Minden korábbi Google-terméknél gyorsabban nő a Gemini
Az elmúlt két évben szinte mindent feltett a mesterséges intelligenciára, illetve az azzal kapcsolatos kulcstermékre, a Geminire a Google, aminek meg is lett az eredménye - bár egyelőre korántsem biztos, hogy ez konkrét pénzügyi szempontból kifizetődő.
Fontos mérföldkőhöz ért tegnap a Google zászlóshajó terméke, a Gemini AI, melynek fejlesztésére a vállalat az utóbbi időszakban elképesztő erőforrásokat tolt. A szolgáltatás augusztus elején havonta átlagosan már több mint egymilliárd felhasználó vette igénybe, ezzel időarányosan a leggyorsabban növekvő Google-termékké vált.
A mérföldkő jelentőségét jól mutatja, hogy a hírt maga Sundar Pichai, a vállalat első embere jelentette be tegnap az X-en, hozzátéve, hogy ez volt a sorban a tizennegyedik olyan Google-termék, melynek sikerült az idő során legalább egymilliárd aktív felhasználót vonzania.
Bár a Geminit számos más Google-termékkel összedrótozta a vállalat a Gmailtől kezdve a Drive-on át a YouTube-ig, fontos kiemelni, hogy az egymilliárdos állományba csak azok a felhasználók számítanak bele, akik a Gemini appot használják bármelyik platformon, vagy a weben keresztül érik el a szolgáltatást.

Az AI ára Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.
A jeles esemény kapcsán Josh Woodward, a cég Geminiért felelős alelnöke megosztott néhány további részletet a felhasználói összetétellel és a felhasználás módjával kapcsolatban is. Így például kiderült, hogy ma már a Gemini-felhasználók 63 százaléka szóban is kommunikál a mesterséges intelligenciával és egyre nagyobb arányban képviseltetik magukat ezen belül azok, akik kizárólag élőszóban beszélnek a rendszerrel.
Kiderült az is, hogy az iskolai feladatokhoz kötődő lekérések 38 százalékához tartozik a prompton kívül valamilyen csatolmány, amit a Google a Gemini fejlesztése során is figyelembe vett és a következő hetekben ki is egészül a rendszer ilyen irányú újdonságokkal (ez vélhetően hasonló lehet az OpenAI régóta létező Study Mode-jához).
Rendkívül népszerű emellett a Gemini képgenerátora, a Nano Banana, mely napi átlagban 150 millió képet állít elő.
Az AI-generált grafikákat és fotókat különösen az üzleti szféra szereplői kedvelik, mivel lehetőséget ad számukra marketinganyagok gyors és költséghatékony létrehozására.
A Gemini további növekedésének megágyazhat, hogy ma már gyakorlatilag minden új androidos telelefon előtelepített Gemini alkalmazással érkezik, jóllehet Woodward külön kiemelte, hogy a Geminit egymilliárdos felhasználói bázisából több mint százmillióan iPhone-ról használják a platformot.
A Google AI-platformjának háza táján ezzel együtt sem minden csupa siker és csillogás. A Gemini egyelőre továbbra is masszívan égeti a pénzt, a fejlesztőcsapat éléről pedig az év során több kulcsfigura is távozott. Emellett nem sikerült a Google I/O-n ígért júniusi időpontra kiadni a Gemini 3.5 Pro modellt sem és egyre valószínűbb, hogy a cég végül kihagyja ezt a lépcsőfokot és a Gemini 4-re fókuszálja fejlesztési erőforrásait.