:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. április 5. 10:30

Véget ért a Galaxy S10 szoftveres támogatása

Eljárt az idő, így a Samsung megszünteti a 2019-es csúcsszéria egyes darabjainak támogatását.

A 2019. márciusában piacra dobott Galaxy S10 sorozat már valamivel több mint négyéves, a sorozat utolsó jelentős operációs rendszer-frissítése az Android 12 volt. A széria még azon modellek körébe tartozik, amelyekre nem terjed ki a Samsung tavaly bejelentett kiterjesztett szoftverpolitikája, amely négy fő Android-frissítést és öt évnyi biztonsági frissítést kínál, azt a Galaxy S21-től kezdődően kezdte alkalmazni a vállalat.

Ennek fényében már számítani lehetett a dél-koreai gyártó bejelentésére, miszerint megszünteti a Galaxy S10 (Plus) és a Galaxy S10e szoftvertámogatását, a későbbiekben már biztonsági javítások sem fognak érkezni a készülékekhez. A széria eredeti hármasához képest némi csúszással bejelentett Galaxy S10 5G és a Galaxy S10 Lite variánsok továbbra is jogosultak a negyedéves frissítésekre, de pontos dátumot nem tudni a támogatásuk megszűnésével kapcsolatban. A koreai telefongyártó ezzel együtt leállítja a szintén 2019-ben kigördült Galaxy A30 és A50 középkategóriás modellek frissítéseit is.

samsung_galaxy

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A vállalattól azonban nem szokatlan, hogy rendkívüli javításokat adjon ki az eszközökre, bár ez csak a súlyosabb biztonsági fenyegetések esetében fordul elő. A Samsung Galaxy Note 9 tavaly kapta meg az utolsó frissítést, de a múlt hónapban még érkezett hozzá egy kritikus szoftverjavítás az egyes régiókban.

Továbbra is kiterjesztett támogatásban részesülnek a Galaxy S21, Galaxy S22 és Galaxy S23 készülékek, illetve a Galaxy Z Fold és Flip sorozat, illetve a Samsung közelmúltban bemutatott középkategóriás Android készülékei. A Galaxy Z Flip esetében annyi változás várható, hogy a havi frissítések helyett negyedévente fog csomagokat kapni, a Galaxy Fold és a Fold 5G frissítéseihez hasonlóan.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.