:

Szerző: Koi Tamás

2022. március 8. 12:06

Frissítve: Kiberbiztonsági kompetenciát vásárolt a Google

A Microsofttal versenyezve licitált, majd végül ma megkaparintotta a FireEye-ből tavaly kivált Mandiant a Google, mely a kiberbiztonsági cég által nyújtott kompetenciákkal kívánja feltörekvő felhős üzletágát megerősíteni.

Frissítés: az Alphabet és a Mandian magyar idő szerint kedden délben bejelentették, hogy aláírták a felvásárlásról szóló szándéknyilatkozatot. A tranzakció részeként az Alphabet 5,4 milliárd dollárt fizet készpénzben a vállalatért.

Egyszerre vetette ki a hálóját a SolarWinds támadások felderítésében aktívan közreműködő Mandianra a Google és a Microsoft. A hét elején kiszivárgott információk szerint a Google kifejezett célja, hogy túllicitálja versenytársát annak érdekében, hogy a Mandian kiberbiztonsági kompetenciáját beépítse termékportfóliójába, illetve szárnyait bontogató felhős üzletágát erősítse vele.

A Mandiant 2013 legvégén akvirálta a FireEye mintegy 100 millió dollár készpénz és majdnem 900 millió dollár részvényért cserébe (a cég mostani piaci értéke meghaladja a 5,25 milliárd dollárt). A két biztonsági céget ugyanabban az évben (2004) alapították, a FireEye elsősorban a biztonsági fenyegetéseket kiszűrő szoftveres megoldásokra koncentrált, a Mandiant azonban a "forensic" tevékenységéről volt ismert.

mandia
kevin mandia

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az alapító-cégvezető, Kevin Mandia az Egyesült Államok légierejének speciális egységénél szolgált informatikai nyomozóként, majd leszerelése után a versenyszférában több vállalatnál is megfordult, mielőtt 2004-ben Red Cliff néven saját vállalatot alapított volna. 2006-ban a cég felvette a Mandiant nevet.

A Mandiant jogelődje legutóbb a SolarWinds kibertámadások kapcsán került be a hírekbe. Az Egyesült Államok állami intézményeit, illetve számos Fortune 500 céget is megcélzó támadássorozat mintegy 9 hónapon keresztül, észrevétlenül zajlott, a 2020 márciusban indult offenzívát a FireEye szakértői csípték el 2020 végéhez közeledve. A FireEye-nak egyébként Magyarországon is számos ügyfele van, köztük a Magyar Nemzeti Bankkal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal.

A felvásárlásról szóló pletykák hatására a Mandiant részvényeinek árfolyama 16%-kal emelkedett a hétfői kereskedési napon a New York-i Értéktőzsdén.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.