialejátszók furcsa öszvérek: egyfajta átmenetet, vagy méginkább hidat képeznek a számítógépek és a szórakoztatóelektronikai berendezések közt. 

[HWSW] A hálózati médialejátszók furcsa öszvérek: egyfajta átmenetet, vagy méginkább hidat képeznek a számítógépek és a szórakoztatóelektronikai berendezések közt. A PC-n tárolt tartalmak lejátszása nem elképzelhetetlen nélkülük, de velük sokkal kényelmesebb, és adott esetben felhőtlenebb szórakozást ígér, mint amit egy átlagos számítógép nyújtani képes. A Netgear tavaly piacra dobott otthoni hálózati médiacenterét, az EVA8000 Digital Entertainer HD-t kipróbálva arra is rá kellett jönnünk, hogy az efféle eszközök használatához, beüzemeléséhez ma már nem feltétlenül kell különféle bűvésztrükkökhöz folyamodni, az amerikai cég készüléke tehát inkább szórakoztatóelektronikai berendezés, mintsem célszámítógép.

Először is a hasonló kaliberű hálózati médialejátszók üzembe helyezése általában mindjárt azzal kezdődik, hogy a vásárlónak csavarhúzót kell ragadnia és szét kell szednie a készüléket, de legalábbis le kell szerelnie a burkolatot, hogy beépíthesse a házba a merevlemezt, ami a legritkább esetben tartozéka a rendszernek. Bár ez a folyamat önmagában véve nem túl bonyolult, a vevők jelentős része bizalmatlan az ilyen "szereld magad" megoldásokkal szemben -- tegyük hozzá, némileg joggal. A Netgear EVA8000-nél ez az aggály biztosan nem merül fel senkiben, a készülékbe ugyanis nem építhető be merevlemez, ami másfelől hátrányt is jelenthet, hiszen így le kell mondani a helyben tárolt tartalmakról. Vagy mégsem?

Netgear Digital Entertainer HD

Az EVA8000 mindössze egy kéttenyérni alaplapból és tápegységből áll, háza azonban mégis szellős -- alighanem azért, hogy méretben passzoljon a nappaliban található hi-fi berendezésekhez, videóhoz, DVD-játszóhoz. A sötétszürke ház előlapja szinte kong az ürességtől: bekapcsológomb az egyik oldalon, 6,5 milliméteres jack hangkimenet és USB-port a másikon. A lejátszónak hátul is van USB-csatlakozója, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy bármilyen külső adattároló ráaggatható (feltéve, hogy nincs saját, belső USB hubja), a lokális adattárolás problémája tehát kipipálva.

Netgear Digital Entertainer HD

A Netgear hálózati médialejátszója -- ahogy arra neve is utal -- HD-minőségben képes lejátszani a támogatott videókat, de a standard felbontású anyagokat is felkonvertálja a megjelenítőtől függően 1080i vagy 1080p felbontásra. A HD felbontásokhoz nyilvánvalóan a lejátszó komponens- vagy HDMI-kimeneteit kell használni (a készülék egyszerre csak egy kimeneten ad ki képet), de a régebbi tévék tulajdonosai sem kell csüggedjenek, hiszen az EVA8000-en van három különböző SD-kiement is (kompozit RCA, S-Video, Scart). A hang analóg és digitális úton egyaránt távozhat a dobozból, két S/PDIF kimenet és egy sztereó RCA kimenet közül választhatunk, vagy ha modernebb erősítővel rendelkezünk, használhatjuk a HDMI kimenetet is a hangátvitelre.

Nem csak geekeknek

Az EVA8000 üzembe helyezése nem igényel különösebb szakértelmet, a folyamaton egy pár lépcsőből álló varázsló segíti át a felhasználót. Ha a készülék összes funkcióját használni akarjuk, PC-nkre telepítenünk kell a mellékelt Netgear Digital Entertainer szoftvert, melynek egyelőre csak windowsos és maces változata létezik, ebből következik, hogy bár a berendezés a szükséges hálózati protokollokat használó operációs rendszerekkel ugyan kivétel nélkül együttműködik, bizonyos képességek csak az említett rendszerek alól érhetők el.

A PC-re telepített szoftver elvégzi helyettünk a szükséges hálózati megosztási beállításokat is, így már csak arról kell gondoskodnunk, hogy az EVA8000 lássa a helyi hálót. Ennek érdekében két adaptert, egy vezetékest (Fast Ethernet) és egy vezeték nélkülit (802.11g) foghatunk munkára. Ha elsősorban HD-mozizáshoz vásároljuk ezt a készüléket, mindenképpen ajánlott az előbbi használata, a vezeték nélküli kapcsolat sávszélessége -- különösen ha a hozzáférési pont és a lejátszó nincs egy helyiségben -- ugyanis hamar szűk keresztmetszetnek bizonyulhat. Talán szerencsésebb lett volna ez esetben már az újabb, 802.11n szabvány tervezetének megfelelő WLAN-modult építeni az EVA8000-be, a Netgear azonban valamiért nem kockáztatta meg ezt a lépést, annak ellenére, hogy választékában számos, egyébként kiváló Draft-N kompatibilis hálózati berendezés található.

