Mire költ egy kiberbűnöző?
A hackerek, kiberbűnözők vagyonát még csak megbecsülni sem lehet, sőt, olykor láthatóan maguknak is gondot okoz, mégis mit kezdjenek az illegálisan megszerzett pénzzel. Ennek ment most utána egy tanulmány, melynek egészen meglepő eredményei, következtetései is vannak.
A hackerek régen Lamborghinikkel dicsekedtek a figyelemért – ma már sokkal inkább üzleti szemlélettel állnak a bűncselekményből származó bevételekhez: startupokat, éttermeket akár programozóiskolákat indítanak. Ez az egyik legfontosabb megállapítása a Sophos X-Ops kiberbiztonsági szakértők friss tanulmányának.
Az elemzés kimutatja: a kiberbűnözők tudatosan fektetik be illegálisan szerzett nyereségüket valós vállalkozásokba – gyakran legális látszatot keltve –, de egyre inkább hosszú távú, stratégiai befektetésként is. Munkáltatókká, üzletemberekké és befektetőkké válnak, és így láthatatlanabbak, mint valaha.
A kutatás eredményeiből Szappanos Gáborral, a Sophos kiberbiztonsági szakértőjével szemezgettünk.
Az adásban elhangzott hivatkozások a Discord csatornánkon érhetők el, ahol még beszélgetni is tudsz velünk, és a többi hallgatóval. Adásainkat megtaláljátok a SoundCloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a YouTube csatornánkon, és immár a YouTube Music-on is.