Szerző: Asztalos Olivér

2017. augusztus 15. 14:00

Kissé kalóriaszegény lett a Radeon Vega

Már biztos, hogy az abszolút csúcskártyára vágyók nem fognak Radeonnal jóllakni.

Végre piacra kerültek a felsőkategóriát célzó legújabb Radeonok, ezzel párhuzamosan pedig az első független tesztek is befutottak. Az eredmények alapján a RX Vega 56 és RX Vega 64 a tavaly májusban megjelent GeForce GTX 1080, illetve a nem sokkal később piacra került GTX 1070 kártyákhoz hasonló teljesítményre képes, hasonló árcédula, ám lényegesen magasabb fogyasztás mellett. Ezzel az AMD bár csökkentette hátrányát, de az abszolút csúcskategóriát jelentő GTX 1080 Ti és Titan Xp kártyáktól, valamint a Pascal-alapú GeForce-okra jellemző hatékonyságtól még továbbra is messze áll.

Mit mutatnak a mérések?

A TechPowerUp most is górcső alá vette a termékeket, az eredmények alapján pedig a RX Vega 64 Full HD felbontásban kissé elmarad a GTX 1080-tól, utóbbi kártya átlagosan körülbelül 4 százalékkal gyorsabb a Radeonnál, 4K felbontásban pedig a nagyobbik Vega ver szerény 3 százalékot a GeForce-ra. A kisebbik modell, tehát az RX Vega 56 kilátásai ennél egy fokkal jobbak, ez 1080p-ben nagyjából 3 százalékkal múlja felül a GTX 1070-et, 4K-ban viszont már 13 százalékra duzzad előnye, amivel a TechPowerUp tesztcsomagja szerint pont a GTX 1080 tempóját hozza az olcsóbbik kártya.

Ennél jóval borúsabb képet festenek a fogyasztási adatok. Az RX Vega 64 óriási étvággyal rendelkezik, a tesztoldal átlagos értéknek 292 wattot mért ki, a maximum pedig a 300 wattot is meghaladta, miközben a vetélytárs GTX 1080 beéri 166 wattal 186 wattos csúcsérték mellett. Ebből következik, hogy az AMD házon belül tervezett, egyventilátoros referencia megoldása terhelés alatt kifejezetten hangos, a TPU mérése szerint a zajszint 45 dBA, ami az ugyancsak egy légkavaróval rendelkező GTX 1080 37 dBA-s értékéhez képest rendkívül magas. Öröm az ürömben, hogy legalább üresjáratban nem zajong a kártya, bár a 26 dBA-s eredménynél is láttunk már jobbat olyan modelleknél, ahol bizonyos hőmérséklet alatt teljesen lekapcsol a ventilátor.

A szerényebb specifikációk miatt az RX Vega 56 kevesebbel is beéri, ennél a modellnél 229 wattos átlagértéket és 237 wattos maximumot mért a TechPowerUp. Az alacsonyabb értékek ellenére így is nagyon messze van a GeForce, hisz a GTX 1070-nek 145 watt is elég, a mutató pedig semmilyen esetben sem megy 154 watt fölé. Mindez természetesen erősen rányomja bélyegét a teljesítmény/fogyasztás eredményre is, a szóban forgó két Radeon és GeForce ugyanis külön ligában játszik, a különbség több mint 40-60 százalék körüli.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szakadék szűkítéséhez az AMD három különféle BIOS beállítással szállítja a kártyákat, a maximális teljesítmény leadására hivatott turbó mellett kiegyensúlyozott (balanced), illetve energiatakarékos opciók közül lehet választani. Utóbbival már "csak" bő 30 százalék a hasonló trükkökkel nem rendelkező GTX 1080 előnye az RX Vega 64-hez képest, amiért cserébe körülbelül 5 százaléknyi tempót áldoz be a vezérlés.

Mikor, mennyiért?

