Szerző: Asztalos Olivér

2017. augusztus 24. 13:45

Pár éven belül 3,5 milliárd dollárra nőhet a virtuális asszisztensek forgalma

A Gartner szerint 2021-re közel ötszörösére nőhet a piac az újabb fejlesztéseknek hála.

A Gartner szerint a tavalyi 720 millióról 3,52 milliárdra nőhet a VPA-k, a virtuális asszisztensek piaca négy éven belül. A cég elemzői szerint a tetemes növekedés hátterében a piaci szereplők, illetve azok termékeinek folyamatos gyarapodása áll, egyre több neves cég jelentkezik VPA-kkal, amelyek a következő nagyjából két évben komoly fejlődésnek mennek majd át. A folyamat keretein belül jövőre valamelyest visszaeshet a kereslet, viszont 2019-ben ezt kompenzálhatják a harmadik generációs eszközök, amelyek a Gartner elvárása alapján már felhős háttér nélkül is képesek lesznek mesterséges intelligenciára alapozó szolgáltatásokra.

A piackutató szerint a növekedésben kulcsszerepe lesz a vállalati/kereskedelmi megoldásoknak is, a Gartner ugyanis arra számít, hogy az egyelőre leginkább csak otthoni használatra vásárolt termékek az egészségügybe és a vendéglátásba is betörnek. Előbbire egy példa az idős gondozás, amelyhez egyes cégek speciális VPA-kat fejleszthetnek majd.

Végül, de nem utolsó sorban az adatvédelmi aggályokról is beszél a Gartner. A cég szakemberei szerint az otthoni asszisztensek terjedésénél továbbra is problémát jelent, hogy a potenciális vásárlók egy része félti a privát szféráját, azaz nincs meg a bizalom a folyamatos internet kapcsolatot igénylő eszközökkel szemben. A Gartner szerint 2020-ra jelentősen mérséklődik majd a jelenség, hála a különféle szabályozásoknak és az oktatásnak.

Már a Facebook is betenné a lábát a nappaliba

A VPA-k piacának nagy lökést adhat majd a Facebook, ahogy ugyanis arról pár hete a HWSW is beszámolt, a cég az Amazon Echo eszközökre hajazó otthoni asszisztenseken dolgozik. A pletykák szerint a vállalat egyből két termékkel készül, amelyek közül az egyik az Amazon Echóra, a másik pedig a májusban bemutatott Amazon Echo Showra hajaz majd, tehát utóbbival videóhívásokat is lehet majd bonyolítani. A hírek szerint az eszközök várhatóan nem Facebook márkanév alatt kerülnek piacra, hogy a vállalat ily módon is csökkentse a fent említett, adatvédelemmel kapcsolatos aggályokat.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az eszközökkel kapcsolatos friss hír, hogy az azokat fejlesztő hardveres divízió élére a Facbooknál bő 10 éve dolgozó Andrew “Boz” Bosworth állt, a szakember legutóbb a reklámokkal és üzleti megoldásokkal foglalkozó divízió igazgatója volt. A változás értelmében a Xiaomitól érkezett Hugo Barra, illetve a Google-től átigazolt Regina Dugan is Bosworthnak fog jelenteni, a két szakember a virtuális és kiterjesztett valósággal kapcsolatos fejlesztéseket felügyeli majd.

A hírek szerint az immár Bosworth vezette részleg jól halad a VPA-k fejlesztésével, a projektek már előrehaladott állapotban vannak. Mindez azt jelenti, hogy az Aloha kódnév alatt futó, nagyobb kijelzővel is rendelkező eszköz már jövő májusban piacra kerülhet, a forrás pedig már a várható árat is közli, amely állítólag 500 dollár lesz. Ez első hallásra igencsak borsos, az Amazon Echo Show ugyanis ennek kevesebb mint felébe, 230 dollárba kerül. Amennyiben árcédula igaznak bizonyul, úgy a Facebook eszközének lényegesen többet kell majd kínálnia, például nagyobb és/vagy jobb minőségű kijelzőt, illetve jobb hangzást. A hírek szerint előbbit hozhatja a Facebook megoldása, amely széles látószögű kamerájával arckövetést is kínál majd.

A kijelző nélküli megoldásról egyelőre nincs túl sok információ, viszont a termék árára már van tippje a Business Insidernek, a lap szerint 100 dollár körül kínálja majd a videóhívásra nem alkalmas asszisztenst a Facebook. Ez nagyjából egyezne az Echo árával, amelyet jelenleg épp 100 dollárért kínál az Amazon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról