:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. július 7. 13:20

Nem ad engedményeket az EU az AI Act határidőiben

Az iránymutatás hiányára hivatkozva több fejlesztő is arra szólította fel az uniós döntéshozókat, hogy halasszák el a mesterséges intelligenciára vonatkozó uniós előírások jövő hónapra tervezett hatályba lépését, de a döntéshozókat ez nem hatja meg, és ragaszkodnak az eredeti ütemtervhez.

A mesterségesintelligencia-rendszerek felhasználását az Európai Unió területén szabályozó rendelet, az AI Act szabályai a jogszabályban foglalt határidőkkel fognak érvénybe lépni – tisztázta az Európai Bizottság pénteken kiadott közleményében. Az elmúlt hetek során ugyanis számos vállalat, köztük a Meta, a Mistral és az ASML is arra kérte a szabályozókat, hogy adjanak haladékot, és szüneteltessék a törvény implementálásának folyamatait. Thomas Regnier, a bizottság szóvivőjének tájékoztatása szerint a jogi szövegben meghatározott határidők követéséhez ragaszkodnak, és nincs lehetőség az „óra megállítására”. A Bizottság az év vége felé tervez bevezetni pár egyszerűsítést, például a kisvállalkozások jelentéstételi kötelezettségeinek enyhítését.

A több mint 50 európai üzleti vezetőből álló csoport nyílt levelében főleg a szabályok bonyolultságára és a gyakorlati útmutató hiányára hivatkozott. Az általános célú nagy nyelvi modellekre (GPAI) vonatkozó gyakorlati kódex (Code of Practice) közzétételét eredetileg május másodikára ígérték, amit egyelőre még nem sikerült véglegesíteni, sem közzétenni. Ennek betartása önkéntes lesz, de a nem együttműködő vállalatok nem részesülhetnek az aláíróknak nyújtott jogbiztonság előnyeiből.

aiact

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI Act hivatalosan tavaly augusztus elsején lépett hatályba, és fokozatosan kell alkalmazni egy 24 hónapos átmeneti időszakot követően, végül 2026 közepétől lesz az európai, illetve a nemzeti jogrendszerek része. Idén február másodikán érkezett el az első fontos határidő, ameddig az AI-t alkalmazó vagy szolgáltató cégeknek fel kellett mérniük, hogy az alkalmazott/fejlesztett szoftverek, megoldások közül melyik minősül az AI Act szerinti AI rendszernek. Értékelniük kellett továbbá, hogy ha van ilyen AI rendszerük, akkor az a rendelet szerinti tiltott AI-nak minősül-e, és amennyiben igen, akkor meg kellett szüntetniük annak használatát, fejlesztését, forgalmazását.

Az általános célú AI-modellekre vonatkozó kötelezettségek augusztus másodikán válnak jogilag kötelező érvényűvé, de a jövő hónaptól kezdődően forgalomba hozott új modellekre csak egy évvel később lesznek érvényesek. A meglévő modellek esetében két évet kapnak a fejlesztők 2027. augusztus 2-ig, hogy megfeleljenek a szabályoknak.

A rendelet célja, hogy a mesterséges intelligencia működését érthetőbbé és transzparensebbé tegyék az üzemeltetők, a szabályozás ugyanakkor számos további kérdést is felvet. az AI Act az Európai Bizottság saját hatástanulmánya szerint mintegy 20%-kal fogja megemelni az európai vállalatok megfelelési költségeit, és ez 2025-ig mintegy 30 milliárd euróba fog kerülni az európai gazdaságnak, ezért kritikusai szerint jelentősen hátráltathatja az európai innovációt. A határidők halasztását kérő vezetői csoport szerint Európa AI-jal kapcsolatos szabályozási tervei a nem egyértelmű, egymást átfedő és egyre összetettebb uniós szabályozások miatt kifejezetten károsak lehetnek.

Az EU bírságok terén emelte a tétet a GDPR-bírságokhoz képest, mivel aki „tiltott" AI-t fejleszt, forgalmaz, használ, az akár legfeljebb 35 millió eurót (kb. 13,8 milliárd forint), vagy az éves világpiaci forgalma 7 százalékát kaphatja büntetésként. A „magas kockázatú" AI rendszerekre vonatkozó kötelezettségek megszegéséért járó maximális bírságot 15 millió euró (kb. 5,9 milliárd forint)/éves világpiaci forgalom 3 százalékában határozták meg, míg a tájékoztatási kötelezettségek megsértése esetén 7,5 millió euró/1 százalék forgalom a felső határ. Az általános célú AI-rendszerek (GPAI) szándékos vagy gondatlan megsértésekor pedig 15 millió euró/3% forgalom a plafon. A bírságtételek kellőképpen ösztönözhetik az érintetteket arra, hogy betartsák a rendelkezéseket, mivel ezeket már nem feltétlenül lehet majd belekalkulálni az éves büdzsébe.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.