:

Szerző: Hlács Ferenc

2021. február 16. 09:06

Három évig férhettek hozzá hackerek a Centreon-szerverekhez

A rendszerfelügyeleti megoldásokat kínáló cég több ügyfele is érintett lehet a támadásban.

Éveken keresztül támadták különböző vállalatok rendszereit hackerek a francia Centreon monitoring szoftverén keresztül - számolt be a Reuters a francia nemzeti kiberbiztonsági ügynökség (ANSSI) tájékoztatására hivatkozva. A hatóság egyelőre nem tudta pontosan azonosítani a támadókat, ugyanakkor az akció a jelenlegi információk szerint erősen a Sandworm néven emlegetett orosz, katonai hátterű hackercsapat módszereit idézi.

A párizsi székhelyű, 2003-ban alapított Centreon nyílt forrású szoftvercsomagot kínál, komplett IT infrastruktúrák és alkalmazáspaletták felügyeletére - a cég termékeit weboldala szerint havi 15 ezer alkalommal töltik le. A vállalat ügyfelei között világszerte mintegy 600 nagyvállalat található - mások mellett a francia Igazságügyi Minisztérium is a Centreon felhasználója.

databreach

Egyelőre kérdéses, hogy az elkövetőknek milyen támadási felületen sikerült beférkőzniük a monitoring szoftverbe - ugyanakkor az ANSSI szerint az már tudható, hogy a tavaly lezárult kampányban az illetéktelen hozzáférések egészen 2017-ig nyúlnak vissza. A hatóság egyelőre nem közölte, hány áldozata lehet a támadásnak, az ugyanakkor ismert, hogy az akció ugyanakkor célpontjai főleg IT szolgáltatócégek, köztük internetszolgáltatók voltak. Az ANSSI közleménye szerint a megcélzott, online kapcsolattal rendelkező Centreon szervereken a támadók, két backdoort is elhelyeztek, ezek egyikét egy webshell formájában, míg a másik egy Exaramel névre hallgató, az ESET biztonsági cég által már 2018 óta ismert kártevőre épített.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az akcióért az ANSSI szerint jó eséllyel felelős Sandworm hackercsapat korábban már több nagy kaliberű támadást is végrehajtott, ahogy a ZDNet kiemeli, a formáció nevéhez fűződik egyebek mellett a 2017-es NotPetya ransomware kampány, az ukrán villamoshálózati infrastruktúra elleni 2015-ös és 2016-os támadások, illetve a 2018-as téli olimpia nyitóceremóniáját megzavaró akció is.

A Centreon ügy erősen emlékeztet a tavaly év végén napvilágot látott Solarwinds botrányra, amelynek során - feltételezhetően szintén orosz állami hátterű támadók - ugyancsak egy beszállító, egész pontosan a texasi székhelyű Solarwinds szoftverét megfertőzve jutottak be Fortune 500 cégek, illetve az USA állami intézményeinek rendszereibe, ahol jó 9 hónapig észrevétlenül tudtak ténykedni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.