Szerző: Voith Hunor

2016. április 12. 14:00

PC-piac: még nem látszik a jósolt feltámadás

Közel tíz százalékkal kevesebb PC fogyott, mint a tavalyi első negyedévben. Az Apple és a Dell jól tartotta magát, de a Lenovónál és a HP Inc-nél milliós volt a visszaesés.

HIRDETÉS

Ugyan a Gartner korábban kiadott előrejelzése szerint idén megáll a PC-piac csökkenése és jövőre már minimális növekedésre is lehet számítani, a piackutató által összegyűjtött első negyedéves eredmények siralmas képet festenek az előző év hasonló időszakához képest.

A gyártók által az értékesítési csatornába leszállított (tehát nem a végfelhasználók által megvásárolt) számítógépek (asztali PC-, laptopok, ultrabookok és hibrid eszközök) mennyisége a tavalyi 71,7 millióról 9,6 százalékkal, 64,7 millióra esett vissza. A Gartner adatai szerint ez a 2007-es szintnek felel meg, és a gyenge teljesítény elsősorban a nagyon erős dollárnak és a regionális gazdasági nehézségeknek köszönhető.

A keresletet semmi nem tudta az év első három hónapjában növekedő pályára állítani: a fejlett régiókban jó ideje telített a piac és ezzel együtt a PC-k életciklusa nagyon hosszúra tolódott (Ha nem romlott el, miért lecserélni?), a fejlődő országokban pedig az évek óta tartó trendnek megfelelően az olcsóbb és könnyebben kezelhető okostelefon a belépő a digitális világba, nem a számítógép. Dél-Amerikában a Gartner óriási, 32,4 százalékos visszaesést mért 2015 első negyedévéhez képest, de az orosz, kínai/ázsiai és az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régiós eladások is egyaránt jelentősen csökkentek.

Ugyan a piackutató a Windows 10-nek nagy jövőt jósol, a Microsoft tavaly nyáron kiadott operációs rendszere a PC-piacon még nem érezteti komolyan a hatását. A redmondi vállalat által a néhány hete megrendezett Build konferencián említett 270 milliós telepített bázis túlnyomó részét nem az új OEM licencértékesítések, hanem a frissítések adják. Az üzleti ügyfeleknél a Gartner ez év végére számít a jelentősebb nagyvállalati átállások elindítására, ami a Windows XP kifuttatásához hasonlóan időszakosan újra megdobhatja a PC eladásokat.

Az Apple továbbra is stabil

A gyártók listáját még mindig a Lenovo vezeti, bár a kínai gyártó negyedéves értékesítési volumene jócskán, 7,2 százalékkal visszaesett, 12,5 millió darabra. A gyengülő kereslet és az erős dollár természetesen a vállalat pénzügyi eredményeire is rányomja a bélyegét. Ugyan a Lenovo már negyedik negyedéve ért el kétszámjegyű növekedést (darabszámban) az Egyesült Államokban, az árfolyamhatás számára negatív hatásait ez sem tudja teljes mértékben ellensúlyozni.

Az egykori HP PC-gyártása a tavaly őszi szétválást követően a HP Inc-ben él tovább. A cég első negyedéves PC eladásai 9 százalékot estek – a csökkenő eredményekkel és a nehéz piaci körülményekkel küzdő cégvezetés bevallottan próbálja átalakítani portfólióját a drágább termékek felé.

Egészségbiztosítási program, külföldbiztos kódolás, átlátható drótváz (x)

A MediHelp költséghatékonyan, egyszerűen nyújt nemzetközi egészségbiztosítást.

Egészségbiztosítási program, külföldbiztos kódolás, átlátható drótváz (x) A MediHelp költséghatékonyan, egyszerűen nyújt nemzetközi egészségbiztosítást.

A három legnagyobb gyártó közül egyedül a Dell tudta tartani a tavalyi szintet, ami elsősorban a remek amerikai és japán szereplésnek köszönhető. Érdekes látni, ahogy a HP Inc. amerikai részesedése folyamatosan csökken, ahogy (főleg) a Lenovo és a Dell elhódítja a vevőket – az egykori piacvezetőnek sürgősen ki kell találnia valamit, hogy mentse a helyzetet.

Az Apple lassan szokás szerint fittyet hány a globális negatív trendre: cég 4,6 millió PC-t szállított le, ami egy százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában volt. Ez azért komoly fegyvertény, mert a Macek átlagos eladási ára (ASP) a konkurencia termékeihez képest mellbevágóan magas, 1200 dollár feletti. A top 5-ből kicsúszó Acer és a negyedik helyet megszerző Asus nagyságrendileg hasonló mennyiséget tud értékesíteni, de gépeik ASP-je jóval alacsonyabban, néhány száz dollár körül mozog.

A japán gyártók még mindig a helyüket próbálják megtalálni a nagyon árérzékeny piacon. A Sony már rég kiszállt a PC-gyártásból (bár a részleg és a VAIO márkanév egy új tulajdonos alatt tovább él), a Fujitsu leválasztja ezt a divízióját, a Toshiba pedig Japánon kívül felhagy a konzumer PC-k (Satellite) forgalmazásával, és a belpiaci B2B szegmensre koncentrál.

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.

a címlapról

Hirdetés

FinOps: a fájdalommentes diéta titka a felhőben

2021. december 8. 08:10

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.