Szerző: Hlács Ferenc

2019. szeptember 12. 10:45

Kísérleti VPN-nel tér vissza a Mozilla Test Pilot

A Firefox Private Network kiegészítő a böngésző asztali verziójában érhető el, igaz egyelőre csak az Egyesült Államokban - a Mozilla azonban hamarosan további régiók támogatását ígéri.

A Mozilla januárban jelentette be, erőforráshiány miatt bezárja kísérleti projektekkel foglalkozó Test Pilot programját, amelyből egy sor, ma már széles körben használt funkció került ki, mint a Screenshots, azaz a képernyőkép-készítés vagy épp a Containers, amellyel a böngészés közben begyűjtött sütik különíthetők el a különböző munkamenetek során. Most azonban úgy tűnik a kezdeményezés csupán tetszhalott volt, a szervezet ugyanis közölte, ismét elindítja a programot.

Az újra talpra álló Test Pilot ugyanakkor valamelyest eltér a korábban látottaktól, ahogy a Mozilla is kiemeli, abban már nem csak szorosan a Firefoxhoz kötődő funkciókat tesztel majd, de a böngészőtől független termékeket és szolgáltatásokat is, amelyekhez a korábbinál jóval előrehaladottabb állapotban férhetnek majd hozzá az érdeklődő felhasználók, "épp egy lépéssel" a végleges kiadás előtt.

ffoxvpn

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az első megoldás, amely az új Test Pilot zászlaja alatt válik elérhetővé, a Firefox Private Network, a Mozilla egyelőre béta státuszú, saját VPN-je. Egy böngészőkiegészítőről van szó, amely a szervezet szerint biztonságos, titkosított kapcsolatot biztosít a Firefox használata során. A fejlesztők elsősorban a nyilvános Wi-Fi hálózatok használata során javasolják a VPN használatát, például kávézókban, repülőtereken, ahol a szegényes biztonságú kapcsolatok fokozott kockázatnak teszik ki a felhasználókat. A megoldással elrejthető az adott gép IP címe, illetve lokációja a harmadik féltől származó trackerek elől, illetve titkosíthatók a látogatott címek is. A kiegészítő egy a Cloudflare által biztosított proxy szerverre támaszkodik.

A Firefox Private Network szolgáltatást első körben az Egyesült Államokban élő felhasználók próbálhatják ki, a böngésző asztali verziójában, használatához be kell jelentkezniük Firefox fiókjukba. A cég a későbbiekben további régiók támogatását ígéri. A megoldás ingyenesen használható, noha csak korlátozott ideig - hogy ez mekkora időszakot jelent, azt a Mozilla egyelőre nem árulta el, jó eséllyel azonban a bétateszt időtartamáról van szó, a stabil kiadásnál a szervezet már minden bizonnyal előveszi az árazópisztolyt. Ahogy korábban, a Mozilla az ismét elindult Test Pilot program projektjei kapcsán is várja a felhasználók visszajelzéseit, hogy a termékeket azok alapján tudja csiszolni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról