Szerző: Gálffy Csaba

2015. augusztus 6. 08:10

Van, ahol releváns a Windows Phone

A globális statisztikák eltakarják, hogy az egyes regionális piacok milyen egészen egyedi jellemzőket mutatnak. A Kantar az okostelefonos platformokat vizsgálta néhány országban, érdemes az eredményeket megnézni.

Publikálta legfrissebb, az okostelefonos platformok részededésére vonatkozó kutatási eredményeit a Kantar. Az öt nagy európai gazdaság mellett a felmérés az Egyesült Államokat, Kínát, Ausztráliát és Japánt vizsgálta logikus módon, ezek ugyanis a globális okostelefon-piac meghatározó terepei. Ami elsőre szembetűnik, hogy a globális okostelefon-piachoz képest mennyire más képet mutatnak az egyes regionális eredmények:

(Kattintásra olvasható méretű lesz)

Ami egészen mellbevágó, az az Apple kínai teljesítménye. Az iPhone korábban szenvedett Kínában, amit könnyen magyarázhattunk azzal, hogy az egy erősen árérzékeny piac, ahol a méregdrága telefonokat csak az elit engedheti meg magának. Miközben a helyi (androidos) gyártók ontják a termékeket a piacra, és a helyi viszonyokat is sokkal jobban ismerik, emiatt tarolnak a piacon. Az Apple azonban az elmúlt egy évben jól teljesít az országban, és kiderült, nem az ár, hanem a méret volt a forgalomnövekedés gátja ahogy piacra került az iPhone 6 és 6 Plus, az eladások az egekbe szöktek. A tavalyi 12 százalékos részesedés 20 százalékra nőtt - magasabbra, mint a fejlettebb, lényegesen magasabb vásárlóerővel rendelkező Nyugat-Európában. Nem véletlen, hogy Tim Cook elnök-vezérigazgató már utalt rá, hogy hamarosan Kína lesz az Apple legnagyobb bevételt termelő piaca.

Európa, a Windows Phone fellegvára

A Windows Phone kifejezetten jól tartja magát Nyugat-Európában. Németországban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban is 10 százalék fölé került (vagy ott maradt) a Microsoft-platform részesedése. A 10 százalékos küszöb persze csak lélektani, az azonban kijelenthető, hogy ezekben az országokban igenis létezik harmadik platform, erre pedig a fejlesztők is reagálnak, és a helyi fejlesztők ezekben az országokban jelen vannak Windows Phone-on. Ezzel együtt a platform még itt is csak a legalsó kategóriában, a hagyományos telefonok versenytársaként rúg labdába, miközben az iPhone prémium, az Android pedig teljes spektrumú lefedettséggel rendelkezik.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A világ többi részén sokkal aggasztóbb a platform helyzete, az egyik legfontosabbnak számító Egyesült Államokban 3 százalékos, Kínában és Japánban pedig alig mérhető a rendszer részesedése. A részesedés egyébként Európa öt legnagyobb gazdaságát összesítve is csökkent, 4,5 százalékra, köszönhetően a spanyol és a francia visszaesésnek.

Android - mindenhol vezet

A legnagyobb részesedéssel mindenhol az Android rendelkezik, de e kijelentés mögött is rengeteg különböző piaci dinamika rejlik. Japánban és Ausztráliában például a 60 százalékot sem éri el a platform részesedése, ráadásul mindkét országban számottevően, 10 illetve 5 százalékponttal esett is ez a mutató, jellemzően az iPhone javára. Ezzel szemben az európaiak (a briteket kivéve) zabálják az androidos telefonokat, Spanyolországban 88 százalékig nőtt a platform részesedése, de a többi vizsgált országban is 70-75 százalék körül jár.

A Kantar arra is rákérdezett, hogy miért esett az adott platformra a vásárlók választása. Az androidos vásárlók nagy része (43 százaléka) a jó árat ("good deal on the price of the phone") jelölte meg a meghatározó döntési faktorként, ezzel szemben az iPhone-vásárlók olyan faktorokat mondtak, mint a megbízhatóság, tartósság, anyagminőség.

Metodológia

Az IDC és a Gartner módszertanával ellentétben a Kantar Worldpanel ComTech nem a gyártóktól és a disztribúciós lánc szereplőitől gyűjt be értékesítési adatokat, hanem kérdőíves panelkutatásban kérdezi az adott országok polgárait. Emiatt a számok akár jelentősen is eltérhetnek a két metodológia között. Ez a láncok átfutási idejével magyarázható, amit a gyártók már októberben értékesítettként (sell-in, azaz a kereskedőknek már eladott, de a fogyasztók által még nem megvásárolt mennyiség) könyvelnek el, az adott esetben a felhasználóknál csak karácsonykor jelenik meg (sell-through) a vásárlásokban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról