:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. május 23. 12:21

Bezár a Google egykori vezetőjének fizetős keresője

Nem sikerült elég előfizetőt vonzania a Neeva-nak, a cég szerint az internetezők meggyőzhetetlenek, ha arról van szó, hogy a megszokott keresőket leváltsák. Így a cég a jövőben inkább a generatív MI-ben rejlő üzleti lehetőségekre összpontosít.

Június másodikán lehúzza a rolót a hirdetések és nyomkövetők nélküli keresési élményt kínáló Neeva kereső, miután a szolgáltatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem sikerült elég előfizetőt vonzania. A határidő után a felhasználóknak visszatérítik az előfizetésük fel nem használt részét.

A Neeva-t megjelenésekor a Google versenytársaként pozicionálták, ami más téren is kapcsolódik a keresőóriáshoz, lévén vezetője az a Sridhar Ramaswamy, aki előtte 16 évig dolgozott a "nagy-G"-nek többek közt hirdetésekért felelős alelnökként. A szolgáltatás azzal az ígérettel indult, hogy az új böngésző és keresőmotor a felhasználók webes aktivitásának követése nélkül, reklámmentesen segít előásni a releváns információkat, mindezt személyre szabottan, korábban megadott preferanciák alapján.

Ramaswamy közleménye szerint a szolgáltatással nem volt gond, az már nehezebb küldetés volt, hogy rendszeres használatra bírják a felhasználókat, akiket fogalmazása szerint nehéz volt meggyőzni arról, hogy ragaszkodjanak a berögzült, végtelen erőforrásokkal rendelkező szervezetek szolgáltatásaihoz. Az alapítók említik az október óta megváltozott gazdasági környezetet is, így ezek a tényezők együttesen vezettek el ahhoz, hogy üzleti szempontból a keresőt nem lehet tovább fenntarthatóan üzemeltetni és fejleszteni.

neeva
Sridhar Ramaswamy

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A keresőcég körülbelül 50 embert foglalkoztatott, és indulása óta 77,5 millió dollárt kapott a befektetőktől. Mivel a cég az utóbbi időszakban MI által generált válaszokat is elkezdett megjeleníteni a böngészőben, annak fejlesztési eredményeit a későbbiekben más szolgáltatásokba építené be, így aktívan vizsgálja a MI-ben, azon belül is a generatív nyelvi modellekben rejlő üzleti lehetőségeket. Az ezzel kapcsolatos tervekről a következő hetekben osztanak meg további részleteket.

Ramaswamy 2019-ben indította el a Neevát, miután egy évvel korábban otthagyta a Google hirdetési üzletágának vezető alelnöki posztját, és kiábrándult abból, hogy a vállalat könyörtelenül a növekedés fenntartására összpontosít a felhasználók rovására. A szakember szerint a felhasználók kezébe több irányítást kéne adni az internetes keresésekhez, a reklámokra építkező online szolgáltatások pedig csak gazdagítják az amúgyis monopol helyzetben lévő techóriásokat, ezért új, felhasználóközpontú megközelítés kell a keresők piacán. Sajnos mint úgy tűnik, az ambiciózus küldetés nem hozott sikert.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.