Netgear Digital Entertainer HD

Miután így vagy úgy egymásra talált az EVA8000 és a PC-nk, vagy a hálózati adattárunk, a médiafájlok számától függően hosszabb-rövidebb szkennelés után kezdődhet végre az igazi nyúzópróba. A médialejátszó tetemes mennyiségű konténert és fájlformátumot ismer, köztük külön érdemes kiemelni a manapság egyre népszerűbb MKV-t, melyről ugyan a készülék dobozán egy szó sem esik, a termék weboldala és a kezelési utasítás azonban már egyértelművé teszi, hogy a Netgear megoldása ezzel a konténerrel is boldogul, melyről a próba során mi magunk is meggyőződhettünk.

Netgear Digital Entertainer HD

A Sigma Designs referencialogikájára épülő EVA8000 képminősége szokás szerint elsőrangú, a megfelelően kódolt filmek szépen jelentek meg a próbához használt HD Ready Sony Bravia LCD-n, a HD-tartalmaknál pedig -- ahogy az elvárható -- borotvaéles képet adott ki magából az EVA8000. Az internetes szolgáltatások közt érdekességként megjelenik a Youtube-videók lejátszási lehetősége is. Ezek a kisméretű, agyontömörített videók, melyek a böngészőablakban még elfogadható minőségben jelennek meg, rettentő rondán mutatnak a nagyméretű LCD-n.

Netgear Digital Entertainer HD

Az internetes lehetőségek sora egyébként nem ér véget a Youtube-os videózással és kereséssel: az EVA8000-zal a Flickeren tárolt fotók is megtekinthetők, a lejátszóval internetes rádiókat is lehet hallgatni és RSS hírolvasó is került bele, mely a podcastokat is jól lekezeli. A készülék mindezeket a funkciókat egy jól felépített, átgondolt és egyszerű menürendszeren keresztül kínálja.

Videomagnó helyett is

A Netgear EVA8000 szolgáltatásai közül mindenképpen érdemes szót ejteni két különlegességről: egyrészt a készülék videorögzítéshez is remek segédeszköz lehet, a PC-be épített tévétunerrel karöltve (igaz, a kompatibilis tunerek listája lehetne kissé bővebb is), valamint ha több EVA8000 található egy hálózaton, képesek kétféle üzemmódban együttműködni. Van parti mód, ahol a lakás összes médiacentere ugyanazt a médiafájlt játssza le egyszerre, a "follow me" üzemmóddal pedig bármikor át lehet kapcsolni a lejátszást egy másik szobában lévő EVA8000-re.

Netgear Digital Entertainer HD

Bár alapvetően elégedettek voltunk az EVA8000-rel a rövid próba során, a berendezés azért olykor megmagyarázhatatlan jelenségekre ragadtatta magát. Arra hamar rájöttünk, hogy ha jót akarunk, mindenképpen vezetékes hálózati összeköttetést kell használnunk: a WLAN-kapcsolat annak ellenére sem adott alapot a HD-stream akadozásmentes lejátszására, hogy a készülék fél méterre volt a home gatewaytől. Mondjuk erre dicséretes módon fel is hívja a figyelmet a gyártó.

Firmware a lelke mindennek

Viszonylag rövid keresgélés után találtunk aztán több olyan HD-videót is (1080p felbontású WMV HD mintafájlokat és H.264 kódolású MP4-eket), amelyeket az EVA8000 csak akadozva, vagy egyáltalán nem játszott le, egy MKV mintavideónál pedig sehogyan sem sikerült hangot kicsiholni a készülékből. Egyszer még a hasonló alapokra épülő Popcorn Hour A-100-nál tapasztalt lefagyást is sikerült megcsodálnunk, és akárcsak annál a készüléknél, itt is csak teljes áramtalanítással sikerült életet lehelni a rendszerbe.

Netgear Digital Entertainer HD

Az EVA8000 alapvetően egy okos, különleges képességekkel ellátott, de nem tökéletes hálózati médialejátszó -- valószínűleg utóbbival nem minden tekintetben érthet egyet a Netgear, az ehhez hasonló készülékek szoftverét ugyanis szinte heti rendszerességgel frissítik a gyártóik, az amerikai cég ehhez képest februárban adott ki utoljára firmware-t az EVA8000-hez. Remélhetőleg a szoftveren azért csiszolgatnak még a Netgearnél, így igazán kiforrott, és tényleg a felhőtlen szórakozást szolgáló megoldássá válhat az EVA8000. Ha 80 ezer forintos ajánlott fogyasztói árát is sikerülne kissé lejjebb szorítani, biztosak vagyunk benne, hogy nem csak az amerikai piacon találna lelkes fogadtatásra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról