Szerző: Koi Tamás

2016. április 6. 14:13

A Telenor is duplázza a 4G sávszélességét

A Magyar Telekom után a Telenor Magyarország is aktiválta éles hálózatán az LTE Advanced technológiát, mely a 4G-s szabványcsaládon belül a cellakapacitás növelésére irányuló egyik legkézenfekvőbb módszer. A rendszerből nem laboratóriumi körülmények között akár 270 Mbps sávszélességű kapcsolatot is ki lehet sajtolni.

Már a Telenor Magyarország is bekapcsolta éles hálózatán a 4G-s szabványcsalád részét képező LTE Advanced technológiát, egyelőre egyes budapesti és győri bázisállomásain - jelentette be mai közleményében a szolgáltató. A technológiával elsőként a Magyar Telekom kezdett kísérletezni, éppen két évvel ezelőtt, majd később, tavaly decemberben indította el az éles üzemet, Nyíregyházán.

Letöltés 270-nel

A Telenor LTE Advanced hálózata a Telekom nyíregyházi megoldásához hasonlóan vivő aggregációt használ, és a 800, valamint 1800 MHz-es spektrum kapacitását fogja össze. Mivel a Telenor által igénybe vett (illetve részben a Telekommal közösen használt) blokkok mindkét frekvenciasávban 150 Mbps letöltési sávszélességet biztosítanak (teljes cellakapacitás), így az LTE Advanced hálózat elméleti csúcssebessége 300 Mbps. A Telenor szerint a mérnököknek sikerült ezt az értéket szorosan megközelítő eredményeket mérniük a hálózaton, így volt olyan mérés, ahol a letöltési sávszélesség egy eszközzel elérte a 270 Mbps-t.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szolgáltató az LTE Advanced technológiát egyelőre összesen 15 bázisállomáson biztosítja, ebből 8 Győrben, 7 Budapest belvárosában található. Amennyiben az előfizetők LTE Advanced kompatibilis mobilkészülékkel rendelkeznek, az eszköz automatikusan igénybe veszi az adott cellában és adott rádiós közegben elérhető legnagyobb rendelkezésre álló kapacitást.

Az LTE Advanced technológia - illetve általában véve a 4G - ennek ellenére nem elsősorban a kliensoldalon elérhető sávszélesség maximalizálásáról, illetve egekbe növeléséről szól, hanem a cellakapacitás, így a párhuzamosan kiszolgálható kliensek számának növeléséről. Ráadásul az átviteli tempó ezzel a cellák szélein is nő, vagyis az adótoronytól távolabb olyan helyeken is használhatóvá válhat a mobilnet, ahol korábban már böngészéshez sem volt megfelelő a sávszélesség. Ez elméletileg azoknak az ügyfeleknek is kedvezhet, akik egyébként nem is rendelkeznek olyan díjcsomaggal, mellyel a hálózat teljes kapacitása a rendelkezésükre állhat (a Telenornál ez éppen nem szempont).

Osztozkodó szolgáltatók

Egyelőre sem a Telekom, sem a Telenor nem közölt részleteket arról, hogy az LTE Advanced hálózat kiépítését milyen ütemben tervezik a szolgáltatók. A kiépítést bonyolíthatja, hogy a pályázaton elnyert 800 MHz-es LTE blokkjait kölcsönös használatba adta egymásnak a két szolgáltató, így a Telekom Nyugat-Magyarországon a Telenor LTE800-as celláit használja, míg Kelet-Magyarországon éppen fordított a helyzet. Egyelőre nem egyértelmű, hogy ez a hálózatmegosztás lehetővé teszi-e egyáltalán a szolgáltatóknak, hogy a 800 MHz-es spektrum bevonásával országossá bővítsék az LTE Advanced hálózatukat.

Más kérdés, hogy a nagyobb kapacitású LTE-A celláknak elsősorban a sűrűn lakott, nagy forgalmú településeken, körzetekben lenne létjogosultságuk, ezeken a területeken pedig jellemzően az 1800-as vagy a 2600 MHz-es spektrumot használják a szolgáltatók (a Telekom budapesti LTE-A teszthálózata is ezt a két sávot vonja össze).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról