Szerző: Koi Tamás

2020. május 7. 09:11

Teljesen átalakíthatja a Chromecastot a Google

Immár több forrásból is előkerülő pletyka, hogy a Google rövidesen új eszközt dob piacra az évekkel ezelőtt komoly népszerűségre szert tett, ám azóta valamelyest fényüket vesztett Chromecast család közvetlen utódjaként. A cég ezzel párhuzamosan igyekszik újrapozicionálni TV-s platformját is.

Teljesen átalakíthatja streaming médialejátszó-eszközét a Google, ezzel idővel véget érhet a Chromecastek évekig felfelé ívelő, ám mostanra lassulni látszó lendülete. Egyre több nem hivatalos információ lát napvilágot arról, hogy a cég következő streaming megoldása Android TV-t futtat majd, ennélfogva inkább egyfajta külső médialejátszó lehet majd. Az új kütyü érkezéséről először a 9to5Google számolt be még március elején, melyet most a Protocol tudósítása erősít meg.

Utóbbi úgy tudja, hogy az új streaming lejátszót a Google okosotthon-eszközeivel egyezően Nest márkanévvel illetik majd, és a Chromecasttel ellentétben saját felhasználói interfésszel és távirányítóval is fog rendelkezni. A menüstruktúra a beszámolók szerint elsősorban az egyedi tartalmakra fókuszál majd, ezeket helyezi előtérbe, nem pedig hagyományos, alkalmazás-katalógust kínál, amiből a néző kiválaszthatja, hogy melyik platformon keresztül szeretne tartalmat fogyasztani.

chromecast_firstgen
az első generációs chromecast 2013-ban jelent meg

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Az eszközhöz tartozó távirányítóval az új tévés médialejátszó alighanem hasonlóan vezérelhető majd, mint az Amazon Fire TV vagy a Roku lejátszója - vélhetően a Google elsősorban e két eszközzel szemben igyekszik majd megerősíteni pozícióját streaming tartalomfogyasztást támogató, tévére csatlakoztatható lejátszók mezőnyében. A pletykák szerint a megoldás továbbra is kínál majd Chromecast-funkciót, vagyis a néző a számítógépéről, okostelefonjáról vagy tabletjéről is elindíthatja majd a kiválasztott tartalom lejátszását.

A témához kapcsolódó másik pletyka szerint a Google az Android TV platform átnevezését tervezi, a cég tévés platformjának a neve állítólag Google TV lesz majd. Ez egyébként beleillik a keresőcég azon stratégiájába, miszerint az Android brandet kizárólag az okostelefonos operációs rendszernek tartaná meg, minden más platform és eszköz új nevet kaphat. Erre a sorsra jutott korábban többek közt az Android Pay, az Android Messages vagy éppen az Android Wear.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.