Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Itt a januári Azure-frissítés

Gálffy Csaba, 2015. január 09. 12:40
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Kisebb-nagyobb frissítéseket hozott a január a Microsoft infrastruktúraszolgáltatásán, az Azure-ön. Megjelent a kínálatban az első, alapból Docker-motorral szerelt rendszerkép, és megjelentek a hatalmas, G-sorozatú virtuális gépek is.

Bérelhető óriásszerverek

A Microsoft bejelentette az új, G-sorozatú virtuális gépek általános elérhetőségét. Ezek a termékkínálat csúcsát jelentik, mind a memória, mind a processzoros teljestményben ez a jelenlegi maximum az Azure portfóliójában, de a versenytársak kínálatában sem találni ennél magasabb specifikációjú gépeket, legalábbis míg az Amazon nem élesíti a saját, telepítés alatt álló óriás-VM-jeit.

A legnagyobb G-sorozatú VM-ben 32 vCPU (Xeon E5 v3), 448 gigabájt RAM és 6,59 terabájtnyi lokális SSD érhető el. Egy ilyen gépen a legnagyobb adatbázis-szerverek, illetve NoSQL vagy MongoDB instance-ek is kényelmesen elférnek. A magas IO-igényre tekintettel a felkapcsolható adatlemezek száma is 64-re nőtt, így maximum 64 terabájt állandó kapacitáshoz férhet hozzá a VM. A további elérhető egységeket az alábbi táblázat foglalja össze. Mivel a G-sorozathoz új típusú hardverek szükségesek, az elérhetőséget fokozatosan vezeti be a globális szolgáltatásban a Microsoft. Egyelőre a West US régióban bérelhető ilyen hardver, hamarosan azonban más régiókban, így várhatóan Európában is megjelenik az új csúcs-VM.

Itt az első Docker lemezkép

A januári frissítéssel megérkezett az első, alapból Docker-motoros lemezkép is az Azure Marketplace-re, felkészítve a dockeres konténeres appok futtatására. Míg korábban a megfelelő lemezképre utólag kellett a Docker-fogadó réteget telepíteni, az új lemezkép már integrált (és támogatott) formában alapból nyújtja ezt. A lemezképet a Canonical és a Microsoft Open Tech csapata együttműködésben rakta össze, és az Ubuntu Server 14.04 LTS verziójának 64 bites kiadását tartalmazza.

A konténeres alkalmazások futtatása 2015 egyik legizgalmasabb trendjének ígérkezik, különösen annak fényében, hogy a felhős szolgáltatók egyként sorakoztak fel a Docker technológia mögött. Amint az ismert, a Docker egy LXC-re épülő megoldás, amely az alkalmazást a futtatási környezetével együtt egy olyan konténerbe csomagolja, amely tartalmazza az alkalmazás futásához szükséges összes rendszerkomponenst, dependencyt. Ezek a konténerek függetlenek egymástól és az alattuk futó rendszertől és szabadon lehet őket mozgatni akár a gépek között is, mindenféle telepítés nélkül. Fontos megjegyezni, hogy a Docker nem virtualizációs technológia, az alkalmazások az operációs rendszeren futnak, akár párhuzamosan több is.

Azure Key Vault

Igen izgalmas kezdeményezés az Azure Key Vault szolgáltatás, amely az AWS Key Management Service-nek állít versenytársat. A kulcstároló nevének megfelelően a titkos kriptográfiai kulcsok őrzésére szolgáló, emelt biztonságú megoldás, amellyel a kulcsok menedzsmentje is az alkalmazás mellé, a felhőbe költözhet. A Key Vault formájában elérhető hardveres biztonsági modul is szolgáltatásként (HSM-as-a-service), ami ideális megoldás, ha maga a kulcsot igénylő szolgáltatás már amúgy is a felhőben fut. A Key Vaultban dolgozó HSM teljesíti a FIPS 140-2 level 2 és Common Criteria EAL4+ biztonsági standardokat is - állítja a Microsoft.

A Key Vault mellett egyébként ugyanazok az érvek szólnak a Microsoft szerint, mint általában a cloud mellett: a szolgáltatás viszonylag egyszerűen integrálható a felhőben futó alkalmazásokkal (például a hardveres és a szoftveres kulcsok egységes programozási modellel érhetőek el), ráadásul a menedzsmenttel sem kell a megrendelőnek foglalkoznia, azt a Microsoft teljeskörűen megoldja. Nem mellesleg a rendszer képes skálázódni, az új felhasználók beléptetése lehet azonnali, azt nem korlátozza a saját hardver.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.