A végtelenbe és tovább költekezik a Google
Továbbra is kitart amellett a Google anyacége, az Alphabet, hogy minden eddiginél nagyobb összeget költ elsősorban adatközponti fejlesztésekre idén, a cég ráadásul a frissen befutott negyedéves eredménybeszámolójával még tovább emelte a tétet.
Minden eddiginél erősebb növekedéssel zárta a második negyedévet a Google felhős üzletága, melyhez a mesterséges intelligencia termékek értékesítése is tartozik, ám a befektetők hangulatát beárnyékolta, hogy a cég ezzel párhuzamosan folyamatosan növeli a 2026-os évre vonatkozó beruházási célértéket.
Ami már az előző negyedév végén is elképesztő összegre - 180 és 190 milliárd dollár közé - lett kijelölve, erre a két szélsőértékre tett most rá a Google még 15 milliárd dollárt. Anat Ashkenazi, a cég pénzügyi vezérigazgató-helyettese a vállalat eredménybeszámolóját követő konferenciahíváson a költések további növekedését a továbbra is rendkívül erős kereslettel magyarázta.

Az AI ára Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.
A Google felhős üzletága a június végén véget ért negyedévben rekord mértékben, 82%-kal nőtt, ezzel a részleg immár csaknem 25 milliárd dollárt termelt az anyacégnek. A növekedés az elemzőket is meglepte, az előzetes konszenzus alapján ugyanis átlagosan 64%-os növekedést várt a piac a divíziótól. A rekord forgalomhoz szintén rekord nagyságú, 8,8 milliárd dollárt elérő működési profit társult.
A vállalat súlyponteltolódását jól jelzi, hogy mindeközben a korábbi fejőstehénnek számító hirdetési üzletág bevétele éves szinten nem egészen 15%-kal, 81 milliárd dollárra nőtt, míg a vállalat teljes árbevétele 24%-os növekedést követően megközelítette a 120 milliárd dollárt.
A vállalat mindeközben történelme során először számolt be negatív szabad cash-flow -ról, 5,9 milliárd dollárt égetve el a második negyedévben.
Ez, illetve a megemelt beruházási célérték együtt már sok volt a befektetőknek, az Alphabet árfolyama a közzétételt követő zárás utáni kereskedésben 3%-kal esett.
A Google számára eközben egyre komolyabb fejfájást okoz az AI-modellek szegmensében tapasztalható egyre intenzívebb verseny, ahol a cég lépéshátrányba került az Anthropichoz és az OpenAI-hoz képest főképp a nagyvállalati ügyfelekért folytatott küzdelemben, miután kénytelen volt elhalasztani az eredetileg júniusra tervezett Gemini 3.5 Pro megjelenését.