Szerző: Habók Lilla

2019. január 3. 16:20

Fontosabbnak tartják a fiatalok a mobilos biztonságot a felnőtteknél

Sok nézőpontból eltér a tizenévesek és a felnőttek mobilhasználata Magyarországon a Samsung Electronics 2018-ban készített, 1500 főt megkérdező reprezentatív felmérése szerint, amelyet a cég az oldalán bejegyzések sorozataként tett közzé az utóbbi hetekben.

A mobilhasználat a hazai kamasz (14-18 éves) és felnőtt (18-65 éves) korosztály esetében rendkívül gyakorinak mondható, de aránybeli különbségek megmutatkoznak többek közt a használat gyakoriságában és a különböző közösségi oldalak előnyben részesítésében is. Ennél viszont sokkal érdekesebbek a szemléletre és reakciókra vonatkozó eredmények, akár a kínosnak tartott tartalmakkal, akár a chates lassabb válaszadással kapcsolatban.

Bár az állandó mobilos jelenlét aránya nagyjából egyezik a fiatalok és az idősebbek esetében, de ezen túltekintve jól láthatóak a különbségek. A fiatalok 54 százaléka, míg a magyar felnőttek 57 százaléka egyaránt sose kapcsolja ki a telefonját - írja a Samsung Electronics közleménye. Azonban a tizenévesek közül majdnem minden harmadik ránéz néhány percenként is a készülékére, míg az idősebbek inkább csak félóránként szoktak.

A különbséget szemlélteti egy másik adat is, mely szerint a felnőttek 46 százaléka szereti a közvetlen közelében tudni a telefont és 44 százalék könnyen elérhető helyen, addig a fiatalok 68 százaléka teszi a közvetlen közelébe a telefonját, és további 26 százalék jól elérhető helyre. Ezen belül viszont mindkét korosztályra közel azonos arányban (61-65 százalék) az asztalra helyezi a telefont például összejövetelek alkalmából, ráadásul mindkét csoport harmada felfelé fordított kijelzővel - hogy jól lássa az értesítéseket.

samsung_kutatas_mobilhasznalat_tarsasag

Mindennek ellenérte mindkét korosztályt egyaránt zavarja, ha a másik fél beszélgetés közben az okostelefonját nyomogatja. A fiatalok 84 százalékát és a felnőttek 86 százalékát zavarja ez a tevékenység, legalábbis a másik fél részéről. "Minden harmadik kamasz és minden második felnőtt pedig egyenesen nagyon zavarónak tartja ezt a viselkedést" - írja a bejegyzés.

"Miért nem válaszol már?"

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Kissé meglepő módon a Samsung Electronics kutatása szerint a fiatalok közül többen preferálják a telefonhíváson keresztüli információmegosztást (63%) mint a felnőttek közül (54%), és az eredmények szerint chates vagy SMS üzenetet küldeni is arányaiban kevesebb tizenéves szokott (36%) mint ahány felnőtt. Azonban a különbségek megmutatkoznak abban is, hogy milyen okot tulajdonít a két csoport a válaszüzenet lassúságának, és eszerint a 14-18 évesek a türelmetlenebbek.

Ha a tizenévesek üzenetére nem érkezik válasz rövid időn belül, akkor a többség (59%) rögtön arra gondol, hogy a címzettnek "nincs kedve válaszolni", mert például az üzenet nem érdekli. Ráadásul ezt azért is gondolják így a fiatalok, mivel 39 százalékkal szintén előfordul, hogy nincs kedve egy üzenetre reagálni. Ezzel szemben a 18 éven felüliek nagyjából negyede vélekedik úgy, hogy a kedv hiánya okozhatja az elmaradt választ, és csak ötödük szokta ilyen okokból maga is elhanyagolni az üzenetet. A felnőttek háromnegyede viszont inkább csak idő hiányában nem szokott válaszolni a másik üzenetére, és ugyanerre gondol más esetében is.

Gyakrabban posztolnak az idősebbek

Szintén érdekes, hogy a kutatás szerint a felnőttek és a tizenévesek több mint háromnegyede egyaránt legalább napi szinten ellátogat a Facebookra, sőt minden tizedik felnőtt és kamasz szinte egész nap fent van a közösségi oldalon - írja a Samsung Electronics bejegyzése. Továbbá míg a felnőttek tizede nincs fenn a közösségi óriás oldalán, addig a fiatalok közül csak három százalék számít kívülállónak - ami ellentmond a főleg Amerikában hangoztatott tendenciának, hogy a fiatalok már eltávolodtak a Facebooktól.

Ezzel együtt viszont az is igaz, amit már a Be Social kutatásából is láthattunk, hogy a magyar felnőttek sokkal aktívabbak a közösségi óriás oldalán mint a fiatalok. A felmérés eredménye szerint négyszer annyi felnőtt posztol naponta az oldalra (8%), mint ahány kamasz (2%), utóbbiak több mint fele inkább a havi vagy annál is ritkább posztolást részesíti előnyben. Ugyanakkor Instagramon viszont a fiatalabb korosztály sokkal aktívabb, nagyjából kétszer annyi kamasz nézi meg naponta több alkalommal is az alkalmazást (41%), mint amennyi felnőtt (19%).

samsung_kutatas_mobilhasznalat_biztonsag

Eközben viszont a tizenévesek közül a legtöbben a közösségi oldaluk jelszavát féltik leginkább (55%), másodsorban pedig a képeket (39%) a telefonon tárolt információk közül - ezzel szemben a felnőttek inkább például inkább ügyintézési jelszavaikat (56%) és bankkártyaadataikat (39%) féltik. Részben magyarázhatja az adatot, hogy a kutatás szerint a kamaszok jobban tartanak az esetleges kínos pillanatoktól és következményektől a korábbi közösségi posztjaik, képeik miatt (45%), mint a felnőttek (15%).

A Samsung Electronics szerint ennek is köszönhető, hogy egyre népszerűbbek a fiatalok körében az alkalmazások, melyekkel csak korlátozott ideig elérhető tartalmakat hozhatnak létre, mint például a Snapchat, Instagram Stories vagy WhatsApp Status. Egy fontos eredmény viszont az is, hogy talán a több rejtegetnivaló miatt, de legalább a fiatalok közül többen foglalkoznak aktívan az adataik védelmével és a biztonsági megoldásokkal (84%) mint amennyien a felnőttek közül (66%) teszik ugyanezt, legalábbis a saját bevallásuk szerint.

Metodológia

A magyarok mobilhasználati szokásai címmel készített reprezentatív kutatás a Samsung Electronics megbízásából készült 2018 szeptemberében, kutatási applikáción keresztül. A kérdéssort összesen 1500 fő töltötte ki, amelyet a kutatók két csoportban vizsgáltak, ebből 500 fő képezte a 14-18 év közötti "kamasz" korosztályt, továbbá 1000 fő az "aktív korú" 18-65 év közötti felnőtt magyar lakosságot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról