Szerző: HIRDETÉS

2019. január 15. 07:18

Elindult a digitális kárbejelentő alkalmazás!

A mai naptól az autósok mobiltelefonjukon is intézhetik a baleset utáni adminisztratív teendőket. Elindult ugyanis a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) új, digitális kárbejelentője, amely a hagyományos, „kék-sárga” nyomtatvánnyal egyenértékű, ám gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé.

Történelmi mérföldkövet lépett át tavaly a biztosítási piac. A díjbevételek várhatóan meghaladták az ezermilliárd forintot – mondta a MABISZ keddi sajtótájékoztatóján Pandurics Anett, a szövetség elnöke. Idén a legtöbb társaság számára a legfontosabb feladat, hogy a digitalizáció eredményeit hogyan tudja beépíteni a saját ügyviteli, kárrendezési, ügyfélkezelési folyamataiba. A digitalizáció már 10 éve jelen van a biztosítási piacon, hangsúlyozta Pandurics Anett. A KGFB tarifák online közlése, a személyes értékesítés háttérbe szorulása, a szerződések adminisztrációja, valamint részben már a kárrendezés is digitálisan történik, és mától útjára indul a digitális kárbejelentő is.

Még mindig a papír dominál

Az egész kárrendezési folyamat digitalizációjának is lökés adhat az E-kárbejelentő, amely a MABISZ és az érintett 13 tagbiztosító teljes összefogásával valósulhatott meg. A fejlesztési folyamat során a szövetség, valamint a munkában kiemelkedő részt vállaló Allianz szakemberei az ügyfelek érdekeit is igyekeztek maximálisan szem előtt tartani. A potenciális felhasználók így többkörös fókuszcsoportos beszélgetések során fogalmazhatták meg véleményüket, észrevételeiket a készülő applikációval kapcsolatban.

ekarbejelento

Ma még a biztosítók túlnyomó többségben papír formátumban fogadják a kárbejelentéseket a károsultaktól. Egyes biztosítók lehetőséget adnak ügyfeleiknek digitális csatorna igénybevételére, ezek azonban korábban nem voltak egységesek. Egyetlen egységes offline csatorna létezett a kárbejelentésre, az úgynevezett baleseti bejelentő, vagy más néven kék-sárga nyomtatvány. A „kék-sárga” bejelentő fogalma talán minden autós számára ismert, ám mivel csak akkor vesszük elő, ha baleset történt, nem sokan tudják felidézni, hogy valójában mit is tartalmaz. Pedig a hibás kitöltése akár azzal is járhat, hogy a baleset vétlen részese nem, vagy csak nagy késéssel jut hozzá a kártérítés összegéhez.

Az új, online applikáció gyorsabb és átláthatóbb kárbejelentési folyamatot tesz lehetővé a károsultaknak. Az alkalmazás könnyen használható szerkesztőmodulja segítségével a felhasználók egyszerűen és jól feldolgozhatóan készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása, a lokáció GPS-es meghatározása, továbbá a szerződéses adatok QR-kódos bevitele, amit a társaságok mától belátható időn belül lehetővé tesznek ügyfeleik számára, mind hozzájárulnak a gyors és egyszerű adatfelvételhez.

 

3:44

MABISZ E-KÁRBEJELENTŐ tutorial videó

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Doloribus consectetur eaque tempore natus obcaecati ratione ipsum.

Még több videó

A baleseti bejelentőn megadott adatok, esetleírás és vázlatrajz alapján próbálnak tisztán látni a biztosítók a baleset ügyében, ezért nagyon fontos, hogy minden szükséges sor pontosan ki legyen töltve. Papír alapú kitöltésnél gyakori hiba, hogy egyes rovatokat a felek üresen hagynak, ami akár több évig elhúzódó kárrendezési eljárást vonhat maga után. Ez az applikáció használatával elkerülhető, hiszen az alkalmazás figyelmeztet az üresen hagyott sorokra. Szintén sokan elmulasztják lerajzolni az autók helyzetét, a baleset lezajlását attól tartva, hogy nem tudnak megfelelően rajzolni és a vázlat alapján téves tájékoztatást adnak. Ezt is megkönnyíti az alkalmazás azáltal, hogy a baleset vázlata választható ikonokból (például gépjárművek, utak, kereszteződések, táblák, tereptárgyak, állatok), illetve szükség esetén szabad kézzel is megrajzolható. Tipikus hiba az is, hogy a szabályosan kitöltött bejelentőről lemarad az aláírás. Ez az applikáció használóival szintén nem fordulhat elő.