A két új kártya árcéduláit tekintve nincs meglepetés, az MSRP-ket, tehát a gyártók ajánlott fogyasztói árait nézve a Radeon RX Vega 56 kissé, 50 dollárral drágább a nettó 350 dollárt kóstáló GTX 1070-nél. Ez optimális esetben bruttó 150-160 000 forintos árcédulát jelenthetne idehaza, ugyanakkor ebbe még minden bizonnyal beleszól az újdonság felára is. Az RX Vega 64 árát nettó 500 dollárra állította be az AMD, amely pontosan egyezik a GTX 1080 értékével. Utóbbi modell jelenleg nagyjából bruttó 200 000 forintról indul, jó esetben a nagyobbik Vegát is ennyiért kezdik el árulni, rosszabb esetben minimum 5-10 százalékkal többért.

A játékosok számára jó hír, hogy a tesztek szerint bányászásban egyelőre nem brillírozik a Vega, bár 31-33 MH/s teljesítmény jónak számít, ehhez túlságosan magas fogyasztás társul, azaz a teljesítmény/fogyasztás mutató ebben az eseten sem túl rózsás. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Fury X-hez mért relatíve szerény előrelépés az architektúra sajátosságának, vagy a drivereknek köszönhető, de ez remélhetőleg visszatartja a kriptopénz-termelők egy részét a polcsöpréstől.

Rengeteget késett, és nem is elég gyors

Pusztán a számítási teljesítményt, pontosabban a játékok alatt látott tempót tekintve nem rossz a Radeon RX Vega 64 és RX Vega 56, a képet ugyanakkor némileg árnyalja a GeForce-okhoz viszonyított rendkívül magas fogyasztás, bár ebben a szegmensben ez utóbbit a vásárlók egy része még megbocsáthatónak tartja. Ennél nagyobb probléma, hogy ezt a teljesítményszintet a konkurens Nvidiától már több mint egy éve megkaphatjuk, hisz a GTX 1080 bő 15, a GTX 1070 pedig 14 hónapja a piacon van, az AMD konkurense ennyi időt "garázdálkodhatott" szabadon, aminek eredményét remekül tükrözi a cég elmúlt néhány negyedéves pénzügyi tündöklése.

Ugyancsak kiábrándító a GTX 1080 Ti-hez és a Titan Xp-hez viszonyított lemaradás, amely értelmében az Nvidia továbbra is egyedül van az abszolút csúcskategóriában, így árversenyre vagy új, gyorsabb termékre belátható időn belül nem lehet számítani. A lemaradás azért is rossz hír az AMD-nek, mert konkurense hasonló lapkamérettel lényegesen nagyobb számítási teljesítményt ér el, a bekezdés elején említett két kártya alapjául szolgáló GP102-es GPU ugyanis szinte pont akkora, mint a Vega 10: előbbi területe 471 mm² (16 nanométer), utóbbié pedig 484 mm² (14 nanométer).

A két Radeonnak tehát optimális esetben legalább egy évvel ezelőtt kellett volna piacra kerülni, a tetemes csúszás miatt pedig nagyot csattan(t) az AMD hátán a piac ostora, az új termékekkel nehezen tud majd visszaszerezni elmúlt néhány évben elveszett piaci részesedéséből a márka. Az Nvidia utóbbi pár évben látott letaglózó fejlesztési tempója és óramű pontosságú piaci rajtjai az Intel fénykorát idézik, nehéz dolga lesz a Radeon Technologies Groupnak, hogy ismét minden szempontból erős konkurenciát jelentsenek az AMD videokártyái. Jelen állás szerint a visszavágóra még nagyon sokat kell várni, jövőre ugyanis csak a finomhangolt Vega 7 nanométeres variánsa várható, a gyökeresebb változásokat hozó Navira 2019 első felénél korábban nem érdemes számítani, eközben pedig valószínűleg az Nvidia sem fog a babérjain ülni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról