Szerző: Hlács Ferenc

2019. szeptember 23. 13:10:00

A frissített Galaxy Folddal is hímes tojásként kell bánni

A Samsung hajlítható csúcstelefonja továbbra is jóval sérülékenyebb egy átlagos okostelefonnál, fokozottan óvni kell a portól - de még a túl erős bökdöséstől is.

HIRDETÉS

Több hónapos csúszás után végre elkezdte elérhetővé tenni frissített Galaxy Fold készülékét a Samsung. A hajtogatható okostelefon keserves debütálására jó eséllyel mindenki emlékszik: a készülék áprilisban számos teszt során is használhatatlanná vált, több esetben azt követően, hogy a tesztelők eltávolították róla a hajtogatható panel legfelső rétegét - miután azt joggal védőfóliának hitték. A hasonló malőrök kockázatát a Samsung a frissített kiadásban igyekezett minimalizálni, az említett réteg széleit a telefon kávája alá rejtette, illetve műanyag védőelemeket is elhelyezett az eszközön.

Persze sejthető, hogy a készülék még a tatarozást követően is jóval érzékenyebb maradt egy hagyományos okostelefonnál - ezt a Samsung saját videója is alátámasztani látszik. A "Caring for your Galaxy Fold" címmel megjelent videóban a vállalat a készülék megfelelő gondozását igyekszik bemutatni, többek között, hogy az okostelefont óvni kell a portól, víztől, illetve a zsebekben előforduló kulcsoktól vagy aprótól is. A videó arra is kitér, hogy a hajtogatható panelt elég "finoman" megérinteni a használat közben - míg előbbi javaslatok sok hagyományos okostelefon esetében is megfontolandók, az, hogy a gyártó külön fel kell hívja a figyelmet, hogy a vásárlók óvatosan tapogassák az új Galaxy Foldot, továbbra is kifejezetten sérülékeny felépítést sejtet.

12:22
 

Samsung Galaxy Fold Durability Test! - Is it STILL fragile?!

Még több videó

Mint a JerryRigEverything YouTube csatorna kíméletesnek nem mondható tesztvideójából kiderül, a készülék első bekapcsoláskor is rögtön felsorolja a fenti tanácsokat. Utóbbiak egyébként arra is figyelmeztetnek, hogy a készüléket lehetőleg a felhasználók tartsák távol bankkártyáktól, orvosi készülékektől, illetve bármilyen olyan eszköztől, amelyekre a telefon zármechanizmusának erős mágnesei hatással lehetnének.

Az a videóból első pillantásra feltűnik, hogy a készülék hajlítható kijelzőjén továbbra is megmaradt a telefon gerincénél húzódó gyűrődés, noha ez nem tűnik különösebben zavarónak - és valószínűleg a termékkategóriában még jó ideig velünk marad. Aggasztóbb azonban, hogy az említett tesztvideó alapján még körömmel is egyszerűen megsérthető a kijelző.

A Samsung, ahogy fentebb is szó volt róla, külön kitér rá, hogy a pornak-homoknak az eszköz nem áll ellen, ezt pedig JerryRigEverything videója alapján érdemes halálosan komolyan venni. A videóban ugyanis a némi homokkal és apró kavicsokkal megszórt panel becsukása után a homok egy része meglepően gyorsan a zsanérmechanikában végezte, recsegő hangot kölcsönözve az eszköz nyitásának-zárásának. A tesztből az is kiderül, hogy a hajlítható kijelző jelentős részét már egy viszonylag kis sérülés is használhatatlanná teheti - igaz azt a tesztelő tapétavágóval ejtette, amit remélhetőleg otthon senki nem használ majd stylusként.

Meglepően erős volt viszont a készülék zsanérja, amely rossz irányba még kifejezetten nagy erőkifejtés mellett sem engedte hajtogatni a készüléket. A videóban persze a legtöbb valós élethelyzetnél jóval brutálisabb megpróbáltatásokon kellett átmennie a Galaxy Foldnak, amelyekkel a legtöbbeknél valószínűleg nem találkozik majd. A legnagyobb kockázati faktornak a porállóság hiánya tűnik, ha a zsanérszerkezet valóban ilyen könnyen telemegy homokkal, a strandra semmiképp ne vigyük magunkkal a telefont.

a címlapról