Szerző: Habók Lilla

2018. szeptember 6. 09:16

Megérkezett Skype-ra a várva-várt hívásrögzítés

Pótolta a régóta ígért hívásrögzítés funkciót a Skype, viszont a megoldás csak a friss verzióból érhető el, szinte már minden platformról, csak éppen Windows 10-ről nem.

Tizenöt év után először jelentkezett a Skype saját, beépített hívásrögzítő megoldással a szolgáltatásban folytatott beszélgetések felvételéhez, melynek használatát egy blogbejegyzésében mutatta be részletesen. Eddig ugyanis a felhasználók csak más cégek megoldásaival vehették fel a beszélgetéseket, például itt található egy lista 12 ilyen, kifejezetten Skype-re fejlesztett megoldásról, melyek közül többek közt az Evaer vagy az MP3 Skype Recorder is elég népszerű. A funkciót tehát kifejezetten régóta várták a Skype felhasználói, hiszen ezzel lehet rögzíteni akár újságírói interjúkat, konferencia-bejelentkezéseket, családi és baráti beszélgetéseket - emellett egyébként a Skype próbálkozik vloggereknek és podcastereknek is új rögzítési lehetőségeket nyújtani a Content Creators megoldással.

Viszont a régóta várt, általános hívásrögzítő funkció egyelőre még több megkötéssel is rendelkezik, annak ellenére, hogy a Skype for Business-ben a felvétel már régóta létező lehetőség. A Microsoft hangsúlyozza, hogy mostantól minden platformon elindult a funkció, viszont talán a legfontosabb, vagyis a Windows 10 kivételt jelent ezek közül, ahová csak hetek múlva érkezik a megoldás. Azonban a többi Windows-verzióban, Mac-en, iOS-en, Androidon és még Linuxon is lehet próbálkozni a kifejezetten felhő alapú hívásrögzítéssel, de csak a nemrégiben újból frissült, snapchetes Highlights funkciót is eltávolító modern Skype-on keresztül.

Skype-call-recording

A beszélgetések résztvevői bármikor kezdeményezhetik a felvételt az alsó sarokban található plusz jel megnyomása után a "start recording" kiválasztásával, akár asztali gépről vagy mobil eszközről. Mikor egy résztvevő elindítja a felvételt, akkor arról a beszélgetésben résztvevő összes többi szereplő is értesítést kap a képernyő felső részén megjelenő figyelmeztetésen keresztül, így a Microsoft magyarázata szerint elkerülhető a titokban készített rögzítés. A beleegyezések megszerzéséhez viszont nem ad a cég nagyobb segítséget, csak a felirattal figyelmezteti a felvétel készítőit, hogy "a jogi bonyodalmak elkerülése érdekében közölje a résztvevőkkel, hogy felvétel készül".

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A videóbeszélgetésekben a rendszer rögzíti a beszélgetés közben mindenki képét és megosztott képernyőjét a hívás alatt, majd a felvételt elmenti a felhőbe és a következő 30 napon belül ezt meg is lehet másokkal osztani a rendszerben. Ez a 30 napos határidő szolgál arra, hogy mindenki lementse lokálisan a felvételt (MP4 fájlba), aki szeretné, mert az utána törlődik a felhőből.

A felvételt viszont minden esetben videó formájában rögzíti a rendszer, és a jelek szerint nincs rá mód, ha a felhasználó kizárólag csak a hangot szeretné rögzíteni. Mindez azért sem tűnik túl optimális megoldásnak, mivel a videók mérete meglehetősen nagy helyet foglalhat el a letöltés után, és nem is feltétlen bír sok plusz információval. Kipróbáltuk, hogy hanghívásoknál a háttér előtt a felhasználók profilképe látszik az egész felvételen, és a szolgáltatás mutatja, hogy éppen ki beszél a résztvevők közül. Ennél viszont ésszerűbb volna, ha kizárólag a hangfájlt is le lehetne tölteni.

Kérdéses, hogy tizenöt év után hányan fognak áttérni a beépített hívásrögzítési lehetőségre, ha már megszokott programmal rendelkeznek, ugyanakkor az is bizonytalan, hogy a Microsoft meddig fogja hagyni, hogy a saját megoldásán kívül a felhasználók más hasonló rögzítőeszközt használjanak. Mindenesetre mostantól a Skype legújabb verziójában a hívásrögzítés már elérhető, kivéve ugye a Windows 10-en, ahová a következő hetekben érkezik majd az új frissítéssel együtt.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.