Szerző: Asztalos Olivér

2018. július 23. 17:01:00

A kiengedett kézifék miatt borulnak meg a MacBook Prók

A Notebookcheck elemzése szerint az új MacBook Prók lassulásainak hátterében az inaktív TDP limiter áll. Feature vagy bug az Apple legújabb húzása?

Beleásta magát az új MacBook Prók teljesítménybeli problémáiba a Notebookcheck. A magazin oknyomozó elemzése szerint az Apple nemes egyszerűséggel nem aktiválta az Intel processzorainak disszipáció limitereit, amely miatt a központi egységek másodpercek alatt túlmelegszenek, a hővédelem miatt pedig jelentősen veszítenek teljesítményükből. A cupertinóiak lépésének okáról egyelőre csak találgatni lehet, nem tudni, hogy szándékosan, vagy valami baki folytán felejtette-e behúzni a kéziféket a tervezőcsapat. Bizonyítván állítását, a Notebookcheck szoftveresen fixálta a CPU-k TDP értékeit, amelyre a 13 hüvelykes MacBook Pro nagyjából 10, a 15-ös pedig 20 százalékos gyorsulással reagált.

A magazin a 13-as, illetve a nagyobb mértékben érintett 15-ös MacBook Prót tehát egyaránt megvizsgálta, mind MacOs, mind pedig Windows alatt. Gyorsan kiderült, hogy nem az operációs rendszer a ludas, ugyanis a két szoftvernél egyaránt, hasonló mértékben jelentkezett a túlmelegedés, illetve a leszabályzás. Ezt követően a Microsoft rendszere alatt az Intel hivatalos XTU (Extreme Tuning Utility) alkalmazásához (MacOS alatt pedig a Volta apphoz) nyúlt a Notebookcheck, amellyel módosítható a processzor maximális disszipációja, pontosabban az azt meghatározó érték (vagy értékek).

mbp_15

Miért érdemes belevágnod a Machine Learning képzésünkbe? (x) Október 15-én Machine Learning képzést indít a HWSW, íme néhány jó érv a kurzus mellett.

Utóbbit, vagyis a kétlépcsős megközelítést a Sandy Bridge óta alkalmazza az Intel. Az egyes számú (CPU Power Limit 1), a processzorok TDP-jével megegyező érték egy hosszútávú (Long Term) korlát, amelyet a központi egység hűtésnek akár hosszú perceken át kezelnie kell(ene). E mellé sorakozik fel a TDP-nél jellemezően 25 százalékkal magasabb CPU Power Limit 2, amit elsősorban a turbózható, impulzusszerű terhelések miatt alkalmaz az Intel. Ezzel legfeljebb pár másodpercre (pl. egy alkalmazás elindulásáig vagy weboldal betöltéséig) túlléphető a TDP, amelynek hála javulhat a rendszer reszponzivitása.

A Notebookcheck állítása szerint az új MacBook Próknál egyik értéket sem állította be az Apple. Ennek eredményeképp a 13-as gépben lévő, gyárilag 28 watt TDP-s Core i5-8259U és i7-8559U disszipációjának gyakorlatilag csak a túlmelegedés elleni védelem szab határt. A szóban forgó magazin cikke alapján így a vékony, kis méretű notebook esetében egészen 40 wattig kúszik fel a processzor fogyasztása. Ezt követően, 100 fokos hőmérsékletnél lép életbe a hővédelem, amely visszaveszi a központi egység órajelét, illetve feszültségét. A feljebb említett XTU-val a TDP-t 31 wattra limitálva a probléma kvázi megszűnt, a processzor összes magját kihasználó Cinebench alatt pedig nagyjából 10 százalékot gyorsult a 13-as MacBook Pro, miközben a hőmérséklet 90-95 Celsius között mozgott.

mbp15_stock_vs_45wforrás: Notebookcheck

A hatmagos Coffee Lake processzorral szerelt 15-ös MBP esetén még látványosabb volt a javulás. Itt az Apple gyári beállításával 50 watt felett ugrált a disszipáció, ám az elégtelen hűtés miatt csak a másodperc törtrészéig. Az Intel processzora ugyanis 100 Celsiusnál itt is leszabályoz, az órajel 800 MHz környékére esik, ami miatt a lapka hirtelen lehűl, majd pedig kezdődhet elölről az egész, amely ördögi kör a fenti grafikonokon látható masszív fluktuációhoz vezet. Ezt látva a Notebookcheck 45 wattra állította a limitet, amit követően a teszt során mért legalacsonyabb órajel 800-ról 2600 Mhz-re nőtt, a maximális hőmérséklet pedig 95 Celsius környékére mérséklődött. Mindennek hála körülbelül 20 százalékkal ugrott meg a Cinebench alatt elért pontszám, amit ráadásul a MacBook Pro a teszt többszöri futtatását követően is stabilan hozott, vagyis a notebook több perc terhelés után sem melegedett túl.

mbp15_cb15_resforrás: Notebookcheck

Az eredmények tükrében vitathatatlan, hogy az Apple csúnyán mellényúlt az új csúcsgépeinek szoftveres kalibrálásánál. Öröm az ürömben, hogy az egyelőre ismeretlen okokra visszavezethető lépés viszonylag könnyen, egy-két érték beállításával orvosolható. A kérdést mostantól az Apple hozzáállása jelenti, vagyis, hogy a vállalat mikor és milyen formában áll elő valamiféle javítással. Utóbbinak vélhetően BIOS/UEFI frissítés formájában kellene megérkeznie, az elmúlt napokban kialakult hírverés hatására pedig ez valószínűleg hamarosan meg is történik.

a címlapról