:

Szerző: Koi Tamás

2026. június 29. 11:52

Akkora a baj, hogy Kínából venne memóriát az Apple

Kezd kétségbeejtővé válni a memóriapiacon tapasztalható helyzet, aminek az egyik ékes bizonyítéka az Apple múlt héten bejelentett árkorrekciója. Ha ez nem lenne elég, a legfrissebb pletykák szerint a cupertinóiak már hajlanának arra, hogy kínai gyártótól szerezzenek be memóriachipeket - de ennek komoly ára lehet.

Rendkívül súlyosan érinti a memóriahiány a technológiai ipar korábban legellenállóbbnak tartott szereplőjét, az Apple-t, mely éppen múlt héten közölte, hogy a komponensárak emelkedése miatt bizonyos termékkategóriákban azonnali hatállyal áremeléseket hajt végre. 

A krízis annyira komoly, hogy az Apple nem hivatalos információk szerint már a Trump-adminisztrációnál lobbizik annak érdekében, hogy a cég egy szankciós listán szereplő kínai gyártótól, a CXMT-től is vásárolhasson chipeket, hogy valamelyest kontroll alatt tartsa a helyzetet.

Az ominózus memóriagyártót ilyen szempontból a lehető legrosszabb időzítéssel, június elején tette rá az úgynevezett 1260H-s listára a Pentagon, melyen azok a rizikós entitások szerepelnek, melyek a Kínai Néphadsereghez kötődnek.

cxmt_memory_2

Bár az Apple számára nem tiltott a listán szereplő cég termékeinek használata, a vállalat egy ilyen beszállítói szerződés megkötésével azonnal kiesne a Védelmi Minisztérium és számos más kormányszerv által lebonyolított tenderekből. Ezt a híresztelések szerint jelen helyzetben még lenyelné a vállalat, mely most garanciákat várna a Fehér Háztól arra, hogy a jövőben nem sújtják majd komolyabb szankciókkal a kínai partnert.

Az The Wall Street Journal riportja szerint az Apple nagyjából egy hónappal ezelőtt kereste meg az ötlettel a listát gondozó hivatalt, a lobbisták pedig már Washingtonban tárgyalnak a kormányzati tisztviselőkkel a témában.

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a Kongresszus hevesen ellenzi az Apple és a CXMT megállapodását: John Moolenar, a képviselőház Kínával foglalkozó republikánus bizottságának elnöke szerint "súlyos hiba" lenne az Apple részéről, ha egy olyan vállalattal lépne partnerségre, mely a kínai hadsereghez kötődik.

Az Amszterdamban élő Orosz Gergővel, a globális szoftverfejlesztői közösség egyik legismertebb szerzőjével beszélgettünk.

a címlapról