Megmutatta ütőképes AI-szerverét a Huawei
Ismét igyekszik megmutatni a Huawei Technologies, hogy az AI-adatközponti megoldások terén fokozatosan hozza be a lemaradását. A cég most egy olyan AI-szervert mutatott be, mely független elemzők szerint képes felvenni a versenyt akár az Nvidia kurrens megoldásaival is.
Szakértők szerint elméleti síkon gyakorlatilag behozta a lemaradását a kínai Huawei Technologies a mesterséges intelligencia platformokat üzemeltető adatközponti rendszerek szegmensében, ami elsősorban a honi piac szereplői számára bírhat fontos üzenettel.
Legalábbis a nagy kínai felhőszolgáltatók közül mindegyik ott volt a Shanghaj-ban rendezett World Artificial Intelligence Conference (WAIC) nevű háromnapos rendezvényen, ahol a szektor legnagyobb kínai szereplője, a Huawei szombaton bemutatta az érdeklődőknek a CloudMatrix 384 névre keresztelt rendszert, melyet papíron áprilisban jelentett be a gyártó.
Elemzők a rendelkezésre álló technológiai adatok alapján már akkor úgy vélték, hogy a rendszer bizonyos műveletek esetében direkt kihívója lehet az Nvidia GB200 NVL72 rendszerének, mely 36 Grace CPU és 72 Blackwell GPU teljesítményét összefogva jelenleg a szegmens legütőképesebb megoldásának bizonyul.
A CloudMatrix 384 ezzel szemben a típusjelzésének megfelelően 384 darab Ascend 910C chipet integrál - ennek az egységnek a szállítása tavaly októberben kezdődött, a tömeggyártás pedig mostanra javában zajlik, bár hogy "tömeg" alatt pontosan mit lehet érteni, arra a kínaiak szokásukhoz híven legjobb esetben is ködös válaszokat adnak - ha egyáltalán.
A kínai titkolózást jól jellemzi, hogy a Reuters riportja szerint bár a CloudMatrix 384-et kiemelt figyelem kísérte a WAIC-en, a standon senki nem volt hajlandó bemutatni a gépet, a sajtó kérdéseire pedig nem válaszoltak az illetékesek.
A műszaki háttérről így jobbára csak részinformációk és találgatások állnak rendelkezésre, ilyen például a rendszer által használt rejtélyes "supernode" architektúra, mely az Ascend 910C chipek közti szupergyors összeköttetést jelenti. Az mindenesetre már múlt hónapban kiderült, hogy a CloudMatrix 384 már elérhető a Huawei felhős platformján keresztül, ám hogy mekkora kapacitás áll rendelkezésre az új rendszereknek köszönhetően, azt szintén titokban tartják a kínaiak.