Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. június 8. 11:15

Zaklatás miatt távozhat a Microsofttól a HoloLens-vezér

A Microsoft feloszlatja kevertvalóság-technológiákon dolgozó csapatát, és befejezi a közös munkát annak vezetőjével, Alex Kipmannal is. Bár a vállalat ezt cégen belül úgy kommunikálja, hogy a lépéssel a metaverzummal kapcsolatos fejlesztéseket kívánja hatékonyabbá tenni és felgyorsítani, hozzájárulhatott az is, hogy Kipman viselkedését többen is kifogásolták a cégen belül.

Az átszervezésről kedden tájékoztatta a munkatársakat a redmondi cég egy belsős üzenetben, melynek eredményeként a kiterjesztett és virtuális valóságos termékeket (többek közt a HoloLens headsetet is) fejlesztő Mixed Reality Hardware csoport a Windows & Devices részleg részévé válik, míg a Mixed Reality Presence and Collaboration csoport az Experiences & Devices divízióban lévő Microsoft Teams csapatba olvad be. Scoth Guthrie, a Microsoft Cloud & AI csoportjának vezetője belsős e-mailben azt írta, hogy ez a lépés segít összehangolni, egyben felgyorsítani a metaverzummal kapcsolatos fejlesztési terveiket a következő pénzügyi évben.

A levél végén kitér a szervezetet érintő másik fontos változásra, miszerint közös megegyezéssel elválnak útjaik Alex Kipmannal, aki számára eljött az idő, hogy új lehetőségek után nézzen. A szakember 2001-ben csatlakozott a Microsofthoz, és többek közt a HoloLens kevertvalóság-headset és az Xbox Kinect kontroller fejlesztését végző csapatot vezette.

alex_kipman

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Business Insider nemrég belsős források segítségével felderítette, hogy Kipman több alkalommal is toxikusan viselkedett kollégáival, volt olyan munkahelyi megbeszélés, ami alatt VR-pornót nézett, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva társait. Emellett rendszeresen zaklatta és fogdosta női kollégáit, vagy bántalmazta őket verbálisan. Az Insider forrásai szerint több mint 25 Microsoft-alkalmazott jelentette Kipman helytelen magatartását. Belsősök elmondása szerint a cégen belül többek figyelmét is felhívták, hogy ne hagyják magukra a nőket Kipman körül.

A Microsoft nem kommentálta az értesüléseket. A redmondi cég egyébként gyakran jelent be szervezeti változásokat július elsején, hiszen ekkor kezdődik következő pénzügyi éve. Az Insider korábbi riportjából az is kiderül, hogy a részleg házatáján sem volt rendben minden. Kipman februárban úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a HoloLens divízió "kész káosz", és hogy a HoloLens 3 projekt eltörlése is képbe került. A Wall Street Journal cikke szerint 2021-ben több mint 70 alkalmazott távozott a HoloLens-csapatból, amiből több mint 40-en csatlakoztak a Metához.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.