Adja magát a felület

A kárbejelentő alkalmazás használata magától értetődő, az a kezdőoldalon felsorolja a közvetlenül a baleset utáni teendőket (például motor leállítása, biztonsági mellény viselése, fényképek készítése), majd továbblépve megindítja a kárbejelentési folyamatot. Utóbbira lehetőség van egyetlen készülékről, vagy akár az adott folyamat PIN kódjának megadásával két eszközről is párhuzamosan - persze ha mindkét (vagy több) érintettnél telepítve van az alkalmazás. Ezután az app pontról pontra végigvezet a digitális kárbejelentő kitöltésének lépésein, kezdve a baleset adataival, majd a gépjármű információival és a szerződéses adatokkal, a sort egészen a tanúk adataiig, illetve az egyéb megjegyzésekig folytatva. Utóbbinál kifejezetten hasznos, hogy a megjegyzésekre, kárleírásra hangfelvétellel is lehetőség van, nem kell feltétlenül hosszas szövegeket beírni, például télen a sérült autó mellett fagyoskodva.

Mindezek mellett a GPS-es helymeghatározás is határozottan kényelmes, a baleset helyszínét is lehetőség van a térképen automatikusan megadni, illetve ha közben a járművet a helyszínről elmozdították, a kárszakértői szemle kikéréséhez is használható a funkció. A menüpontok végigzongorázását követően aztán ellenőrizhető, hogy minden szükséges információ meg lett-e adva, a bejelentés pedig rögtön továbbítható a biztosító felé.

Balesetet követően mindkét félnek jelentkeznie kell a saját biztosítójánál. Erre a károkozónak 5 nap áll rendelkezésre, a károsultnak pedig 30 napja van arra, hogy a károkozó biztosítójánál a saját kárigényét bejelentse. Az alkalmazás használata ezt a kötelezettséget is leegyszerűsíti, hiszen az adatok kitöltése után, ha minden érintett fél aláírta a bejelentőt, egy gombnyomással el tudják azt küldeni a helyszínről. A bejelentés során a rendszer e-mailben is küld egy értesítést minden érintettnek, mellékelve a kitöltött pdf formátumú kárbejelentőt. Az érintett biztosítók ezután belső folyamataiknak megfelelően felveszik a kapcsolatot a bejelentőkkel.

Több mint 4,4 millió autó a hazai utakon

A közúti forgalomban lévő gépjárművek száma a KSH adatai szerint 2000-2017 között folyamatosan emelkedett, 2013 óta pedig gyorsulva nő. 2018. június 30-án meghaladta a 4,4 millió darabot. Ami a baleseteket illeti, hazánkban és az EU28 átlagát tekintve is jelentősen kevesebb történik napjainkban, mint a 1990-es években, azonban 2013 óta a balesetek száma is emelkedni kezdett. 2017-ben összesen 16 489 személyi sérüléses közúti baleset történt hazánkban. Mindezek következtében a bejelentett kgfb-károk száma, és az egy kárra jutó kárfelhasználás is folyamatosan emelkedik 2013 óta.

 kgfbmnb

Kevesen tudják, hogy amennyiben nem történik személyi sérülés, akkor nem feltétlenül kell rendőri intézkedés, elég a baleseti bejelentést megtenni az alkalmazás segítségével – hangsúlyozta a keddi tájékoztatón Berzai Zsolt rendőr alezredes. A cél az lenne, hogy csak akkor értesítsék a rendőrséget, amikor valóban indokolt – mondta az ORFK Balesetmegelőzési Osztályának vezetője, külön kiemelve, hogy a rendőrnek intézkedési kötelezettsége van, akár helyszíni bírságot is kiszabhat.

Az alkalmazás letölthető az ekar.hu oldalon, illetve elérhető androidos telefonokra közvetlenül a Google Play Store-ból, iPhone-okra pedig az App Store-ból. A MABISZ folyamatosan értékeli a beérkező észrevételeket, ezek alapján napokon belül megjelenik az alkalmazás 1.0.1-es verziója.

[A MABISZ megbízásából készített anyag]

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról