:

Szerző: Asztalos Olivér

2016. április 14. 12:03

Hozott anyagból készít SSD-t az Intel

Megjelentek az Intel első TLC-s SSD meghajtói. A termékek egyik érdekessége, hogy azokban sem a vezérlő, sem a NAND nem köthető az Intelhez, a vállalat mindkét főkomponenst külső beszállítótól vásárolja.

Hosszú várakozást megelőzően rukkolt elő első, TLC NAND-okra épülő konzumer SSD-ivel az Intel. A meglepő: ugyan a cég saját vezérlőt és NAND-chipeket is gyárt, ebben a modellben "hozott anyagból", vagyis más lapkagyártók termékeivel dolgozott. Az új, SSD 540s sorozat tagjai 2,5 hüvelykes és M.2 (2280) formátumban egyaránt elérhetőek, akár 1000 gigabájtos tárkapacitással.

Utóbbi elsősorban az M.2-es formátumot preferáló vásárlóknak lehet jó hír, eddig ugyanis nem volt kiskereskedelmi forgalomban elérhető 1 terabájtos modell, az Intel megoldása tehát ilyen szempontból hiánypótlónak tekinthető, ez pedig indokolhatja a saját memóriák helyett a külső termékek beépítését. Az SSD 540s sorozatnak hála ez most megváltozott, ugyanakkor az összképet némileg árnyalja, hogy a széria még az egyre korosodó SATA 6 Gbps felületet alkalmazza, a nagyobb sávszélességet kínáló PCIe csatoló sajnos nem opció.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Komponensek szempontjából érdekes összképet fest az SSD 540s, ugyanis mind a vezérlő, mind pedig a NAND chipek külső beszállítótól származnak. Előbbi szerepét a Silicon Motion SM2256 tölti be, utóbbiakat pedig a Hynix szállítja 16 nanométeres TLC típusú modellek formájában.

A nyers teljesítményadatok alapján átlagosnak nevezhető a széria. Bár az 560 MB/s-os szekvenciális olvasás, illetve a 480 MB/s-os szekvenciális írás megfelel a jobb SATA-s SSD-k értékének, utóbbi érték csak korlátozott ideig képes fenntartani a meghajtó, ezt követően pedig 70-125 MB/s-ig eshet vissza a tempó. Mindez nagyrészt a TLC NAND-ok számlájára írható, melyek rendre lassabb írási sebességre képesek mint az MLC-s társaik, az eltérő, teljesítmény helyett kapacitásra fókuszáló belső felépítés miatt. A lapkák ezen gyenge képességét általában SLC pufferrel próbálják szépíteni, a cellák egy részét így konfigurálva a teljes tárterület pár százaléka kvázi gyorsítótárként használható. Nagyobb adatmennyiség egyidejű kiírásakor ez gyorsan megtelhet, a sebesség pedig a TLC cellák képességeinek megfelelő szintre zuhan.

Az Intel külön gondolt az üzleti felhasználókra, ugyanis 5400s típusjelzéssel is piacra kerülnek az SSD-k, melyek már vPro és AMT (Active Management Technology) támogatással is rendelkeznek, így akár távolról is elvégezhető az SSD-k visszaállíthatatlan törlése. Az AES-256 titkosítással is rendelkező SSD-k a legnagyobb, 1 terabájtos modell mellett 120, 180, 240, 360, illetve 480 gigabájtos kapacitással is elérhetőek lesznek. Az 5 év garanciával érkező meghajtók pontos árazását nem közölte az Intel, ugyanakkor külföldi webshopokban már elérhető 540s. A legkisebb, 120 gigabájtos modellért 55, a legnagyobb, 1 terabájtos verzióért pedig 330 dollárt kérnek (nettó árak)t.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.